A Magyar Kultúra Napja

2011. január 22-én Csöndszilánkok címmel a Magyar Kultúra Napja alkalmából mutattuk be a klasszikus és kortárs költők és költőnők verseiből szerkesztett oratórikus játékot. A műsornak (ugyanúgy, ahogyan Zabhegyező című munkánknak is) a Pannónia Kulturális Központ és Könyvtár nagyterme adott otthont.
Csoportunk a tavalyi év júniusától otthontalanul, a Pannon Egyetem által mellőzött csoportként, tehát már nem egyetemi háttérrel működik.
De bármennyire is afelé tendál a világ, hogy a mindannyiunk számára történelmi létezést és más, idegen országokkal közös alapokon (humán értékeken) nyugvó kommunikációt biztosító test-test közeli kulturális létezést egyre nehezebb helyzetbe hozza, a törekvést a hétköznapi létezésen túllépő, magasabb szellemi szint megélésére nem tudja megfojtani az emberekben.

A lelki és szellemi élet alapvető sajátossága ugyanis, hogy nem helyhez kötődik, hanem kizárólag azokhoz a törekvésekhez, amelyek az emberi aktivitásban, a cselekedetértékű megnyilvánulásokban mutatkoznak meg.

Ha belegondolunk - Krisztust egy istállóban hozta világra Mária. Ezzel meg is pecsételődött a legmagasabb szintű emberi törekvések sorsa, nevezetesen az, hogy ne kötődjön semminemű világi értékrendhez, születésének és létének egyes-egyedüli helyeként az embert és az emberek közötti kommunikációs teret határozza meg.

Ha ezt elveszítjük, legfőbb törekvésünket veszítjük el: elemelkedni a vegetáció szintjéről annak érdekében, hogy Emberré váljunk.

Az ember első műalkotásai nem egyszerűen az önkifejezésről szóltak, elsősorban a világot akarták visszatükrözni. Megismételni, absztrahálni, kifejezni mindazt, ami az ember és a világ kapcsolatából lecsapódik. A művészi forma éppen ezért a világot megélt emberen keresztül átszűrt esszenciája a valóságnak. Nem puszta valóság, hanem lényegiség, amit semmilyen más forma nem ad vissza ilyen intenzitással. Mert művelői tudják, hogy egyetlen igaz érték van csupán a világban: a haladás. De hogy mit jelent a haladás?

Ezen a napon ne kérdezzünk róla mást, csak Kölcseyt!

"Vagynak emberek, mint az állóvíz, mely bizonyos határokban áll, de tesped, s haladásra nem való. Mások, mint a csendes folyam, mely akadálya nem lévén, szokott útját egyformán járja. Amazoknak hasznát nem vehetni; ezeken pedig próba nélkül nem építhetsz. Vess útjokba akadályt, vagy várd, míg mások vetni fognak; s ha akkor az akadállyal meg nem küzdve másfelé folynak, csak gyengéiket használhatod; ha pedig megküzdenek, s küzdenek lankadatlan, fűzd őket kebeledhez. Ily küzdők egyesűlete bölcseség által vezetve a legszebb társaság."

/Parainesis/