Program-kavalkád az idei Dionüszián is!!!!

 Idén az Őszi Dionüszia rendkívül színes programokkal, workshopok-kal várja  a kedves érdeklődőket! A fesztivál idei programelemei az improvizáció és a színházi nevelés kérdésköreit hivatott boncolgatni, válaszokat keresni, lehetőségeket kínálni...A legkisebbektől a legidősebbekig, minden korosztály találhat magának megfelelő programelemet.

A workshop-ok nyitottak mindenki részére, és ingyenesen élvezhetőek. A jövőhéten ez minden programra igaz. Pápa város jóvoltából biztosítani tudunk programokat a meghívott színházi csoportok és a város közönsége számára is. Helyszínek: JMSZK, Pedagógus Művelődési Ház, Fő tér.

Facebook-on és itt is olvasható, letölthető a részletes program. Emellett a JMSZK honlapján és Facebook oldalán is folyamatosan frissülnek az információk. Lehet szemezgetni, érdeklődni:)

Holnap, azaz szeptember 27.-én a fesztivál keretében: Szélkötő kalamona tűzszínház, a Teleszterion előadásában, 19:30 perctől.
Az előadás minden korosztály számára élvezetes, feltöltő élmény:) Ezt garantáljuk:)
Tehát holnap este tűzszínház, kedden színházi nevelési foglalkozás a kijelölt középiskolákban, csütörtökön kocsmaszínház, irodalmi est, pénteken improvizációs vetélkedő, szombaton tűzszínház, workshop-ok, improvizáció, vasárnap workshop...felsorolhatatlanul sűrű és izgalmas hét áll előttünk:)

Tessék csatlakozni!!!Jön a tél, ideje energiát gyűjteni:)

III. ŐSZI DIONÜSZIA PÁPÁN!

2014. őszén Pápa városa harmadik alkalommal támogatja a pápai JMSZK és Teleszterion Színházi Műhely alternatív alkotóközösségek számára létrehozott fesztiválját.
Íme a részletes program:

Szarvasfi a Zsolnay Kulturális Negyedben, Pécsen!

Nagy izgalommal készülődünk a holnapi tűzszínházi előadásunkra, Pécsen, a Zsolnay Kulturális Negyedben mutathatjuk be a Szarvasfi-t. Legutóbb Kapolcson játszottuk augusztusban, reméljük hasonló szép élményeket és feltöltődést tudunk szerezni a kedves közönségnek!
Bízunk a szép csillagos egű időjárásban!
Íme, kattints a részletes program eléréséhez:

szarvasfi zsolnay kulturalis negyed 2014 09 20 19:00

2014. NYÁR ( beszámoló )

Hosszú-hosszú beszámoló lesz ez:) De sok-sok képpel tűzdelve, nem körmondatokkal. Ígérem.
A nyár esős és hűvös volt. No, de, ez minket nem akadályozott semmiben sem! No, jó...maradt el tűzszínházi előadásunk...mert elmosta az eső..maradt el Irodalmi estünk is, mert zápor  zúdult ránk...DE! Mi lelkesen bepótoltuk az elmaradtakat, sőt, úgy érzem, plusz lelkesedést kaptak a játékok, hiszen a "csakazértis" megmutatjuk hangulat feldobott mindenkit. Igaz, fáradtabbak, de eredményesek lettünk. Amiknek meg kellett történni, azok az események megtörténtek. Lássuk hát:

Minden Lendvával kezdődött.:)2014. Június 4-5-6. 
Lendvára utazott a Hullám című ifjúsági színházi előadásunk. 
Az előadást siker és nagyfokú érdeklődés követte.
Az előadás stábja:

Bárdos Kata Kincső, Benkó Zsófia Anna, Bércy Maja, Csonka Mátyás, Dabóczy Orsolya, Farkas Boglárka Lúcia, Funtek Martin, Herczeg Diána, Koncz Lilla, Magyar Balázs, Magyar Johanna, Maródi Barbara, Meizer Bence, Móczár Bence, Sarah Lina Mortada, Péntek Róbert, Petrovics Rami, Szabó Szilárd, Tegyi Kornél
rendező:KomáromiSándor
rendező asszisztens:Kovács Mónika
backstage:) Pápai Fruzsina, Réfi Dorina
Grafikai munka: Oláh Júlia
Veres Péter beszámolója:




Vasvár-2014. Június 19-20-21.
Veres Péter beszámolója:
http://teleszterionosokblogja.blogspot.hu/2014/06/diakszinjatszo-fesztival-vasvar-2014.html

Fesztiváldíj/arany minősítés-SZÉLKÖTŐ KALAMONA
Teleszterion Tűzszínház – Pápa
Rendező:Komáromi Sándor 

Kiemelkedő rendezői munkájáért
KOMÁROMI SÁNDOR – Teleszterion Színházi Műhely (Pápa)

Ezüst minősítés-HULLÁM (Todd Strasser és Dennis Gansel alapján)
Teleszterion Színházi Műhely - Pápa
Rendező: Komáromi Sándor
sajtó:

http://www.vasvar.hu/index.php?ugras=galeria&katszama=4991&mod=kategoria&nyelv=0


A kemény munka mindenkit jóóóól elfárasztott:




KAPOLCS!!!!!!!!!! A  nagy TÁBOR!!!!! és munka...és szórakozás...és munka....és szórakozás....és eső űzés...és fejlődés...és rengeteg tapasztalat!!!!!!
2014. Július 24 - Augusztus 3.

Készülődés...festegetés, bíbelődés, tervezgetés...mi is mindent megtettünk,(és a főszervezőknek is köszönet illeti a munkájukért) hogy sokan részesülhessenek a Teleszeterion által nyújtott élményekben:)
Udvarunk a Kék abrosznak is helyet adó Göntér Gyula és Göntér Mária otthonának udvarában kapott remek lehetőséget a játékra, színes programokra, előadásokra...ezúton is szeretettel köszönjük a sok támogatást és segítséget, amit kaptunk tőlük!



Esőfelhő-oszlatásban már nagyon ügyesek voltunk...azért néha elmosott minket az eső, de mindent bepótoltunk:D

Felolvasó színház....Komáromi Sándor, Kása Ferenc, Komlóczi Zoltán és Herczeg Diána közreműködésével.



Cserményi Zsombor és Horváth Máté zenél

Monológ gyakorlás...:)

Pihenés, megbeszélés....fárasztó a tábor felállítása!

Játékhely rendezés...:)

Hívogató táblák festése:)

Esti tűzszínház nézői gyülekeznek:D
Amíg tartott a próba, a legkisebbeket Komlóczi Zoltán oktatta kreatív zenére:)

Nemsokára kezdődik a Jó ebédhez szól a színház!
Komlóczi Zoltán zenei estje.:)

Filmes Kvíz!!!




Diákok improvizációi

Az a bizonyos Jóebédhezszól...a SZÍNHÁZ!Komáromi Sándor felolvasása

Csalóka Péter, vásári komédia: diákok előadásában


Annyira tetszetős volt, hogy egymás után kettő Csalóka Pétert játszottak:)
Szarvasfi című tűzszínházi előadás...melyet elmosott ugyan az eső, de szerencsére volt lehetőségünk bepótolni:)



Szélkötő Kalamona című fergeteges tűzszínházi előadás....:)



Kapolcson is...eldöngöltük az ördögöt...Ördögdöngölő vásári komédia

Mindent összevetve, Kapolcs sokak számára fogalom...de számunkra egy olyan fogalom, ami annyit tesz: hálásak vagyunk azért, hogy alkotó energiáinkat egy ilyen kellemes, remek közegbe vihetjük:D
Sajtó:

http://www.hirado.hu/galeriak/?galeria=956473

Augusztus 9. vasvár, RétesfesztiválMivel nagyon megtetszett a munkák a színjátszó fesztiválon, ezért a vasváriak szeretettel meghívtak minket a Rétesfesztiválra is! Ezt mi nagy örömmel vettük, és egy remek hangulatú tűz-performanszt varázsoltunk estére, a vihar előttre :D

Sajtó:

http://www.vasvar.hu/index.php?ugras=galeria&nyelv=0


Augusztus 16. Sopron- meghívást kaptunk a Koronázási Ünnepélyre

Sajtó:

http://www.sopron.hu/Sopron/portal/front_show?contentId=47895
http://www.primespa.hu/programok-latnivalok/programok-2014---sopron-es-kornyeke



Ördögdöngölő, vásári komédia a délutáni programok között


Csalóka Péter, vásári komédia, délutáni program 
Este pedig a Szélkötő Kalamona című tűzszínházi előadással örvendeztettük meg  a főtérre érkezőket!

Augusztus 20.
Csalóka Péter vásári komédia Királyszentistvánon,
Városi Ünnepség Pápán
Csillagtánc tűzszínházi mese- a pápai városi ünnepség keretein belül


Az augusztus 20. mindig sűrű...ez most kiváltképpen az volt..a diákok helytálltak Királyszentistvánon, majd az esti Csillagtáncban. (melyet a megelőző két hétben alkottak: 

http://teleszterionosokblogja.blogspot.hu/2014/08/csillagtanc-alkototabor.html )
A délutáni városi műsort Komáromi Sándor rendezte, melyben Herczeg Diána és Oláh Júlia is közreműködtek a Teleszterion színház részéről. Részletes beszámoló a papama.hu oldalról: 

http://www.papa-ma.hu/cikk_reszletes.php?id=11979&cmn=A_megmaradas_unnepe.._-_Allamalapito_Szent_Istvanra_emlekeztek_


Ami nagy öröm volt még:Augusztus 24. Pápa, Zsinagóga: Csillagtánc

Remek hangulatú előadásnak lehettünk tanúi, melynek szakralitásához nagyban hozzájárult  a hely ősisége, szépsége. Az előadás apropója a 2015. júliusában, Pápán megrendezésre kerülő Nemzetközi Amatőr Színházi Fesztivál alapozó konferenciája volt. Az egyeztetések megkezdődtek, a fesztiválról további információkat fogunk közölni a blogon.




A nyár tehát átszaladt a fejünk fölött, és ahol tudtunk ott voltunk, és alkottunk, játszottunk! Reméljük sok szép pillanatot okoztunk a kedves nézőinknek és természetesen egymásnak is.


A Teleszterion Színházi Műhely előadásai 2014. őszén
A nyár eltelt, hamar átszaladtunk rajta, oly annyira, hogy a várva-várt beszámoló is átcsúszik ide, az őszbe. De nem baj, így nem pusztán felidézés, de nosztalgia hangulata is lesz!:)
Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt az előadásainkra! Az őszi előadásaink egy része az Őszi Dionüszia fesztivál keretein belül valósul meg, így megtekintésük díjtalan, jegyvásárlás nem szükséges. További információ hamarosan blogunkon vagy az alábbi telefonszámokon lesz elérhető.:
Komáromi Sándor: +3620 2244 006
Oláh Júlia: +3670 6739848

Ki mit tud? - vetélkedő középiskolásoknak, idegen nyelven - Pápán

A mai napon egy számomra igazán kedves és megtisztelő feladatnak tehettem eleget. Ugyanis a hagyományteremtő szándékkal 2013 tavaszán pápai középiskolások számára hirdetett Ki mit tud? vetélkedőn/versenyen vehettem részt, mint zsűrielnök. Tehát ez alkalommal már másodjára került megrendezésre a vetélkedő. Mint a Teleszterion Színházi Műhely játszója, alkotója, független és pártatlan lehettem, hiszen nem tanítok a középiskolákban. Valójában  ez egy rendkívül hálás feladat volt, mert remek, vitális előadásokat láthattam, hallhattam. Idén a produkciók értékelése, szerencsésebb módon, a Helikon verseny hagyományaira építve, minősítésekben realizálódott. Összességében a rendezvény azt hiszem elérte az első célt, ami a hagyományteremtéshez elengedhetetlen: felülmúlta az előző évet, mind hangulatban, mind szervezettségében. Így lendületet, lehetőséget kaphat a következő évben is, reméljük. És még egy fontos dolgot sikerült elérnie: sok diákot ismertem már tavalyról, tehát kedvet kaptak a megmutatkozáshoz idén is, és ez jó:)

Érdekes kérdés, hogy miért megy el ma egy középiskolás diák egy városi eseményre, ahol a diáktársainak, tanárainak megmutatja, mivel foglalkozik szabadidejében, milyen dolgok érdeklik, miben leli örömét?

Biztosan megdicsérik, elismerik a tanárai, jó hogy képviseltetve volt általa az intézmény, esetleg annak szellemisége. Kap ötöst vagy felmentést a felelés alól, meg hasonló egyéb hasznos jutalmakat:) De nem hiszem, hogy pusztán erről lenne szó. Ha átfuttatom magamon a ma látottakat, hallottakat, elsőre azt mondanám, hogy valószínű ahány versenyző, annyiféle válasz...de talán nem is tudatosul az emberben, amikor ilyesmire készül, hogy talán az első és igen belső motiváció az a közösségre vágyás, a nyomot hagyás, az, hogy egy picit feltárja magát az ember, mert az megtisztít, az jó érzés, energetizál és új erővel lát el...:) Az előadó művészet, a megmutatkozás olyan alkotás, amely ott és abban a pillanatban születik és hat. Energiákat szabadít fel és ad át a nézőnek is.

Köszönöm szépen, én feltöltődtem jó energiákkal:) Biztató látni, hogy számos tehetsége, ambiciózus fiatal ücsörög a pápai iskolapadokban...:)









A fényképeket Németh Éva Zita tanárnő készítette.

"...eredetömhöz érkeztem.."


Displaying SDC12972.JPG










Újra Iszkázon jártunk, hogy az ünnepléshez felolvasó esttel járuljunk hozzá. Harminc éves lett a NAGY LÁSZLÓ EMLÉKHÁZ Iszkázon. (A Nagy László emlékházról:
http://www.mire.hu/hu/museums/27/description )
Tavaszi frissesség, a megszokott kellemes, családias hangulat várt minket március 17-én délután. A hely önmagáért beszél...máig lüktet benne az alkotó, inspiráló erő...a friss, ugyanakkor egyfajta örök állandóságot sugalló ház falai között különös élmény Nagy László önéletrajzi írásából felolvasó színházat létrehozni...

A körülbelül egy órás felolvasás énekkel, verssel, rajzzal, hangszerekkel kísért múlt-idézés volt. Nagy László költészetének szakralitása és magával ragadó képisége most még nyilvánvalóbbá vált számomra. És az, hogy az ő saját reflektív önéletrajzi írása hangzott el a falak között, ahol ő felnőtt...megelevenedett a múlt, megtelt szagokkal, érzetekkel és képekkel a szoba....

Displaying SDC12978.JPG
z