MÉDEIA című előadásunk, amely két országos fesztiválon is megmutatkozott júniusban

2015. június 12-14. között először került megrendezésre a Pécsi Országos Színházi Találkozó kísérőprogramjaként a KASZT, a Komlói Amatőr Színházi Találkozó, amelyen hazai amatőrszínházi csapatok mutatkozhattak be. A Teleszterion Színházi Műhely a Komáromi Sándor rendezésében 2015-ben színpadra állított Médeia című darabjával nevezett, és nyerte el a fesztivál első díját. Emellett a legjobb rendező díját Komáromi Sándor vehette át, Herczeg Diána pedig a legjobb női főszereplő díját kapta meg. A társulat továbbá meghívást kapott a budapesti Nemzeti Színházba, a Pécsi Nemzeti Színházba, valamint a Soproni Petőfi Színházba vendégszereplésre.
„A legjobb rendező díját Komáromi Sándor (Teleszterion Színházi Műhely) kapta. Ugyancsak ebből a színházi műhelyből került ki a legjobb női főszereplőnek járó elismerés, amit Herczeg Diána vehetett át.” (idézet a KASZT honlapjáról, amelyen tájékozódni lehet a fesztiválról: http://komlo.hu/kaszt/)
A Teleszterion Színházi Műhely tagjai remekül érezték magukat a fesztiválon, ezúton is köszönjük a lehetőséget!
30 diákunkkal és a velük készített produkcióinkkal részt vettünk továbbá a 2015. június 17-21. között Vasváron megrendezett Nemzetközi Színjátszó Fesztiválon. Ezen a találkozón a Médeia című előadással fesztivál-fődíjas lett a Teleszterion Színházi Műhely. A fesztivál vándordíja került tehát Pápára, amely egy szépen megmunkált kerámia kancsó, és az eddigi fesztiválok emlékszalagjai díszítik. Jövőre, amikor visszaérkezik a csoportunk a fesztiválra, át kell adnunk ezt a vándordíjat a szervezőknek, hogy továbbadhassák majd a 2016-os nyertesnek.
Herczeg Diána ezen a találkozón is a legjobb női főszereplő díját kapta, Komáromi Sándor pedig a legjobb rendező díját, a Médeai előadásért. A fesztiválra nevezett tűzszínházi előadás, a Csillagtánc, valamint a Csalóka Péter című vásári komédia a Magyar Szín-Játékos Szövetség Arany minősítését kapták. A fesztivál jól szervezett és emelkedett hangulatú volt, kifogásolhatatlan szakmaisággal telt ez a néhány nap is! Köszönet érte a szervezőknek!

A Progress Pápa Nemzeti és Nemzetközi Amatőrszínházi fesztiválon - amely a napokban zajlik- versenyen kívűl, kísérőprogramként volt látható az előadás a a fesztivál első napján. A nézők körében szerencsére gondolatébresztő, vitaindító lett az előadás. Köszönjük a lehetőséget, hogy a Progress Pápa fesztiválon is bemutathattuk az előadást!

/Fotók: Molnár László, a fesztivál hivatalos fotósa. /
















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése