T.I.E. Kicsik és nagyon foglalkozás a Pápai Forgatag projektben

Kicsik és nagyok


A Kicsik és nagyok foglalkozás-sorozat, olyan, középiskolás diákokkal töltött 3 óra, melyben (egy fiú véleményét tolmácsolva az Acsády suliból) „nem feltétlenül ti szeretnétek megmondani a tutit, én is hozzászólhatok a dolgokhoz”. :D

Nagyon fontosnak tartom, hogy a ma iskolás korosztály hozzászokjon ahhoz, hogy neki is lehet véleménye dolgokról, joga van vitába szállni bárkivel bizonyos témák kapcsán, a saját érvei, álláspontjai mentén. Ha ilyen módon megszólítják őket, borzasztóan hálásak lesznek, ami abban nyilvánul meg, hogy hajlandók részt venni, sőt szivesen mélyülnek el a feldobott témában, érdeklődni kezdenek a másik nézőpontja felé, és fontosnak érzik elmondani a sajátjukat is.

Véleményt nyilvánítani lehet csupán a „Nekem nem tetszik, Nekem tetszik, Ez rossz/unalmas/szép/izgalmas” mondatokkal is. De ezek megragadnak az első benyomás szintjén. Gyakran nem gondolunk bele, miért nem tetszett nekem az adott előadás/szituáció, vagy hogyan is értem pontosan, hogy nem tetszett. Megmaradunk a felszínen, és onnan nincs is szükség lejjebb hatolni. Pedig dehogynem!

Tapasztalataim és egyébként emlékeim szerint is, egy középiskolás korú fiú vagy lány, igenis nagyon érzelmesen áll hozzá mindenhez, sőt ez az a korosztály, ami hiperérzékeny a világ dolgaira. Mégsem élnek meg sok mindent mélyen. Nem reflektálják a körülöttük lévő világot, mert sok esetben az sem reflektálja őket.

Hiszen előfordul, hogy nem is kérdezünk igazán semmit a másiktól. Feltesszük ugyan a kérdést, hogy : „hogy érezted magad?” De általában csak azt a választ várjuk, hogy jól vagy rosszul. Ha mégis belefog beszélgetőpartnerünk egy hosszabb kifejtésbe, kétségbeesünk, hogy ezt a monológot azért mégsincs időnk végighallgatni. De akkor miért kérdeztük?

A Kicsik és nagyok rövid színházi része, Sánta Ferenc novellájából adaptálódott, és ehhez kapcsolódik egy drámafoglalkozás, melyet négyen vezetünk (Árvai Mária, Tegyi Tibor, Kása Ferenc, Herczeg Diána). Témája a családon belüli erőszak, nehézségek a családon belül. Érdekes,- hogy egy kicsit visszacsatoljak az előbbi gondolatokhoz-, hogy a családon belüli erőszakról mindenki, egy középiskolás is rengeteget hall. Sajnos gyakori jelenség, és a média is tele van ezzel a témával. Tudomásul vesszük, hogy van, létezik a probléma, de különösebben nem foglalkozunk vele, mert tenni úgysem tudunk semmit. Lehet, hogy ismeretlen családok baján közvetlenül nem is áll módunkban segíteni, de saját életünkben, környezetünkben tudunk rá figyelni, és ha úgy adódik esetleg tehetünk is ellene. 
 
A foglalkozás első fél órájában ez a távolságtartás szinte mindig érezhető: Szegény anya szomorú, az apa alkoholista, a gyerekeknek ez nagyon rossz lehet. Kész. Felszín.

De mi szeretjük megkérdezni a diákokat, hogy szerinted miért? Hogyan? Választ is várunk rá, érdekel, hogy mit gondol erről a családról, mit gondol a problémáról.

Abban, hogy a diákok gondolkodása elmélyüljön ebben a témában, nagy segítségükre vannak a foglalkozás különböző feladatai: például a család egy-egy tagjának részletes megismerése, jellemzése, nemcsak általános külső és belső tulajdonságok gyűjtésével, hanem a látott jelenetekben való viselkedésük, reakciójuk figyelembevételével együtt. A család minden tagjához kereshetnek például különböző színű és anyagú, tapintású textíliákat is, amely ötletet különösen szeretek alkalmazni, mert úgy gondolom ezen a ponton már lehetetlen megkerülni azt, hogy a gondolkodásba az érzetek is bekerüljenek, és túljussunk a pusztán első benyomásokon.

Jeleneteket is játszhatnak a diákok, például belebújhatnak anya, apa, kislány, kisfiú bőrébe és ezen keresztül tapasztalhatják meg, milyen ha az osztályfőnök családlátogatásra jön, és esetleg kellemetlen ez a szituáció, mert hát tudjuk, nincs minden rendben odahaza. Vagy anya bőrébe, aki segélyt próbál szerezni a hivatalban, vagy apa bőrébe aki állásinterjúra megy stb… A beszámolók és saját tapasztalataim szerint, ezeket élvezik leginkább a diákok, a kezdeti zavarbanlevés után. :D Azt reflektálják, hogy ilyenkor már tudatos döntésre van szükség ahhoz, hogy távol tudjanak maradni a témától. Ugyanis amikor szerepet vesznek fel, akkor az a szereplő, akinek bőrébe belebújtak, egy kicsit már az ő ismerősük is. Megismerték, elfogadták, szeretnének segíteni neki. Vagy nem akarnak segíteni neki éppen azért, mert megismerték. Rengeteg variáció lehetséges.

Az is előnyös lehet, hogyha a fennálló problémán nemcsak kesergünk, hanem kiutakat, más utakat keresünk, ha a járt út már nem kényelmes, sőt esetleg ártalmas is.

Mindezekre, amiket igyekeztem összeszedni, és biztos, hogy még ezer dologra felhívhatja a figyelmet ez a program, nagyon szeretnénk minél több középiskolást megkínálni ezzel a lehetőséggel.


Herczeg Dia




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése