Amatőrszínházi energiák robbantak Pápán

A fesztivál, mint egy új kezdet alapköve

A Progress Pápa Nemzeti és Nemzetközi Amatőrszínházi Fesztivál 2014 nyarán még gondolat és megbeszélés tárgya volt Pápán, a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központban.
(sajtó a konferenciáról, ahol eldőlt, hogy Pápa megrendezi 2015-ben a fesztivált:
 http://www.papa-ma.hu/cikk_reszletes.php?id=12001 )

Személy szerint én három frontról is érintett vagyok a Progress kapcsán, és pont ezért, nagyon szívügyemnek tekintettem, ha lehetek ennyire személyes.
A Teleszterion Színházi Műhely tagjaként vettem részt a 2014-es augusztusi konferencián, kifejezve ezzel, hogy helyi csapatként szívesen támogatjuk, segítjük a fesztivál létrejöttét. Majd a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ alkalmazottjaként márciusig kezeltem a levelezést, segítettem a szervezést a jelentkezések kapcsán. Harmadrészt a rendezvény logóját én terveztem, majd az arculati anyagokat is.
Ma lassan egy hét távlatából, kezdenek körvonalazódni az emlékek, kialakulni a jelképessé vált mondatok, pillanatok, képek....
Most, néhány nap elteltével, még mindig feltöltve és pezsgetve érzem magam a kapott impulzusok miatt, a forróság és a kevés alvás ellenére is azt mondhatom, nem  kimerítő, hanem feltöltő volt a fesztivál.









Miért lehetett az?
A pozitív emberi energiák találkozása miatt. A sokszínűség miatt. Mert rá kell jönnünk, hogy a nyelvi és kulturális különbségek nem szerepelhetnek akadályként a fejlődés útján.  Nemzeti és Nemzetközi....miért fontos ez? Hallottam olyan véleményt a fesztivál alatt, hogy " itt már minden Nemzeti meg Nemzetközi akar lenni ebben az országban"  Ez egy pejoratív megjegyzés volt nyilván,  de ha a tónusát elveszem a mondatnak, és kiegészítem: "szerencsére elindultunk a nemzeti és nemzetközi közös gondolkodás felé" akkor pont a fesztivál lényegét domborítom ki. Az amatőrszínházi gondolkodásban is nagyon fontos volt mindig, hiszen akkor Kazincbarcika sem működött volna majdnem félévszázadon át....az, hogy a politika ide oda sodorja az országot közben, az nem szabad, hogy befolyásolja a nemzetközi és nemzeti fogalmak módosulását. Sőt, meg kell erősíteni, hogy a nemzeti sajátosságok és a sokszínűség összevethető. A fejlődés és a tanulás sohasem hiábavaló. Én, mint néző (körülbelül az előadások felét tudtam megnézni) azt mondhatom, rengeteget tanultam emberként, amatőrszínházi színjátszóként és állampolgárként is.
A közös gondolkodás és fejlődés alaköve lehet tehát ez a fesztivál, melynek neve is ezt hivatott kifejezni. Miről kell közösen gondolkodni? Az amatőrszínjátszás mibenlétéről, arról, miként és hogyan definiálhatjuk ezt a művészeti, oktatói  és kreatív tevékenységet.














Szervezés, együttműködések
Igen, voltak nehézségek, de hol nincsenek?
A világ, ami körülvesz minket, az bizony ilyen...eltörnek dolgok, elromlanak dolgok, pont nem úgy jönnek ki dolgok, sőt, elfáradunk néha elkeseredünk és ami még rosszabb, vannak pillanatok, amikor úgy érezzük, nem bírjuk az adott napot tovább, mert minden a tárgyi világban összefogott ellenünk..."nincs ez vagy az, meleg van, elfogyott, összeomlott, eltűnt, beragadt, fáj, bedagadt, leszakadt és egyébként is mit keresünk itt?"....és ezekben a pillanatokban ott terem egy kedves segítő, egy belső energiával feltöltött személy vagy elmegyünk egy következő előadásra, ami túllendít az anyagi világ apróságain...És ez a fesztivál pont ilyen volt:)

Ezúton is szeretném megköszönni minden szervezőnek és segítőnek, hogy jó energiák és kellemes hangulat uralta a fesztivált. Ha probléma, vagy hiány merült fel, mindig volt alternatíva. Minden probléma komolyan lett kezelve és nem láttam elégedetlen arcokat ( az a bizonyos kivétel persze itt is létezett, de szerencsére elhanyagolható százalékban). Kellenek a problémafelvetések, hogy fejlődhessünk, hogy a folyamat progresszív lehessen. :)

Mint a Teleszterion Színházi Műhely tagja, szeretném megköszönni és kiemelni művészeti iskolás diákjainknak, (a pécsi Eck Imre Alapfokú Művészeti Iskola diákjainak, akiknek Herczeg Diána és Komáromi Sándor a drámatanáraik) és azoknak a diákszínjátszóknak akik az előadásainkban játszanak, hogy aktívan, segítőkészen rendelkezésre álltak a fesztivál ideje alatt, hogy a rájuk bízott feladataikat ügyesen és talpraesetten oldották meg. Főként pedig azt, hogy mindezt pozitív hozzáállással és nyitottan tették!

A Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ minden dolgozója azon fáradozott (ki hónapokig, ki hetekig, ki napokig:) hogy a fesztivál zökkenőmentesen és jó hangulatban telhessen. Mint fesztivál résztvevő- részemről- és a hallott, kapott véleményekből kiindulva sikerült megvalósítani!
A Magyar Színjátékos Szövetség képviselőinek is köszönjük a munkát és a bizalmat! Pápa városának az anyagi és eszmei támogatást, a város remek tereit és hangulatait!

A programok és előadások nyújtotta élményeket és tapasztalatokat nehéz mindenkinek személyesen megköszönni, de azt hiszem, a zsűrivel való közös beszélgetések az Árkádia Nosztalgia Kávézóban (ami minden fesztiválozó kedvenc helye lett:) vagy a nézőtéri tapsok mind-mind arról tanúskodnak, hogy élmények és tapasztalatok cseréje zajlott.









A kedvenc pillanatom a fesztiválról:

Amikor a fesztivál záró rendezvényén a Cseh Pantomima System International társulat vette át Pápa város Díját, akkor a közönség jelnyelven tapsolt, felemelve mindkét kezét, a kézfejét mozgatva. Mert az előadásukból megtanulta  a közönség, a jelnyelvi tapsot. Az a néhány másodperces csend a mozgó kezekkel, az volt a legtisztább tisztelet és öröm néhány másodperce...mosoly és egy közös gondolat...igazi színházi pillanata a való életnek:)

(fotók: Molnár László)


(a bejegyzésben szereplő fotók: Molnár László)

Oláh Júlia
Teleszterion Kulturális Egyesület

Szélkötő Kalamona, 2015 július 4. Pápa, Fő tér




A Progress Pápa Nemzeti és Nemzetközi Amatőrszínházi Fesztivál kísérőprogramjaként július negyedikén,
 21.oo órai kezdettel, Pápán a Fő téren,
SZÉLKÖTŐ KALAMONA,
TŰZSSZÍNHÁZ !












A Progress Pápa Nemzeti és Nemzetközi Amatőrszínházi Fesztivál kísérőprogramjaként július negyedikén, este 21.oo órai kezdettel SZÉLKÖTŐ KALAMONA!

MÉDEIA című előadásunk, amely két országos fesztiválon is megmutatkozott júniusban

2015. június 12-14. között először került megrendezésre a Pécsi Országos Színházi Találkozó kísérőprogramjaként a KASZT, a Komlói Amatőr Színházi Találkozó, amelyen hazai amatőrszínházi csapatok mutatkozhattak be. A Teleszterion Színházi Műhely a Komáromi Sándor rendezésében 2015-ben színpadra állított Médeia című darabjával nevezett, és nyerte el a fesztivál első díját. Emellett a legjobb rendező díját Komáromi Sándor vehette át, Herczeg Diána pedig a legjobb női főszereplő díját kapta meg. A társulat továbbá meghívást kapott a budapesti Nemzeti Színházba, a Pécsi Nemzeti Színházba, valamint a Soproni Petőfi Színházba vendégszereplésre.
„A legjobb rendező díját Komáromi Sándor (Teleszterion Színházi Műhely) kapta. Ugyancsak ebből a színházi műhelyből került ki a legjobb női főszereplőnek járó elismerés, amit Herczeg Diána vehetett át.” (idézet a KASZT honlapjáról, amelyen tájékozódni lehet a fesztiválról: http://komlo.hu/kaszt/)
A Teleszterion Színházi Műhely tagjai remekül érezték magukat a fesztiválon, ezúton is köszönjük a lehetőséget!
30 diákunkkal és a velük készített produkcióinkkal részt vettünk továbbá a 2015. június 17-21. között Vasváron megrendezett Nemzetközi Színjátszó Fesztiválon. Ezen a találkozón a Médeia című előadással fesztivál-fődíjas lett a Teleszterion Színházi Műhely. A fesztivál vándordíja került tehát Pápára, amely egy szépen megmunkált kerámia kancsó, és az eddigi fesztiválok emlékszalagjai díszítik. Jövőre, amikor visszaérkezik a csoportunk a fesztiválra, át kell adnunk ezt a vándordíjat a szervezőknek, hogy továbbadhassák majd a 2016-os nyertesnek.
Herczeg Diána ezen a találkozón is a legjobb női főszereplő díját kapta, Komáromi Sándor pedig a legjobb rendező díját, a Médeai előadásért. A fesztiválra nevezett tűzszínházi előadás, a Csillagtánc, valamint a Csalóka Péter című vásári komédia a Magyar Szín-Játékos Szövetség Arany minősítését kapták. A fesztivál jól szervezett és emelkedett hangulatú volt, kifogásolhatatlan szakmaisággal telt ez a néhány nap is! Köszönet érte a szervezőknek!

A Progress Pápa Nemzeti és Nemzetközi Amatőrszínházi fesztiválon - amely a napokban zajlik- versenyen kívűl, kísérőprogramként volt látható az előadás a a fesztivál első napján. A nézők körében szerencsére gondolatébresztő, vitaindító lett az előadás. Köszönjük a lehetőséget, hogy a Progress Pápa fesztiválon is bemutathattuk az előadást!

/Fotók: Molnár László, a fesztivál hivatalos fotósa. /

















Bárdos Kata reflektál a Csillagtánc című legújabb tűzszínházi előadásunk folyamatára, amely legközelebb a JMSZK bérletes előadásaként november 3-4.-én lesz megtekinthető Pápán, a Zsinagógában:)


Homlokfestés. Tűzzsonglőr eszközök. Mese az esthajnalcsillagról. 22 ember közös csillagtánca.

Az előadás egy 10 napos táborban készült el. A mese első pillanatban elvarázsolt mindenkit. Történet egy lány önfeláldozásáról. Keleti hangulat. Aztán, a nagy munka közepette valahol elhagytam ezt a varázst. Egyszer csak azt vettem észre, hogy már csak dolgozom. Nem találtam meg a szépet és a zsebreraknivalót a munkafolyamatban. Csak úgy készülhet el egy ilyen előadás, hogy teremtünk magunknak egy mitológiát, és a végletekig tisztítjuk a kis mikrovilágokat. Ez egy hosszú és fáradalmas munka, de meg lehet találni benne a szépet, és az eredmény lenyűgöző.
Ma este visszakaptam mindent, amit olykor talán úgy éreztem, elvettek tőlem: a szépet, a jót, az élvezetet. Az előadás minden gond nélkül ment le. Átadtuk a mesét. Merthogy ez a feladatunk: elmesélni, és odaadni ezt a történetet az embereknek. És közben mi is egyre jobban megismerjük ezt a mesét. Végighömpölyögtünk a történeten, szépen, lassan, együtt. Egyik képből a másikba úszott át a színpad, ahogy a lány járta a világokat. Szép ez az előadás. Mikor vége lett, egészen mást éreztem, mint eddig bármikor előadások után. A Hullám ehhez nem is hasonlítható a realista szemléletével és tragédiájával. A Szélkötő Kalamonában ugyan megvan a tűz varázsa, atmoszférája, mégis teljesen más. Azután boldog fáradtság marad bennem, derű, pörgés. Táncoltatom az embereket. A Csillagtánc viszont a lelkemet táncoltatja meg. Felébreszt olyan érzéseket, amiket lassan elfelejtek: nyugodt, harmonikus pillanatokat ad nekem. Perceket. Az előadás egészéből áradó szakralitás és misztikum addig kísér, amíg fent hagyom a homlokomon lévő, csak rám jellemző festést. Nem pörgöm végig az előadást, mert végig izomfeszültségben ülök, és egész testemmel arra koncentrálok, ami a színpadon történik. Mikor pedig vége az előadásnak, derűs vagyok és nyugodt, minden békésnek hat.

Minden előadást más miatt szeretünk. A Csillagtánc szép. Lélek és test gyógyszere egyszerre. Nincs káosz, nincs kapkodás. Mese van.

Őszi Szarvasfi és Ördögdöngölő Csurgón:)

A hétvégén Csurgón jártunk, a Szarvasfi című tűzszínházi előadásunkkal és az Ördögdöngölő vásári komédiával örvendeztettük meg  a Csurgói Református Gimnázium tanulóit,tanárait:)
Nagy örömmel mentünk, szeretettel láttak minket vendégül, mi csak úgy hívjuk egymás között, hogy a "őszi wellness volt, meg egy kis öröm-játék:)" ami ugye nem számít munkának:)

Íme az iskola honlapja és a rendezvény plakátja. Ajánlom figyelmetekbe a képeket:)
http://www.csvmrg.hu/index.php/altalanos-hirek/1058-kalvin-konferencia-2014


Győrszemerén jártunk!:)

Győrszemerén jártunk szombaton, szeptember 20-án!
Vidám, estébe nyúló alkotó délutánt tartottunk a győrszemerei falunapon, amit egy jó hangulatú tüzes bemutatóval zártunk.
Délután nekivágott a csapat az útnak – név szerint: Kovács ’The Transporter’ Mónika, Funtek ’Egyedülifiú’ Martin, Koncz ’Ismétőrültvoltam’ Lilla, Kovács ’Tüzeseszközgyorstanfolyamotelvégző’ Viktória illetve jómagam. (Na, jó: Pápai ’deajkaigyőri’ Fruzsina)
Fél ötkor kipakoltunk a kis szabadtéri helyünkre, és csábítgattuk a gyerekeket a különböző zsonglőr eszközök kipróbálására. Szerencsére pár perc alatt tele volt a tér poizó, zsonglőrlabdázó - kendőző, illetve tányérforgató aprónéppel. Közös játékokra is kerítettünk sort, ha már olyan sokan voltunk, hogy a tér nem volt alkalmas a poi-k pörgetésére (csak egymás csapkodására..).
A falu megvendégelt minket egy finom bográcsgulyással, így feltöltekezve állhattunk neki az esti tüzes bemutatónknak. Az érdeklődő közönség körénk gyűlt és mi, mint valami vándorcirkuszi előadók, zenés, táncos, kontaktos, viccelődős improvizatív bemutatóval forrósítottuk fel a hangulatot.

Azt hiszem, mindenki nevében mondhatom, hogy nagyon jól éreztük magunkat, és kellemesen elfáradva tehettük este fejünket a párnára.