Próbanapló 2009. november 08. vasárnap

A vasárnap reggel ködös és nehéz volt. Ezzel nem is lenne baj, hiszen ősz van. De a próbaterembe is beszivárgott egy kis köd, amit egy bő, kétórás tisztázó-beszélgetés hivatott feloldani. Tisztázottá vált, hogy kérdezni nem csak, hogy lehet, de kell is. Mindenki másképp működik alapon, bármikor merülhetnek fel kétségek, kérdések, elégedetlenség valami felé vagy pusztán az információk hiánya okoz kavarodást a lélekben, elmében. A tréningek időpontjával és menetével kapcsolatban merültek fel kérdések, hát kaptunk választ: a tréningek időpontja rugalmas, ahogy az már sokszor elhangzott, két nap a héten szabaddá kell legyen téve, s hogy ki mikor kell részt vegyen, időben értesül. A menetével az a probléma jelentkezett, hogy a Szélkötő Kalamona próbafolyamat fonala le lett téve, nincs konkrét próbája a darabnak így lehetetlen tudni, mikor lesz produktum, tehát a játszók között bizonytalanság alakult ki. A válasz itt is tisztán érkezett: az elmúlt hetek alapozó tréningei addig folytatódnak, míg nem lesz megfelelő közös alap a munka folytatásához. Sanyi megfogalmazta a meglátásait: a munkafolyamat elkezdéséhez olyan közös alapokra lesz szükség, ami gördülékennyé, simává teheti a próbafolyamatot, a rendező és játszó oldaláról egyaránt. A közös kommunikációs alap, a játékmód elsajátítása (jelen esetben a realista játék természetes volta, de ezt mindjárt tisztázom) kell ahhoz, hogy a munka elkezdődhessen. Rendezhető alapok kellenek.
Ezért kapunk olyan tréningeket, amelyek fejlesztik a színpadon való létezés természetességét, magát a létezés lényegét boncolgatjuk, az érzetek megragadását és megtartását, a színházi hatásmechanizmust, mint olyat, tisztázzuk. A gyakorlatokat azután vissza kellene tudni értékelni, reflektálni a játszónak a saját munkáját, létezését a feladatban. Azt hiszem egy fárasztó nap után ez a legnehezebb, viszont csak így kaphat formát az anyag. A hosszú beszélgetés után aktivizáltuk magunkat egy pörgős mozgástréninggel. Mindenkit sikerült feldobni, a ködnek nyoma veszett.
Sanyi összefoglalta, hogy ezek a fogalmak lebegjenek a mai tréningen a szemünk előtt: játszás, eljátszás, rájátszás, fantázia, érzet, természetesség. Mi pedig bólogattunk, hogy rajta leszünk!
Első gyakorlat: Sanyi kér öt embert öt székkel a térbe. Többiek a nézők. Feladat: három pontban foglalom össze, amit a játszók egy-egy végrehajtása után kaptak instrukcióként: kezdj el dolgozni a székkel, úgy, hogy teljesen átlagos, hétköznapi mozdulatokkal dolgozz. Következő instrukció: a nézőknek csináld. Majd: próbáld megnevettetni a nézőket. Ezt a három instrukciót végrehajtották. Elkezdtünk beszélgetni, kire milyen hatást gyakorolt a játék. Egyáltalán sikerült e megnevettetni valakit? Némajátékról van szó, csak a szék és a játszó. És a néző, aki ebben az esetben azt is tudja: a természetességre, eljátszottságra, játékra kell figyelnie. Egy-egy név elhangzott, kit milyennek ítéltek. Ilyesmik: volt néhány természetes pillanat, de egyébként nem kötött le annyira, mert nem volt vicces; vicces volt de olyan bohóc karakter, eljátszott volt, vagy túljátszott; nem váltott ki hatást, mert nem történt változás az instrukciókhoz pépest, vagy annyira kicsi, hogy nem lehetett érzékelni. Felmerült kérdések: akkor hogyan lehet természetes játékkal nevettetni helyzetkomikum vagy szituáció nélkül, pusztán a testi jelenléttel? Lehet eljátszott karakter nélkül humort kelteni?
Második gyakorlat: A Sanyi kért újabb négy vagy öt embert; ők hülye gyerekek a térben és nem tudják miért vannak ott, de nem akarnak ott lenni. Az elhangzottak tudatában tessék megmutatni ezt. Az történt, hogy elhittük, hogy ők hülye gyerekek a térben. Következő instrukció hangzott el: elhitették veletek, hogy varázserőtök van, és ezt meg is mutatjátok a nézőknek. Majd: el is kell varázsolnotok a nézőket tapsra, addig viszont energiát kell gyűjtenetek. Majd: varázsoltatok tapsra, de észreveszitek, hogy nem történt változás. A feladatok egymásután teljesültek, végül reflektáltunk: kinél éreztük a varázslást megtörténtnek. Volt, akinél azt érzékeltük, hogy természetesnek hat néhány túljátszott pillanattal, volt aki olyan reakciót váltott ki, hogy teljesen természetesnek hatott és emellett a jelző mellet a játszás fogalom kapcsolódott hozzá, volt aki eljátszást és nem természetes jelzőt kapott. Hogyan érhető el az, hogy ezt vagy azt a reakciót váltsuk ki a nézőből? Ilyen válaszok születtek: a civil testet nem szabad éreznie a nézőnek, a túlzó gesztus és túlzó mozdulatok hiteltelenné teszik a játékot.
A következő gyakorlat ugyanez volt, annyi különbséggel, hogy az adott négy vagy öt embernek a hangjával kellett játszania, hogy varázsolni képes. Nagyjából ugyanezek a problémák merültek fel, és jött a hanggal még kettő: a hangnak iránya és ereje is van. Kell, hogy legyen.
A következő három ember azt az instrukciót kapta, hogy kiderül, nem sikerült a varázslás de ők nem adják fel. Erős, összehangolt játék született. Kevés civil mozdulat. Milyen eszközökkel sikerült elérni ezt? Mindenképpen a testi jelenlét, a következetesen végigvitt karakter körül kell keresni a választ. Egy olyan belső érzetet kell elcsípni, amit később újra és újra elő kell tudni hívni, ami a színész testét segíti olyan állapotba kerülni, hogy jelen legyen az adott karakterben. Ennek a folyamata egyéni, de mindenképpen fantázia és érzékenység szükséges hozzá.
A következő feladatblokkban két-két ember játszott a térben. Feladat: találkozik két ember és addig kell eljussanak, hogy összeverekednek. Felmerült problémák: fokozás, civil test, a színpadi hang hangos és érthető, de mégis természetes kell legyen. A harmadik játékban hárman vettek részt, és miután a civil testek jelenléte miatt nevetésbe fordult a játék, instrukciót kaptak: odáig fokozzák, hogy gyilkosság legyen belőle. Ennek az improvizációnak a kapcsán kaptuk a következő feladatokat: négy 3-4 fős csapat, minden tag kapott adott szerepet, (áldozat vagy elkövető, mert a gyilkosság téma maradt) és fél órát kaptak a csoportok a felkészülésre.
Megnéztük a játékokat. Újra előkerültek a nap folyamán már említett alap problémák, de érezni lehetett, hogy a játszók felhasználták a próba folyamán tapasztaltakat. Előkerült még néhány fontos kérdés: egy hatásos belépés vagy színpadi jelenlét után lehet e hagyni „eltűnni” a testet? Hatásos fokozás után szabad e kiengedni a játékot? Ha ott a civil én a játékban, de következetesen felépített a karakter, akkor hogyan tehetjük mégis természetessé a játékot?
A próba végére értünk. Sanyi megkérdezte tisztább- e a kép, vannak e esetleg kérdések, kétségek. Nem voltak, valószínű érnek még a következő próbáig.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése