IETM 'World Cafe'


Amikor a pályázati felhívást megkaptuk, mely szerint lehet jelentkezni az IETM ’World Cafe’ rendezvényére, akkor rögtön három dolognak kellett utánanéznem. Mi is az az IETM, mit jelent a  „’World Cafe’ format” és vajon az egyesületünk bele tartozik a kritériumok által meghatározott halmazba?

A rendezvény pályázatában ez a leírás szerepelt: „A program elsődleges célja, hogy a világ minden táján a művészetek szigorúan vett kereteiből kilépő, nem-formális oktatást, közösségépítést, kulturális alapellátást stb. megvalósító programokról az érdeklődő szervezetek információt szerezhessenek, azokat hazai kontextusba átültethessék és nemzetközi partnereket találjanak, amelyek segítségével saját működésükben a művészeti programok lehetőségeit integrálni tudják.”

Gondoltam, ez rendben, művészeti iskolás oktatást és művészeti tevékenységet folytatunk, részt vettünk már számos közösségfejlesztést elősegítő programban, és olyan színházi előadásokat készítünk, sokszor a művészeti iskolás diákokkal együtt, ami reflektív a társadalmi problémákra, tehát ezt nekünk találták ki!
Megírtam a pályázathoz szükséges bemutatkozást, és szerencsére sikeres lett, tehát ott volt a következő feladat: felkészülni a prezentációra, utánajárni a ’world cafe format’ – nak és persze megjelenni a rendezvényen.

Az IETM honlapja rendkívül igényes és informatív, már csak azért is megérte foglalkozni a pályázattal, hogy tudomást szerezzek erről a szervezetről. Az ember, és jelen esetben egy ilyen típusú egyesület is, mint a Teleszterion Kulturális Egyesület, ilyenkor úgy érzi, minden nehézség ellenére megéri küzdeni, folytatni a valamikor megkezdett munkát, mert nincs egyedül, és igenis világszinten része egy olyan folyamatnak, ami a művészeteket és kultúrát olyan égisz alá vonja, amire igazán azt lehet mondani, hogy társadalmilag hasznos és fontos.
„Az IETM a kortárs színház- és táncművészetek területén működő szervezetek hálózata, amely 50 országból mintegy 500 tagszervezetet, többek között fesztiválokat, színházakat, impresszáriókat, kurátorokat, producereket, kormányzati szerveket, információs és kulturális központokat foglal magába.”
A ’World Cafe format’ egy olyan formája a kérdések megvitatásának, eredmények elérésének, amely valóban demokratikus. Hiszen adott egy téma. Adottak ezzel a témával kapcsolatban tények, felvetések és kérdések. Kérdéseket kapnak a résztvevők a témával kapcsolatban, amiket megvitatnak, majd a megvitatás eredményeként válaszokat, és lehetséges megoldásokat próbálnak közösen összeállítani.
A forma így néz ki: adottak asztalok, amik körül 4-5 fő ül, A3-as papír ívekkel és színes filctollakkal. Van 5-6 ilyen asztal, létszámtól függően. Jelen esetben nem egy egyszerű problémafelvetés történt egy – két kérdéssel, hanem 6 magyar és egy külföldi szervezet/alkotó 3 perces bemutatkozása után tette fel a kérdéseket a moderátor. Minden asztalhoz leült a bemutatkozó szervezetektől egy fő, és hozzá csatlakozott 4-5 fő az IETM konferencián résztvevő nemzetközi szakemberek közül. 20 perc beszélgetés és jegyzetelés következett a feltett kérdésekről. Egy fő vállalta a pontos jegyzetelést, aki majd a rendezvény végén az adott asztal szószólójaként összefoglalja a konklúziót.  A cél a probléma körüljárása volt, majd egy mondat megfogalmazása, amit úgy gondoltunk, akár megoldás lehet, vagy hozzásegíthet a megoldáshoz. Majd 20 perc után az a személy maradt csupán a helyén, aki előadó volt, és a szószóló. A többiek pedig egy másik asztalhoz ültek, mindig olyanhoz, ahol még nem voltak. Így az asztaltársaságok mindig megújuló tagokkal újabb és újabb nézőpontokkal gazdagították a végül szép színessel teleírt papír íveket. Az utolsó kör után, meghallgattuk az összefoglalókat.

Azt a témát jártuk körül kérdésekkel, hogyan működhetnének még hatékonyabban a képviselt civil szervezetek, egyesületek, alkotók?
Hogyan érhetnének el több embert az olyan közösségformáló civil szervezetek, mint amelyeket a résztvevő előadók képviselnek? És mit kellene ahhoz tenni, hogy az adott terület, amivel foglalkoznak, eljusson társadalmi szinten az emberekhez, és ők érdeklődőek legyenek? Érdeklődő legyen a tevékenység felé olyan személy is, akit nem érint közvetlenül, esetleg támogassa is a szervezetet, valamiért érezze magáénak, esetleg csatlakozzon is annak tevékenységéhez. Vagy például mi az oka annak, hogy itt Magyarországon még mindig furcsának találják az emberek a közösséghez tartozást, a civil szervezetek működését? Vagy sok esetben nem is tudnak - akár a saját lakhelyükön működő – a szervezetek munkájáról.
Az is fontos kérdés volt, hogy ki is számít hátrányos helyzetű embernek vagy társadalmi csoportnak ma. Milyen szerepe lehet a művészeteknek abban, hogy ezek a szervezetek könnyebben tudják teljesíteni céljaikat?
Az asztal, ahol én is ültem, végül arra a válaszra jutott, hogy valamilyen nézőpontból mindenki lehet hátrányos helyzetű. Ennek a mértéke nyilván az adott élethelyzettől függ, amiben van.
Főként olyan szervezetek vettek részt a rendezvényen, akik valamilyen integrációs programmal foglalkoznak. Menekültekkel, romákkal, mozgássérült emberekkel, börtönviselt fiatalokkal; tehát nehéz sorsú, a társadalomi periférián élőkkel. Én egy olyan szervezetet képviseltem, ami nem kifejezetten hátrányos helyzetű személyekkel vagy társadalmi csoporttal foglalkozik, és annak a csoportnak az életébe kívánja a művészeti tevékenységet integrálni, ezért az én asztalomnál ülők picit más kérdésben is részt vehettek. A mi civil egyesületünk olyan dolgokban vesz részt főként, amikbe a színházat, a drámapedagógiát tudja belevinni, ezzel megsegítve más civil közösségek munkáját, és olyan oktatást nyújt a diákjainak, ami által könnyebben és nyitottabban fordulnak saját és társadalmunk problémáihoz. Olyan munkáink vannak, amelyek egy vidéki kisváros mindennapi életébe próbálják a művészeti tevékenységeket, a közösségi élet hasznosságát belevinni.
Ezt pedig legkönnyebben a fiatalok bevonásával lehet elérni, ők pedig az oktatáson keresztül a legkönnyebben elérhetőek, és erre alkalmas a művészetoktatás.
Végül a konklúzió körülbelül minden csoportnál ugyanaz lett. Mindenhol picit probléma specifikusan megközelítve, de abban mindenképpen egyetértettünk,hogy a művészeti tevékenységeknek, főleg a színházi, azaz színjátszó és önismereti tréningeknek, hatalmas feladataik vannak a kisközösségek életében, hiszen önismeret fejlesztő hatásúak, és az egyén ha tisztában van a saját értékeivel, könnyebben megtalálja a helyét a társadalomban, esetleg olyan válaszokat talál meg, amik pozitívabb életszemlélettel gazdagítják. De tulajdonképpen minden kreatív, művészeti tevékenység fejlesztő hatással bír az egyénre, és ezáltal a közösségre is, amelyben az az egyén részt vesz. Tehát nagy feladata ezeknek a szervezeteknek, hogy kiálljanak a saját ügyeikért. Mit kell ehhez tenniük?


Egyetértés volt abban, hogy ki kell építeniük jól működő kapcsolati hálót, és ezáltal könnyebben megtalálni a működéshez szükséges forrásokat, mind anyagilag, mind emberileg. Akkor is, ha ez az adott politikai és/vagy társadalmi helyzetben sokszor nehéz és sok erőfeszítést igényel. Fontos továbbá a kommunikáció. Hangot adni a tevékenységről, annak milyenségéről és eredményeiről. Kulcsszavak lettek a láthatóság, kommunikáció, művészeti tevékenység, közös projektekben való gondolkodás. Az, hogy ne elszigetelten és láthatatlanul küzdjék meg a hétköznapokat  ezek a szervezetek, hanem merjenek nagyok lenni, mert jó és hasznos az, amit és ahogyan képviselnek. Az emberséget, egy emberibb társadalmi és közösségi felfogást.
Köszönöm a lehetőséget, inspiratív és feltöltő volt részt venni ezen a rendezvényen, úgy érzem valós párbeszédek alakultak ki.






Bejegyezte: dátum: Nincsenek megjegyzések:
Feliratkozás: Bejegyzések (Atom)