Győrszemerén jártunk!:)

Győrszemerén jártunk szombaton, szeptember 20-án!
Vidám, estébe nyúló alkotó délutánt tartottunk a győrszemerei falunapon, amit egy jó hangulatú tüzes bemutatóval zártunk.
Délután nekivágott a csapat az útnak – név szerint: Kovács ’The Transporter’ Mónika, Funtek ’Egyedülifiú’ Martin, Koncz ’Ismétőrültvoltam’ Lilla, Kovács ’Tüzeseszközgyorstanfolyamotelvégző’ Viktória illetve jómagam. (Na, jó: Pápai ’deajkaigyőri’ Fruzsina)
Fél ötkor kipakoltunk a kis szabadtéri helyünkre, és csábítgattuk a gyerekeket a különböző zsonglőr eszközök kipróbálására. Szerencsére pár perc alatt tele volt a tér poizó, zsonglőrlabdázó - kendőző, illetve tányérforgató aprónéppel. Közös játékokra is kerítettünk sort, ha már olyan sokan voltunk, hogy a tér nem volt alkalmas a poi-k pörgetésére (csak egymás csapkodására..).
A falu megvendégelt minket egy finom bográcsgulyással, így feltöltekezve állhattunk neki az esti tüzes bemutatónknak. Az érdeklődő közönség körénk gyűlt és mi, mint valami vándorcirkuszi előadók, zenés, táncos, kontaktos, viccelődős improvizatív bemutatóval forrósítottuk fel a hangulatot.

Azt hiszem, mindenki nevében mondhatom, hogy nagyon jól éreztük magunkat, és kellemesen elfáradva tehettük este fejünket a párnára.