ELSŐ MŰHELYFOGLALKOZÁS

Drámaműhelyünk első alkalmával átbeszéltük a drámapedagógia fogalmát, lényegét és jelentőségét az oktatásban betöltött szerepe kapcsán.

Ezt követően kötetlen beszélgetés formájában néhány fontos fogalmat kezdtünk körüljárni a drámaiság lényegével kapcsolatban, melyekről az alábbi megállapításokat tettük.

A feszültség:-Valamilyen szituáció, amivel nem tudunk mit kezdeni (nem biztos, hogy negatív tartalommal bír).
-Akkor jön létre, ha valami hordozza magában a drámai lehetőséget (a „drámai” szó jelentését itt így használtuk: változásban lévő)
-Feloldásra váró konfliktus (hétköznapi értelemben és hegeli értelemben véve). Feloldás: nem feltétlenül megszabadulás a feszültségtől, valamiféle szintézist is jelenthet.
-A feszültség irányait tekintve oldódhat és fokozódhat.
-Valamely tény tudatosítása, átélése, vagy a vele való egyszerű szembesülés is hordozhat magában feszültséget.
-Nem biztos, hogy megoldódik/feloldódik, de megélése által közelebb kerülsz a problémához.
-Például a Vihar című drámában a feszültség fizikai feszültség is egyben (konkrét vihar), amely feloldódását hatalmas mennydörgés és eső jelzi. A partra vetődés során az alapprobléma nem oldódik meg, de szükségszerűen változó viszonyba kerül.

Sűrítettség
-Lényeghez közelítés.
-Sok kis feszültség jelenlétét is érezhetjük „sűrűnek”.
-A probléma kiválasztása, amire rá akarunk világítani. A sok kis problémából visszavezetünk egy legalapvetőbb, az összeset magába foglaló problémához.
-Sok lehetőség kizárása annak érdekében, hogy egyvalami koncentráltabban lehessen jelen.
-Technikája lehet például: egy 3 perces dialógus előadása két-két mozdulat segítségével, vagy sok apró testi jel egyetlen mozdulatba szervezése.
-Kiválasztás kötődik hozzá (művészi vagy intuitív választás).
-Tömör, lényegi megfogalmazása valaminek.

A továbbiakban a játék szó fogalmát jártuk körül, megpróbáltunk különbséget tenni a „valódi” és a „virtuális” játék között. Ez egyben egy játékdefinícióhoz vezető első beszélgetés is volt.

A Játék

-A játék egyrészt felkészít az életre (a játszó a valósághoz képest mikrovilágot teremt, ahol játék-szinten a valódi élet történései lesznek reprezentáció/reprodukció tárgyává).
-A játék reprodukálás abban az értelemben, hogy a valóságot képzi meg újra, más formába öntve törvényszerűségeit.
-Reprodukálás: minden motívumnak, amit a játékba beleviszünk, van egy mintája – a saját kreatív elemek sem annyira sajátok, bár lehetnek intuitívak (ha nem is a semmiből teremtés gesztusa, hanem inkább a „választás” aktusa által). Minden játszó lény ezen a bolygón (és ebben az univerzumban) él, választásai ennek függvényében ugyancsak e bolygó impulzusaiból születnek meg. Ennek köszönhetően a legabsztraktabb ötleteknek is van valami alapja, mert a megkreált dolog is ennek a bolygónak (univerzumnak) a terméke (őstudat, kollektív tudattalan).
-A játék egyben elsajátítás (bizonyos képességek, az életben szükséges cselekvések elsajátítása és valamiféle tudás megszerzése).
-A játék utánzás (olyan elvek szerint működik, mint a valóság). Szabályszerűségei az élet korlátozó tényezőiből absztrahálódnak.
-Egyes játékokban a gyerek megteheti azt, amit a valóságban nem, ezért a játék a világmegélés egy lehetséges módja.
-A játék sokszor valamilyen probléma, kérdés feldolgozása. A feldolgozás egyben tapasztalatszerzés is.
-A gyermeki játék érdek nélküli (nincs konkrétan megfogalmazott érdeke – legalábbis nem tudatos). Az örömszerzés nem feltétlenül tudatos érdek, inkább ösztönös.

-Társas legyen a játék vagy egyedüli? A gyermek egyedüli játéknál külső kontextust teremt, pl. tanárnőként beszél képzeletbeli osztályhoz, aminek következtében belső dialógus zajlik.
-A fantáziálás is játék, dialógust teremt az énnel azáltal, hogy megképzi, és interpretálja (vagy átéli, megéli) ezeket a képzelgéseket.

A játék tehát minden esetben kapcsolatteremtés.

Megpróbáltuk drasztikusan leválasztani a játék fogalmáról a virtuális valóság-alapon működő időtöltést.
Mi a különbség a játék és a Számítógép-világ között?

-Egyiknek van fizikai valósága, a másiknak nincs.
-A számítógép elénk rak egy világot, amit megkreál, egy játékautóval (match-box) pedig én játszom a környezetet is.
-Miért áll fenn az a sztereotípia, hogy a számítógéppel játszó ember leszedált állapotban van? A játékot játszó testében születik egy inger és egy ingerület (ingerre adott reakció), ezután jön az észlelés majd a megélés/tapasztalás. A játék akkor játék, ha az inger ott képződik meg, ahol a tapasztalás végbemegy. A virtuális öröm előhív bizonyos ingerületeket, de nem azzal azonos területen ad tapasztalatot, vagyis áttételesen stimulál.
-A számítógépes játék a filmhez hasonló élményt ad.
-Alapjátéknál (vagyis amit mi elismerünk játékként) saját fizikai határaid beleszólnak a játékba, a virtuális világban ez nem történik meg.
-Ha virtuális játékot többedmagunkkal játszunk, az inkább sorolható a játék kategóriájába.
-Alapjátéknál a két világ (a játszó fizikai valósága és a játék fizikai valósága) egymásba fonódik. A virtuális játék esetében a két világ nem érintkezik, de mivel a fizikai kontextus mégis a test saját világában marad, és ebben a saját világban valójában nem történik meg a játék aktusa, ezért a számítógép inkább csak játékpótló.
-A számítógépes játék nem biztos hogy játék, inkább csak a szórakoztatás körébe eső jelenség.

DRÁMA VAN - AVAGY MIRŐL ÁRULKODIK A TRIVIALITÁS

Mire használjuk a dráma kifejezést az életben? Nyilvánvaló, ha két gyereket látunk, amint élményeiket (melyet az életből, filmekből, vagy könyvből merítenek) oly módon osztják meg/dolgozzák fel egymással, hogy szerepeket felvéve szituációkat játszanak, nem mondjuk azt, hogy egy drámán dolgoznak, sem pedig azt, hogy drámáznak. A színháztudomány ebben a jelenségben sokkal inkább fellelheti a maga létét, hiszen az egyén és a szerep kettős létformája, akár tudatosult, akár nem, jelen van a résztvevők számára. A puszta játéktól tehát nem lesz dráma a dráma, ellenben lehet „drámai” a tartalom, ám ezek szerint még ez sem elég ahhoz, hogy drámáról beszéljünk.
A „drámaiság” fogalmáról a Magyar Értelmező Kéziszótár a következő meghatározást adja: „a cselekmény belső feszültsége, drámai hatása”. E meghatározásban is van egy szó, mely úgy látszik, meghatározó lehet gondolkodásunkban, ez pedig nem más, mint a feszültség fogalma. A feszültség mindig valamely erő vagy energia koncentrált, megnövekedett állapotát jelenti, amely állapot lehet tudatos és nem tudatos, konkrétumok mentén és konkrétumokban nem megragadható egyaránt. „Drámai cselekményeknek vagyunk szemtanúi” – mondjuk egy meccs kialakult helyzetében, akkor is, ha nem a patthelyzet idézi elő, hanem például egy már előnyét vesztett csapat erőfeletti küzdelme a lehetetlenért. Ugyanakkor „túszdrámának” mondjuk azt a feszült állapotot, amely fogvatartó és áldozat között kialakul. „Dráma van” – sóhajtunk fel, amikor két ember egymással veszekszik, vagy amikor tüntetők rohannak az utcára, vagy ha valahol katasztrófahelyzet áll elő. Emberi drámáról is beszélünk, leginkább olyan esemény(sor) kapcsán, amely(ek) valamilyen szempontból „megindító” erejűek, mert bennük valamely törekvés nagy erővel koncentrálódik, vagy akár egy egész élettörténetet reprezentáló pillanattá sűrűsödik.
A drámapedagógia is használja a dráma szót, noha konvencióik alapanyaga nem kizárólagosan valódi vagy netán írott dráma. Az oktatásnak ez az alternatív formája a dráma megjelölést egyrészt a szó cselekvés-értelmében használja (megcselekedve, játékon keresztül megtapasztalva tanulni), másrészt viszont annak a nem feltétlenül tudatosított lehetőségnek köszönhetően, hogy tulajdonképpeni célja egy, az aktuális tárgyához kapcsolódó viszonyrendszer kialakítása, feltérképezése, a probléma körüljárása, és lehetőleg az alapviszony megváltoztatása. Ez nem rögzített formában, és ráadásul nem kiszámítható módon konkretizálódik foglalkozásaik során, és a viszonyváltozás lehetősége általában a résztvevők privát szférájában megy végbe.
Dráma szavunk és származékainak használata arra enged következtetni, hogy van néhány domináns vonása a szónak, mely nyelvhasználatbeli létét megszervezi. Az egyik legfontosabb elem a "feszültség", a másik pedig az a tényező lesz, amelyet legpontosabban Bécsy Tamás gondolataival írhatunk le, vagyis a viszonyváltozás lehetősége.

A fentebb felsorolt, triviálisnak mondható nyelvhasználatbeli példák kiválóan mutatják, hogy a hétköznapi életben a dráma szó leginkább akkor funkcionál jelzőként, ha előáll egy bizonyos helyzet, vagy állapot, amely egyben feszültséggel telített (az ironikus nyelvhasználatot leszámítva, ahol a feszültség nem a megnyilatkozás tárgyában, hanem a nyelvi játék következtében a tárgy és megnyilatkozás közötti diszkrepanciában realizálódik).

Ez a feszültség hegeli értelemben az előző és a következő állapot közt létrejövő konfliktus.