Harmadik nap!!!!!!!!!!!!!!

A Teleszterion Színházi Műhely és a Balatonalmádi PKKK közreműködésével megvalósult színjátszó tábor Vörösberényben, az NKA támogatásával;


III. NAP


- Felrázó MOZGÁSsal indították az álmos napot:) Zene, bemelegítés, ügyességi, ritmus gyakorlatok.
-Zenére „JÁRÁSGYAKORLATOK” , hangulatok átvétele testben - a mozgás lebontása ÉRZETekre: pl.: érzetszinten: majmok serege, sáska főpapok, elefánt papok, szúnyog sereg, győztes párduc katonák.

- „EGYÉNI KOREOGRÁFIA KÉSZÍTÉS”: egyéni feladat, 11 mozdulat összerakása, folyamatossá tétele. Zenére kellett bemutatni, a zene hangulatának megfelelően. A feladat nehézségei: egyedül a színpadon, a játszó osztja be a terét. A tér beosztása nehéz, meg kell tudni találni a hangsúlyos helyeket, a mozdulatnak jól álló pozíciót. Figyelembe venni, hogy egy oldalról nézi a néző. Tekintet iránya: legyen összhangban a mozdulattal. A mozdulatok töredezettsége megtöri a koreográfiát, főleg ha a megtartás remegéssel, izonytalansággal jár. Ez javítható, a ritmussal, esetleg felgyorsítani a mozdulatokat, a lendület segítségével korrigálni. Még nehézség lehet a mozdulatsor megtanulása, pontossá tétele.

- „KOREOGRÁFIA FELTÖLTÉS” : Találj egy témát a mozdulatsorodra, és azzal a tartalommal dolgozz rajta tovább. (javasolt témák: az utolsó tartalékok felélése, utolsó magok megtalálása; a Föld, amely alig bírja a súlyt, amit az emberiség ad; a végzet angyala egy csapással elintéz mindent, ami volt; haldokló emberiség; nem akarom elhinni, hogy ez történt, próbálom megmenteni ami maradt; majd én újjáépítem a világot, elindultak pusztulásba, ősanyaság mint gondolat, a világszellem, amelyik siratja az embert;)
-mi a mozdulat??? ...a tekintet megtestesítése....???...igen tényleg erről van szó, a kifejezés olyan eszköze a színpadon, ami nem a szó helyett van, hanem a gondolat maga, a szó maga. Ez fontos különbség, mert nem a szó helyett van a mozdulat, hanem az a gondolat meghosszabbítása.
-élő tekintet- a tekintetnek is van iránya, erőssége, kifelé vagy befelé hatása
-tartalom és mozdulat összhangja

- BESZÉLGETÉS: szabályokról. Az Emlékek őre kapcsán felmerült kérdés, hogy milyen szabályokat hozhatunk az életünk szabályozására, mi a normális? Viszonyítások:....kinek mi a normális? ….amit megszokunk, amit a törvények mondanak...a közeg határozza meg...előkerült az anyagi világ meghatározó szerepe a körülményekben...mennyiben határozza meg a normát az anyagi meghatározottság? ...min múlik, hogy hogyan élünk, vagy ki tehet róla?....

- „KOREOGRÁFIA ÖNÁLLÓAN” : Zene hangulatára az összeállított pontosított mozdulatsor bemutatása, a kapott mondat tartalmával feltöltve. El kellett jussanak odáig a játszók, hogy a zenét, a teret és a testüket összhangban használva egy tartalmat jelenítsenek meg.

- Az eddigi koreográfiák, jelenetek ismétlése, összerakása jelenetfüzérré. Más jelenetekkel és részletekkel gazdagították a próba során az eddig meglévő vázlatokat.Feladat: koncentráció, a már beállított elemekre való pontos emlékezés, együttműködés.

A színpadi fegyelem elsajátítása is fontos lépése a jelenet és koreográfia építésnek. Például a civilség, elnevetés, kapkodás, kitekintgetés (azt nézi a játszó, hogy nézik.

- VACSORA!!!:)

- "KISCSOPORTOS JELENET KÉSZÍTÉS" : Két, három fős csoportokban egy bizonyos témára jelenet készítés önálló blokkokban. A jelenetek megnézése után következtetések levonása, további instrukciók után a játszóknak tovább kellett lendíteni a jeleneteket. Általános problémák voltak:beszéd artikuláltsága alacsony fokú, hangerő kevés, a színpadi tér kihasználatlansága vagy rosszul használtsága, partnerre való figyelem hiánya. Emellett elmondható, hogy intenzív, ötletes jelenetek születtek, még megmunkálásra várnak, de nagyon jó alapot hoztak a játszók!


- Kérdések, problémafelvetések a jelenetépítéssel kapcsolatban: Egy jelenet mitől ürül ki? Hol van a dramaturgiai csúcsa egy jelenetnek? Mitől lesz egy pillanat színházi pillanattá? A fokozás problémája: mitől meddig tarta jelenet, hogyan épül fel jó ritmusban?




- Tempó, variáció, váltás...mit jelentenek ezek a kifejezések a színházban, a jelenetben?


- Felmerült még az este folyamán a kérdés: mi a normális kommunikáció a színész és rendező között? Hogyan könnyítheti meg a rendező és játszó közötti munkát a játszó és hogyan a rendező? Kiderült, hogy az egymás felé adott jelzések egyértelműek, de szavakba önteni nem lehet mindent, vagyis nagyon nehéz. A jó kommunikáció és megértés folyamatában az őszinte egymás felé fordulás az első pont.
- Ma este filmezéssel zárunk:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése