Dr. Lőrinc Jenő egyik tanulmányában olvastunk erről az eszkimó-szokásról. (Forrás: DPM 3. sz. (1992/1.), 6-11. old.)
- Amikor az eszkimók: felnőttek, nők és gyermekek, a hóförgeteg miatt hosszú időre össze vannak zárva az igluban, nem szórakoztatják őket eléggé a szokásos kis játékok... Öntudatlanul is szükségét érzik, hogy a szél gyötrő hatásától szabaduljanak (ami olykor megőrjíti és öngyilkosságba hajszolja őket)... A játékszer afféle golyófogó... az átfúrt csontot úgy kell eldobni, hogy ív alakot leírva pontosan a fogó hegyére pottyanjon vissza.” E szórakoztató funkció mellett az aéjigark szövege és kommentárjai, a vadász egy napjának életrekeltésével a hideg elleni védekezés kötelező szabályait vési a gyermekekbe. Még ennél is fontosabb talán, hogy a figyelem elterelésével, a játékra összpontosításával az orkán okozta veszélyekről, az éhínség réméről sikerül a játék óráira megfeledkezniük az eszkimóknak, azaz a hóförgeteg tartamára sajátos fiziológiai, pszichológiai szükségletet elégít ki: az izolációból, a szenzoros deprivációból származó unalom elhárítását. Az ilyen állapotot GRASTYÁN ENDRE is életveszélyesnek minősíti, s a szorongás elleni védekezés morbid eszközeivel (kábítószer, alkohol) szemben “egy társadalmi méretű játékatmoszféra” létrehozását javasolja.
- Múltkori foglalkozásunkon beszéltünk arról, hogy a számítógépes játékok inkább játék-pótlók.
A játék valóságpótló is lehet, ugyanúgy, ahogyan az álmok és mesék is. Mindezek azonban gyógyító hatásúak is egyben, ha valamilyen krízishelyzet adódik.
- Ha a számítógépes játék pótszer, akkor meddig engedhető pótszerként? A média kínálta vizuális élmény nagy hatással van az emberre. Azt is hajlamosak vagyunk elhinni, hogy nagyobb hatással, mintha (például) kimennénk a kertbe sütkérezni. Ebben az esetben nem pusztán pótszer, hanem egyenesen felváltja a valóságot. Ellustuláshoz vezet, hiszen hagyni hogy hasson, könnyebb, mint élni (vagyis létrehozni a hatást annak érdekében, hogy aztán megélhető legyen).
A számítógépes kultúra az aéjigark-példából kiindulva drog. Nincs krízis, mégis azt választom. Az aéjigark esetében ugyanis van krízis, ami nem más, mint a valóság (vagyis az élhető világ) hiánya. (A világ – legalábbis ebben az eszkimó-példában – addig élhető, ameddig az alapvető fiziológiai szükségletek kielégítése nincs veszélyeztetett állapotban).
- A virtuális valóságra jó esetben csak akkor van szükség, ha fizikai valóságunkban, tehát élhető világunkban korlátozva vagyunk.
A játék valóságpótló is lehet, ugyanúgy, ahogyan az álmok és mesék is. Mindezek azonban gyógyító hatásúak is egyben, ha valamilyen krízishelyzet adódik.
- Ha a számítógépes játék pótszer, akkor meddig engedhető pótszerként? A média kínálta vizuális élmény nagy hatással van az emberre. Azt is hajlamosak vagyunk elhinni, hogy nagyobb hatással, mintha (például) kimennénk a kertbe sütkérezni. Ebben az esetben nem pusztán pótszer, hanem egyenesen felváltja a valóságot. Ellustuláshoz vezet, hiszen hagyni hogy hasson, könnyebb, mint élni (vagyis létrehozni a hatást annak érdekében, hogy aztán megélhető legyen).
A számítógépes kultúra az aéjigark-példából kiindulva drog. Nincs krízis, mégis azt választom. Az aéjigark esetében ugyanis van krízis, ami nem más, mint a valóság (vagyis az élhető világ) hiánya. (A világ – legalábbis ebben az eszkimó-példában – addig élhető, ameddig az alapvető fiziológiai szükségletek kielégítése nincs veszélyeztetett állapotban).
- A virtuális valóságra jó esetben csak akkor van szükség, ha fizikai valóságunkban, tehát élhető világunkban korlátozva vagyunk.
