A Kicsik és nagyok klasszikus
TIE foglalkozás és színészként is új kihívások elé állít bennünket. Az egy-két perces
jeleneteket - melyek nem történetet mesélnek, szinte csak inspirációként szolgálnak
a foglalkozáshoz - nehéz elmélyíteni, feltölteni. Ebben az esetben végképp nem hagyatkozhat
a játszó csupán saját ösztöneire, a játéknak pontosnak, és amennyire lehet
"kosztól mentesnek" kell lennie. Azt a kényelmes állapotot pedig, hogy a színész
ugródeszkának használja a színpadot, végképp el kell felejteni.
Foglalkozás közben, egy-egy jelenet
újrajátszása után meg szoktam kérdezni a gyerekektől, láttak-e valami különbséget
az első és a második játék között. Habár szándékunk szerint mi pontosan ugyanazt
játsszuk másodszor, a nézők mindig találnak eltéréseket. Az, hogy nüanszokban a játék
folyamatosan változik, vagyis, hogy a színház "mindig más", egyszerre
lehet áldás és átok. Adhat többletjelentést az addigiakhoz, de olyan irányba is
terelheti a foglalkozás résztvevőit, ami eredetileg nem volt tervben. Persze az
a legjobb, ha az előkerülő témák valóban foglalkoztatják a gyerekeket, magukénak
érzik a felvetődő problémákat. Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy ezeknek a problémáknak
a konkrét felvetését a színészi játék milyensége határozza meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése