PARTNER

2010.február 03.
Kissé nyúzott állapotban álltunk neki a gyakorlatoknak. A próba végére kiderült, hogy "mindenki egy kicsit önmagán kívül volt" ahogyan a Sanyi fogalmazott. Az egyetem, a suli, a magánélet ott türemkedett a feladatok előtt...és nem sikerült ezt a fajta leterheltséget még a mozgás után sem, levetkőzni. Felszólításra kissé összeszedettebbek lettünk, és jobban ment a feladat. Egy olyan koncentrációs gyakorlat volt, ami páros improvizáció is egyben, de kiélezetten azt a célt szolgálta, hogy lehetetlen legyen ne a partnerből építkezve dolgozni, hogy ne fordulhassanak elő a Sanyi által emlegetett egymás mellett játszások. Szóval az összhang, az egymásra hangoltság kiemelése. Beszéd nélkül, a mozgás ritmusának követésével kellett végrehajtani a gyakorlatot. Azért volt nehéz, mert teljesen rajta kellett lenni a partneren. Tudni, hogy hirtelen fog e mozdulni, hogy milyen ritmusban következik a mozdulat, csak úgy lehetett, ha a tekintet egybe fonódott, és a feszültség ezzel megteremtődött, úgy, hogy a néző sem maradt ki belőle.Az, hogy az ember önmagát figyeli, kontrollálja, annak olyan alap állapotnak kell lennie, ami mindig megvan, rutinból, és mert e nélkül nem lehet létezni egy gyakorlatban sem. És pluszban kell a térre, a nézőre, a hangokra és a partnerre összpontosítani. Ezt az összhangot, ezt a koncentrációt a partnerre, ezt kell még alapállapottá tenni. Mi a partner? Hát a játékban az a társad, akire ha nem hangolódsz rá, és nem engeded, hogy rád hangolódjon(ez szinte nehezebb szerintem, mint a másikra figyelni), akkor üres lesz a jelenet.

Számomra is nehezen ment tegnap, az a 100%-on felüli plusz 10% bevetése a gyakorlatnál. Hova kell ilyenkor nyúlni? Hát egyéni dolog ez. Azt hiszem szeretni kell nagyon, amivel foglalkozunk, és akarni kell tudni. Ha valami nehezen megy, akkor néha hajlamosak vagyunk minuszolni az energiákat, és csüggedni egy kicsit, hogy már megint kudarc. Én ilyenkor próbálom magam teljesen átadni annak, hogy most kellek ahhoz, hogy tapasztaljak, és előrángatom magam abból az állapotból, hogy "csinálgatom, próbálgatom". De ez annyira szubjektív! Ezért nehéz, mert nincs rá recept.

Következő gyakorlat: két ember felüt az asztalra egymás mellé, és, egyszerre ugorjanak le. Anélkül, hogy megbeszélnék, vagy egymásra néznének. Ez a feladat lebuktatott mindenkit, aki önmagába figyelt, egy picit is. Izgalmas volt figyelni, mikor indul a mozdulat, hogyan kezdik egyszerre venni a levegőt, hogyan ágaznak a másik felé az idegszálak!Szerintem az egyik legizgalmasabb feladat volt eddig!