Gondolatok a Csigaházról:)



Mint az elmúlt hetekben szinte minden Zabhegyező előadás után, ma is sok okos és meglepő gondolat hangzott el Holden-nek a kacsákhoz való viszonyáról. Az előadások után a gyerekek drámafoglalkozáson vesznek részt. A foglalkozás alkalmával lehetőségük nyílik azt a kérdéskört is kibontani, hogy Holden miért foglalkozik azzal, hogy télen hová tűnnek a kacsák, ha befagy a tó? Az előadás hangsúlyosan felveti a problémát és ad válaszlehetőségeket is. Ma is több igen érdekes választ adtak a gyerekek. Többek között elhangzott, hogy Holden és a kacsák között párhuzam van, hiszen Holden sem tudja mi lesz vele, ha "befagy a tó" vagyis ha nehéz időszak érkezik az életébe. Vagy, hogy Allie miatt , a kisöccse miatt, akit korán elveszített, mivel nem nem tudja, hogy az aki meghal, hová tűnik. Tehát egyfajta fel nem dolgozott trauma következtében zavarodott össze Holden, és a kacsás kérdésen át próbálja megérteni a világ dolgait. Olyan megoldás is született, hogy a kacsák kérdéssel szeretne kommunikálni, mert úgy érzi, ez egy sokkal fontosabb dolog, mint a mindennapos rutin dolgok, hiszen ez olyan akár egy filozófia.
Sokat tanulunk nap mint nap a srácoktól, mert minden csoport más egy kicsit, mint ahogy az előadás is mindig más minden alkalommal!A foglalkozások egyben visszajelzések az előadásra is, és a közönség állapotára is.
Érdekes színházat csinálni rajzteremben, tornaszobában, konferenciateremben, aulában vagy akár tornacsarnokban. Hát ilyen helyeken fordulunk meg, a gyerekek saját közegébe visszük az előadást, és ez nekik is élmény lehet és nekünk, játszóknak is, hiszen a tér szerepe ugyanolyan fontos, mint bármelyik játszóé.
Már csak két hét van vissza a pályázat teljesítéséig, de remélem ugyanolyan színesen és aktívan fog telni, mint az elmúlt néhány hét.:)