Bűn és bűnhődés alkotófolyamat Celldömölkön

Két színházi csoport munkálkodik egy célért, immár tizedik napja, Celldömölkön. A Soltis Lajos Színházban. A Teleszterion Szinházi Műhely és a Soltis Lajos Színház koprodukciós alkotása készül, melyhez a rendező (Komáromi Sándor) Dosztojevszkij Bűn és Bűnhődés című regényét adaptálta színpadra.
A munkafolyamat érdekessége abban rejlik, hogy a két csoport éveken át látta egymás munkáit különböző fesztiválokon, és a "hajlandóság"a közös munkára mindkét csapat részéről világos volt. Végül körvonalazódott, hogy mit kellene színpadra tenni, kik legyenek a játszók, csak a mikor kérdése vált egyre nehezebben egyeztethetővé. Mindkét csapatnak megvannak a maga elfoglaltságai és kötelezettségei, ezért az elmúlt év során nem sikerült kettőnél több közös hétvégi tréninget szervezni. Talán emiatt indult  a tábor kicsit zötyögősebben. Tehát  a részletek:

 Július 15-én kezdődött a tábor szövegértelmezéssel, olvasópróbával, a Soltis Lajos Színház az otthonosan berendezett előterében.Itt kiderült, hogy vannak olyan pontok a szövegkönyvben, amik akár vita tárgyát is képezhetik a játszók és a rendező között. Ez még izgalmasabbnak ígérte a folyamatot, hiszen a vita pezsdíti az elmét.
Másnap egész délelőtt érzetjátékokat játszottunk. A csapat közösen dolgozott a térben, zenére vagy anélkül, a Sanyi kívülről határozta meg a hangulatot, vagy képet, amit látni szeretett volna. beszéltünk az állapotszerűségről és a jelenlétről. Miben más létezni egy állapotban a színpadon (élvezetes e a nézőnek, kényelmes e a játszónak, valóban benne van e a játszó abban amit megformál), és miben más akciókkal és reakciókkal élni a közeg felé. Arra jutottunk, hogy az állapot könnyen kiürül, viszont igazán jól akkor járunk, ha a kettő együtt van jelen a színpadon. Az állapotot bármikor elő kell tudni rántani egy jelenethez, és abba kell beleilleszteni a figurát.
Az ebédszünetben kiderült, hogy személyes és szakmai okok miatt három játszó kiszáll a próbafolyamatból. Döbbenet fogadta a  hírt és egy nagy beszélgetés lett a nap lezárása. Szövegkönyv átszervezés, a munkafolyamat újragondolása következett.
Végül a Sanyi átszervezte-rendezte a szövegkönyvet, összedugtuk a fejünk, improvizáltunk, és elkezdett kialakulni a játékok alapján, mi is lesz ebből. Az első néhány nap nagy vívódásokkal és zűrzavarral telt, mert más kommunikációs síkon létezik, és más munkatempóval, két külön stílushoz szokva dolgozik mind két társulat. A csoport dinamika is más szabályokon nyugszik, és az egyéni játékmódot is fel kellett térkélpeznie Sanyinak. Ez egy lelki síkon fárasztóbb folyamatot eredményez, de az egymásra való kíváncsiság, a kísérletező szemlelétmód és a színház szeretete mára már teljesen feloldotta ezt. Az egyéni küzdésekkel pedig dolgozni kell, és szép lassan tisztulnak a viszonyok, és a két külön csoportdinamika eggyé válhat.



Végül Sanyi kezd annyira összhangba kerülni a térrel, hogy teljesen harmonizál a függönnyel...:)

A munkafolyamat nemhogy nehéz, de nagyon mély és sok, nagyon sok feltárni valót rejt magában.

Sanyi alapvetően azt kérte, dolgozzunk úgy, hogy képekben gondolkodjunk, az intenzitásunk olyan legyen, ami színpadon megállja a helyét és hangoljuk össze a partnerekkel a színpadon. Emellett hangban és testben a figura vezessen és legyen pontos  szituáció ismeretünk szándékok és irányok mentén. Ne használjunk "mankókat" tehát ne abban jöjjön ki a feszültség, hogy valódi csapkodások és indokolatlan üvöltözés és összehangolatlanság keletkezik a térben. Nem ettől lesz intenzív a játék. Annak ott, belül a színész minden sejtjében kell megszületnie, egyszerre, az egész testében...és a feladatra kell fókuszálnia....és a partnerre, és a térre...ezer füle, ezer szeme, egy összpontosított teste van egy embernek, aki a színpadra lép. És akkor játszik. Ezt mind olyan küzdés, ami kifáraszt és felemel is egyszerre.

A darab íve már stabil, vannak még pontatlanságok és hiányosságok, de azt hiszem az érési folyamat beindult és megállíthatatlan. Ennyit még a Mónit (Kovács Mónika-rendezőasszisztens) nem láttam körmölni, (vagy csak nekem tűnik így?) De annyi a feladat és olyan összetett ez a szövegkönyv...meglátjuk pénteken a "nyers" munkabemutatóhoz mit szól a mi kedves első közönségünk! Izgalmas beszélgetés lesz utána, kíváncsian várjuk:)


Alkotótábor volt Pápán

(A fényképek kattintásra nagy méretet öltenek)

A Jókai Mór Művelődési és Szabadidőközpont szervezésében idén először került sor napközis színjátszótáborra, melynek örömmel vállaltam el vezetését. Mindössze a délelőttök szóltak a dráma- és színjátékos foglalkozásokról, délután változatos programok várták a gyerekeket, mint a celldömölki Kemenes Vulkán Park látogatása, kirándulás a Fertő-tavon, strandolás és legelső nap a mozi. A hétfői bemelegítés után „ismerkedős délelőttöt” tartottunk (vége-hossza nem volt a bemutatkozós, „Mi lennél, ha…”, „Ez a fülem…”-típusú játékoknak. Egy szempillantás alatt múlt el a délelőtt, és kezdődött a filmvetítés a színházteremben, nagyvásznon. Pete Docter és Bob Peterson Fel! című animációs filmje tárult elénk. Milyen szerencse – gondoltam –, hiszen a film nagyszerű lehetőséget nyújt néhány ismert és jól működő játék, sőt, akár egy komplett feldolgozó-foglalkozás megtartására is.
Így hát kedden reggel máris belefogtunk egy klasszikus „szerep a falon” játékba, melyben a karaktereket a táborban résztvevő diákok rajzolták meg. Az alábbi képeken a tulajdonsággyűjtős feladat eredménye is látszik.
Ezzel a hátszéllel már könnyedén sikerült állóképben ábrázolni a film szereplőinek viszonyrendszerét. Építő jellegű viták azért akadtak, például, hogy a negatív szereplőket (akik már eleve kérdés, hogy tényleg gonoszak-e) inkább közel, vagy távol ábrázoljuk a főhősöktől.
A gyerekek különböző állóképeket alkottak még a szerintük legfontosabb jelenetek alapján, melyek között a filmbéli konkrét jelenetek lemásolásán túl szerepeltek olyan fogalmak „ábrái” is, mint a házasság vagy az elmúlás. Talán már egyikünk sem emlékszik, kinek az ötlete volt az, hogy a film alapján készülő mini-előadásunk egy zsibongó utca képével induljon.
Majd a Fel! mondanivalójáról szóló ölre menő vitával folytatódjon.
Hogy ezt követően megidézhessük előbb a szereplőket,
majd az ő kalandjaikat, végül pedig néhány fontosabb képet egy korábbi feladat alapján.
A gyerekek és a szülők visszajelzése alapján mindenki jól érezte magát ez alatt a tömör színházi hét alatt, így most már együtt várjuk a folytatást! :D

Kása Ferenc

MAGYARPOLÁNYI MŰVÉSZETI ISKOLA ZÁRÓ GÁLÁJA



Tisztelt Szülők, Oktatók, Barátaink, Vendégeink!
A 2012/2013-as tanév művészeti iskolánkban az eddigi legtermékenyebb, legtöbb elismerést és szakmai sikert jelentő év volt! A Színház/Dráma Tanszakon négy oktatóval dolgozunk, közülük Komáromi Sándor 6, Herczeg Diána 6, Benkó Zsófia Anna 5, Kása Ferenc pedig 1 csoporttal foglalkozott ebben az évben. 18 gyermek- és diákszínjátszó csoportunkból 12 vett részt különböző fesztiválokon, melyeken tanévünk zárásáig az alábbi eredmények születtek:

KOMÁROMI SÁNDOR CSOPORTJAI

TheaTürr (Türr Gimnázium, Pápa) – Senák című előadás:
Arany Minősítés az ODE által szervezett Diákszínjátszó Találkozó országos minősítő rendszerében, ugyanitt Rendezői munkáért járó Különdíj Komáromi Sándor részére, valamint fesztiválfődíj a IX. Ezerlátó Mesefesztiválon, melyet a Soltis Lajos Színház szervezett Celldömölkön.
Színjátszma (Vörösmarty-Bródy, Ajka) – Fenyér című előadás:
Arany Minősítés az ODE által szervezett Diákszínjátszó Találkozó országos minősítő rendszerében, ugyanitt Színházpedagógiai munkáért járó Különdíj Komáromi Sándor részére és Színészi Különdíj Cserményi Zsombornak Lear alakjának megformálásáért.
PSG Színkör (Petőfi Gimnázium, Pápa) – Log Out című előadás
Bronz Minősítés az ODE által szervezett Diákszínjátszó Találkozó országos minősítő rendszerében
Ördögfiókák (Fekete-Vörösmarty, Ajka) – Ő és Én című előadás
Arany Minősítés a Magyar Drámapedagógiai Társaság országos fesztiválrendszerében.
Weöres Egyes (Weöres Sándor Iskola, Pápa) – Tartunk hová című előadás
Arany Minősítés a Magyar Drámapedagógiai Társaság országos fesztiválrendszerében.
Vaszari bicskások (Ihász Gábor Általános Iskola, Vaszar) – Erős János című előadás
Arany Minősítés a Magyar Drámapedagógiai Társaság országos fesztiválrendszerében.


HERCZEG DIÁNA CSOPORTJAI

Galagonya (Magyarpolány) – Adj már egy jelet!
Arany Minősítés a Magyar Drámapedagógiai Társaság országos fesztiválrendszerében.
Csalamádé (Székesfehérvár) – Gyerekjáték!
Ezüst Minősítés a Magyar Drámapedagógiai Társaság országos fesztiválrendszerében.
No Komment (Noszlop) – Az Örvény
Ezüst Minősítés a Magyar Drámapedagógiai Társaság országos fesztiválrendszerében.


BENKÓ ZSÓFIA ANNA CSOPORTJAI

Csóti Suhancok (Csót) – A háború
Ezüst Minősítés a Magyar Drámapedagógiai Társaság országos fesztiválrendszerében.
Csóti Csajok (Csót) – A Sors
Bronz Minősítés a Magyar Drámapedagógiai Társaság országos fesztiválrendszerében.
Bongó (Székesfehérvár) – Az Út
Bronz Minősítés a Magyar Drámapedagógiai Társaság országos fesztiválrendszerében.


Szeretettel várunk mindenkit 2013. május 17-én, a Magyarpolányi Tájházban megrendezendő Gálára, mely egyben évzáró összejövetelünk is. A programra nem tudunk minden csoportot fogadni, ezért tavalyi gyakorlatunkhoz igazodva a közelebbről érkező és önállóan is mobilis produkciók kerülnek bemutatásra.

15.00-17.00-ig Gyermekszínjátszó csoportjaink bemutatkozása
Galagonya, Ördögfiókák, No Komment, Csóti Suhancok

17.30- Középiskolás csoportjaink bemutatkozása
PSG Színkör, TheaTürr, Színjátszma

A bemutatókat követően a Teleszterion Színházi Műhely két kocsmaszínházi produkcióját láthatják az érdeklődők, 20.30 órai kezdettel a Tarka Kakas vendéglőben.

20.30 – Lepkegyűjtő (Kása Ferenc monodrámája)
21.15 – Filmes Kvíz (játékos vetélkedő-színház)

Középiskolás színjátszóinkat ezt követően várjuk egy éjszakai bográcsozásra a Pajtaszínház területére!

A programmal kapcsolatos bármilyen kérdés feltehető a +3620/2244006-os telefonszámon, illetve a komaromi77@gmail.com email-címen.

Lepkegyűjtő trailer + előadás

Íme a Lepkegyűjtő monodráma előzetese, a következő előadás pedig 2013.05.11-én lesz Pécsen a Nappali Kávézóban. A facebook-eseményt erre keressétek: https://www.facebook.com/events/426051427485732/

ODT 2013 Pápa

Az elmúlt hétvégén került megrendezésre Pápán a 2013-as Országos Diákszínjátszó Találkozó, amin szervezőként a Teleszterion Színházi Műhely tagjai is részt vettek. Íme néhány észrevétel a zsűritől:

A fesztiválon látható 12 előadásról villámkritikák készültek, melyeket közvetlenül a produkciók után lehetett elolvasni a "Szké-néző" sarokban. Ezeket a kritikákat most itt is megosztjuk veletek! Kommentek formájában bátran küldhettek észrevételeket a kritikákkal és az előadásokkal kapcsolatban!