Rázós nap után indult a próba hétfőn, sűrű hétvége, koránkelés, meló, és két és fél órányi vezetés előzte meg. Szellemileg nem voltam éppenséggel jó kondiban, de azt hiszem, ezt nem kell itt ecsetelnem, akik ezt olvassák, ismerik ezt az állapotot.
A bemelegítést szerencsére jó erősre vettük, örültem neki, hiszen valamivel össze kellett fogni szétszórt figyelmemet. Ilyenkor erre nyugodtan rábízhatom magamat, hiszen ha teljesen nem is tud regenerálni, egy alapfokú koncentráltságot azért eredményez. Javarészt nyújtások voltak, meditatív hangulatban. Attila pedig elcsípte ezt is és ehhez megfelelő zenét kevert alá.
Hadd írjak kicsit Attiláról és munkájáról. Az ő szerepe az előadásban, élőben a jelenetek alá keverni a számokat, együtt élve az előadás tempójával. Nagyon különös érzés egy ilyen érzékeny zenésszel dolgozni, aki ennyire el tudja kapni az uralkodó hangulatot és zeneileg megtámogatni azt: mindig olyan zenét hallasz, amilyen kedved van… de inspirál és vezet is, diktálja a dinamikát, de úgy, hogy tudom, ő meg engem figyel. Kontakt a zenével. Elképesztő. Remélem tudunk majd még együtt dolgozni, hogy mások is kipróbálhassák ezt a munkát akár egy közös tréning alatt is.
Kevés időnk volt mert későn kezdtünk és Sanyinak is sietnie kellett, ezért csak egy dolgot bontottunk ki és beszéltünk meg.
A feladat Faust és Margit szerelmes évődésének lekövetése volt mozdulatokban, helyváltoztatás nélkül , maximum a saját tengelyünk körül elfordulva, de olyan tudatossággal, hogy utána a motivációkat és mozdulatokat pontosan fel lehessen idézni.
Évike és Zoli (Margit és Faust) játéka gyönyörű pillanatokat szerzett Sanyinak (nekem azért nem mert én inkább a dinamikáját kerestem a jelenetnek, nem a szépségét). Hármunk számára, akik követtük őket, a belső történés által vezérelt mozdulatsor kellően intenzív kifejezése volt hangsúlyos. Ugyanis ahogyan aztán S. elmondta, nem az jön le a nézőnek, amit én belül lejátszok és nem is az a fontos, hanem, hogy a mozdulataim olyan intenzívek legyenek, hogy azok nyomot hagyjanak a testemen. Hogy dolgozzon a test, ne csak alibi mozdulatokat végezzen. Egy csepp izzadtság, egy bedurrant bicepsz, egy ziháló mellkas megteszik a magukét.
Ebben a gyakorlatban ezekből nekünk nem sokat sikerült megmutatni, inkább csak ezek hiányát, így mindjárt körül is jártuk a dolgot alaposabban:
Felváltva dolgoztunk Eszterrel, Gergővel forgásban. A lehető legintenzívebb mozdulatsort kellett végrehajtani amire csak képesek voltunk, tökéletes koordináltsággal, folyamatosan fókuszban tartva a mozgást, addig amíg bírjuk szusszal (kerülve a test megőrülését – ez nagyon fontos volt), a végén határozott lezárással. Erre a lezárásra indult a következő. A harmadik kör után éreztem, hogy hánynom kell és lehet összeesek, de azért vártam mikor jövök megint. Beugrott, hogy akár szólhatnék is, hogy álljunk meg, de inkább vártam a soromat, a többiekkel együtt. Aztán Sanyi leállította a feladatot és két perc levezetés után elmondtam Mephistophilis egyik monológját, egyszerűen a színpad elején állva, kétoldalt a többiekkel, akik csak arcjátékban követhették a szöveget.
A lényege a gyakorlatnak nem a fizikai határok elérése volt, hanem az ilyen erősen megdolgoztatott test kifejezőerejét vizsgáltuk. Éreztem, hogy megnőtt az erőtér körülöttünk, azt hiszem sütött, ahogyan ott álltunk mozdulatlanul. Ugyanez a kiállás 10 perccel azelőtt nem mutatott volna semmit.
A fokozatosan adagolt testi feszültség kirobbanó energiát eredményezhet egy alkalmas lezárással a végén. Célunk az előadásban ennek az állapotnak az elérése, testünket végig uralmunk alatt tartva.
Semmihez sem fogható tapasztalás volt, röpke két órás próba alatt.
