A Teleszterion Színházi Műhely színházi programjainak szellemi műhelye
A márciusi műsor kapcsán
A március 15.-i műsor után jó lenne összegezni, mi is történt a próbák során, hogyan is állt össze a műsor. Vagyis inkább arról, milyen volt részt venni benne...
Három hétvégén át készítettünk koreográfiát, és egy délelőtt Ajkán a többi résztvevővel összehangoltuk az egészet.
Orsi lejegyezte a műsor forgatókönyvét, és megkaptuk a zenéket, mindenki tanulta a versét...de mi volt az, amitől végül is ment a műsor? Szélben, hidegben, úgy, hogy főpróbánk a helyszínen nem is volt?
Hát ezen gondolkozom én azóta is...részleteiben tökéletesen elő volt készítve...az egész így könnyen összeállhatott. De sokan voltunk benne, több mint 30 perc volt a műsor hossza... komolyan, én nem vártam mást, mint azt, hogy jól fog menni, de csodálkoztam, hogy a néhány apró zökkenő ellenére ilyen simán ment. Orsi csúszott mászott a lisztekkel, meg az információkkal, hogy ki jön...hasalni a lepel mögött, közben ránézni a többiekre, akik ugyanúgy vannak mint te, készülni a következő mozdulatra, látni, ahogy a Zsófit keni az Orsi vörösre miközben szól egy vers, vagy ahogyan a gyerekek kucorognak és türelmesen várják, mikor kell felállniuk, ahogyan a néptáncosok lejönnek a színpadról és ők is hasalnak...szép volt részt venni benne!
Azt hiszem az egész kulcsa az volt, hogy egymásra tudtunk hangolódni. És ez az, amiről szeptember óta beszél a Sanyi. Figyelni önmagunkra és a többi résztvevőre, a PARTNEREKRE.
Én annyira jól éreztem magam a műsor közben, és főleg utána, hogy azóta is ez motoszkál bennem: akarok még ilyet!!!!!Mármint sok emberes, összehangolt munkában részt venni!
Három hétvégén át készítettünk koreográfiát, és egy délelőtt Ajkán a többi résztvevővel összehangoltuk az egészet.
Orsi lejegyezte a műsor forgatókönyvét, és megkaptuk a zenéket, mindenki tanulta a versét...de mi volt az, amitől végül is ment a műsor? Szélben, hidegben, úgy, hogy főpróbánk a helyszínen nem is volt?
Hát ezen gondolkozom én azóta is...részleteiben tökéletesen elő volt készítve...az egész így könnyen összeállhatott. De sokan voltunk benne, több mint 30 perc volt a műsor hossza... komolyan, én nem vártam mást, mint azt, hogy jól fog menni, de csodálkoztam, hogy a néhány apró zökkenő ellenére ilyen simán ment. Orsi csúszott mászott a lisztekkel, meg az információkkal, hogy ki jön...hasalni a lepel mögött, közben ránézni a többiekre, akik ugyanúgy vannak mint te, készülni a következő mozdulatra, látni, ahogy a Zsófit keni az Orsi vörösre miközben szól egy vers, vagy ahogyan a gyerekek kucorognak és türelmesen várják, mikor kell felállniuk, ahogyan a néptáncosok lejönnek a színpadról és ők is hasalnak...szép volt részt venni benne!
Azt hiszem az egész kulcsa az volt, hogy egymásra tudtunk hangolódni. És ez az, amiről szeptember óta beszél a Sanyi. Figyelni önmagunkra és a többi résztvevőre, a PARTNEREKRE.
Én annyira jól éreztem magam a műsor közben, és főleg utána, hogy azóta is ez motoszkál bennem: akarok még ilyet!!!!!Mármint sok emberes, összehangolt munkában részt venni!
Faust, Szfvár
A próbára nem tudott mindeki eljönni, ezért nem foglalkoztunk konkrétan az előadással, helyette inkább rávezető gyakorlatokat végeztünk. Az irány maradt végig ugyanaz amerre előzőleg elindultunk, ismeretlen zenére, annak hangulatát átvéve mozgássort szervezni.
Az első gyakorlatban a külső fókuszt kellett megtalálni és e mentén szervezni a mozgást. Kérdésként merült fel, hogy mit értünk külső alatt. Mindent ami a bensőbb énünktől, saját érzelmeinktől külön van. Tehát a fókusznak nem fizikailag kell külsőnek lenni, lehet az egy testrészem, vagy egy mozdulatom is, úgyanúgy ahogyan egy kellék vagy a partner is természetesen.
Sanyi a feladatot aztán a figyelmének kötése vagy oldása szerint értékelte.
Mindenkinek a jelenetében voltak értékelhető dolgok, volt olyan is aki végig hibátlanul dolgozott, ám az esetek többségében a játék kiürült vagy mint pl nálam, nem töltődött fel figyelemreméltó tartalommal. Bármit csináltam is a jelenet első felében, az érdektelen maradt, mert befelé játszottam. Hiába volt a fókuszom külső, azt nem mutattam fel, hanem önző módon megtartottam magamnak. A későbbi gyakorlatokban sikerült ezt korrigálnom, de ez miatt egyéb fontos dolgokból jutott kevesebb. A történtek kielemzése nagyon hasznos lesz számomra
Kiderült, hogy testalkatunk is elvárásokat ébreszt a nézőben és bizony ezt az éhséget csak úgy lehet kielégíteni, ha többet teszünk meg, mint amit ránézésre elbírunk.
Több kört is mentünk szerencsére, mindenkinek volt alkalma javítgatni a játékán.
A következő feladatban megtartottunk mindent csak tetéztük szöveggel. Volt egy hármas, egy páros és egy szóló gyakorlat. Faust és Margit párosában a jól kidolgozott testi jelenlét mégsem töltötte fel a jelenetet a várt erővel.
Sanyi elmondta, ha a feszültség alá helyezett testben nem képződik meg a hang is, hanem beszédünk a hétköznapihoz hasonlóan szólal meg akkor a játék hamissá válik, ezért hangképzésünkben sem szabad mellőzni a szélsőségeket.
Ugyanaz a játék elképesztő többlettel telik meg, ha kellőképpen megdolgozottak a megszólalásaink és összhangban van a szerep testiségével.
Akik a páros után jöttünk, már ezzel a tudással gazdagabban dolgozhattunk és számomra nagy segítséget adott, a beszédnek ez a fajta szabadsága.
Itt aztán már majdnem beszédtechnikába is átcsaptunk de azzal majd a következő próbán fogunk többet foglalkozni.
Nehezek voltak a feladatok, most elmaradt a fagyi. De nem is baj, a múltkor talán el is csaptam vele a hasamat.
Az első gyakorlatban a külső fókuszt kellett megtalálni és e mentén szervezni a mozgást. Kérdésként merült fel, hogy mit értünk külső alatt. Mindent ami a bensőbb énünktől, saját érzelmeinktől külön van. Tehát a fókusznak nem fizikailag kell külsőnek lenni, lehet az egy testrészem, vagy egy mozdulatom is, úgyanúgy ahogyan egy kellék vagy a partner is természetesen.
Sanyi a feladatot aztán a figyelmének kötése vagy oldása szerint értékelte.
Mindenkinek a jelenetében voltak értékelhető dolgok, volt olyan is aki végig hibátlanul dolgozott, ám az esetek többségében a játék kiürült vagy mint pl nálam, nem töltődött fel figyelemreméltó tartalommal. Bármit csináltam is a jelenet első felében, az érdektelen maradt, mert befelé játszottam. Hiába volt a fókuszom külső, azt nem mutattam fel, hanem önző módon megtartottam magamnak. A későbbi gyakorlatokban sikerült ezt korrigálnom, de ez miatt egyéb fontos dolgokból jutott kevesebb. A történtek kielemzése nagyon hasznos lesz számomra
Kiderült, hogy testalkatunk is elvárásokat ébreszt a nézőben és bizony ezt az éhséget csak úgy lehet kielégíteni, ha többet teszünk meg, mint amit ránézésre elbírunk.
Több kört is mentünk szerencsére, mindenkinek volt alkalma javítgatni a játékán.
A következő feladatban megtartottunk mindent csak tetéztük szöveggel. Volt egy hármas, egy páros és egy szóló gyakorlat. Faust és Margit párosában a jól kidolgozott testi jelenlét mégsem töltötte fel a jelenetet a várt erővel.
Sanyi elmondta, ha a feszültség alá helyezett testben nem képződik meg a hang is, hanem beszédünk a hétköznapihoz hasonlóan szólal meg akkor a játék hamissá válik, ezért hangképzésünkben sem szabad mellőzni a szélsőségeket.
Ugyanaz a játék elképesztő többlettel telik meg, ha kellőképpen megdolgozottak a megszólalásaink és összhangban van a szerep testiségével.
Akik a páros után jöttünk, már ezzel a tudással gazdagabban dolgozhattunk és számomra nagy segítséget adott, a beszédnek ez a fajta szabadsága.
Itt aztán már majdnem beszédtechnikába is átcsaptunk de azzal majd a következő próbán fogunk többet foglalkozni.
Nehezek voltak a feladatok, most elmaradt a fagyi. De nem is baj, a múltkor talán el is csaptam vele a hasamat.
2010. február 14. ÖSSZEGZÉS 1.
NAGY ÖSSZEGZÉST tartottunk a vasárnapi próbán. Az elmúlt félév gyakorlatait beszéltük át oly módon, hogy mindenki készített egy listát magának gyakorlatokról, amire emlékezett, és ezeket közösen a gyakorlatok felelevenítésével néztük át.
A fizikai jelenlét mibenlétére, és a szöveg megszólaltatásának módjaira is hoztunk példákat.
A szöveg információkat közöl, és a test feladata feltölteni azzal a többlettel, ami izgalmassá teszi a jelenetet, és kialakítja az akció-reakció folyamatát a néző és játszó között.
Ha megvan a játszó fókusza, akkor mi a következő lépés a jelenet felépítésében? A cselekvés motiváltságát kell meghatározni. A cselekvésnek kell legyen ritmusa és fokozása. Ha váratlan fordulatokkal dolgozik a játszó, akkor a pontos ritmus kiemelten fontos.
Egy improvizációs feladatot adott ki a Sanyi az előbbiek érzékeltetésére. Két játszó, szituációban: két alak várja a buszt, az egyik észreveszi a másik karkötőjét, és azt meg akarja szerezni. Tapasztalat: a cselekvés nem történt meg, mert a játék kiürült a motiváció és a fokozás hiányában. Pedig a párbeszédek jó ritmusban történtek, ami hiányzott az a taktika. Majd a taktika vagyis az ötletek bekerültek, több játék alakult ki és így a fokozás is eljuttatta odáig a játékot, hogy sokkal izgalmasabb volt nézni, mint az első variációt. Ez az improvizáció adott okot arra is, hogy újra beszéljünk a partner kérdésről. Az improvizációban a játszónak egyszerre kell aktívnak lenni, mint motiváló fél és egyszerre kell aktívnak lenni , mint elfogadó fél.
SZEKVENCIA:latin sequentia 'követés, kíséret' Ha belép egy játszó a térbe és mond két mondatot, akkor az a két mondat akkor lesz ELMONDVA ha megfelelő helyen tagolt, megfelelő időben kísért egy mozdulattal, és a váltások jó ritmusban történnek. Volt egy gyakorlat, amikor egy verset pusztán hangokkal kellett előadni. Ott fokozottan részekre kellett osztani a mondanivalót, mert az artikulált szavak hiányában a tartalom úgy kellett megszülessen, hogy a megfelelő szünetek és váltások adják azt meg. Tehát ennek kapcsán eljutottunk odáig, hogy ha szöveggel kezdünk el foglalkozni akkor: megismerjük a szöveget, szekvenciákra bontjuk, meghatározzuk a szándékot, majd formát adunk neki, tehát előadjuk a szöveget. A játszó szándéka egy belső küzdés eredménye, az rejlik benne, amire a játszó törekszik. Az alapinformációt hordozza a szöveg, a szándék pedig feltölti tartalommal. Ennek gyakorlására még nagyon jó az a játék, amikor a tartalmat meghatározva, számokból álló párbeszédet kell improvizálni. Csak számok lehet kimondani, de a szünetek, az intonáció, a mozdulatok hordozzák a tartalmat amit a játszó szándéka meghatároz. Akkor jó az improvizáció, ha egy olyan néző is meg tudja határozni az eredeti adott instrukciót, aki azt nem hallotta előtte.
KÜLSŐ FÓKUSZ: mindenki hozott egy verset, és néhányan kaptunk egy-egy tárgyat. A tárgy adott volt, (ásványvizes flakon, mankó, pulóver)és a verset szavalni kellett úgy, hogy közben a tárgyra fókuszálva interakciót kellett kialakítani a szöveg és a tárgy között. Fontos volt a nyitott tekintet iránya, és a cselekvés, a mozdulatsor intenzitása. Akciónak történnie kell. Most a tárgy a partner, de a dialógusnak akkor sem szabad egy oldalúnak lennie, ha a szöveg a vers, és a partner a tárgy. A kellő koncentráció nem elég. Akkor az pusztán illusztráció marad csak, ahogyan a szavaló "csak úgy" mozog. A láthatatlan szálnak ki kell alakulni a játszó és a tárgy között, és annak a segítségével viszonyt kell rajzolni. A tapasztalat az volt ennél a feladatnál, hogy aki meg is tudta teremteni a viszonyt, az hamar kizökkent, akinek ez nem sikerül, annak az volt az oka, hogy a fókusz a játszón belül maradt. Egyéni kérdés is lehet, kinél hogyan működik ez a feladat, de sok gyakorlatra van szükség, az biztos.
Végül koreográfiát is készítettünk, és ezt 21.-én is folytatjuk,de arról a jövőhéten bővebben:)
A fizikai jelenlét mibenlétére, és a szöveg megszólaltatásának módjaira is hoztunk példákat.
A szöveg információkat közöl, és a test feladata feltölteni azzal a többlettel, ami izgalmassá teszi a jelenetet, és kialakítja az akció-reakció folyamatát a néző és játszó között.
Ha megvan a játszó fókusza, akkor mi a következő lépés a jelenet felépítésében? A cselekvés motiváltságát kell meghatározni. A cselekvésnek kell legyen ritmusa és fokozása. Ha váratlan fordulatokkal dolgozik a játszó, akkor a pontos ritmus kiemelten fontos.
Egy improvizációs feladatot adott ki a Sanyi az előbbiek érzékeltetésére. Két játszó, szituációban: két alak várja a buszt, az egyik észreveszi a másik karkötőjét, és azt meg akarja szerezni. Tapasztalat: a cselekvés nem történt meg, mert a játék kiürült a motiváció és a fokozás hiányában. Pedig a párbeszédek jó ritmusban történtek, ami hiányzott az a taktika. Majd a taktika vagyis az ötletek bekerültek, több játék alakult ki és így a fokozás is eljuttatta odáig a játékot, hogy sokkal izgalmasabb volt nézni, mint az első variációt. Ez az improvizáció adott okot arra is, hogy újra beszéljünk a partner kérdésről. Az improvizációban a játszónak egyszerre kell aktívnak lenni, mint motiváló fél és egyszerre kell aktívnak lenni , mint elfogadó fél.
SZEKVENCIA:latin sequentia 'követés, kíséret' Ha belép egy játszó a térbe és mond két mondatot, akkor az a két mondat akkor lesz ELMONDVA ha megfelelő helyen tagolt, megfelelő időben kísért egy mozdulattal, és a váltások jó ritmusban történnek. Volt egy gyakorlat, amikor egy verset pusztán hangokkal kellett előadni. Ott fokozottan részekre kellett osztani a mondanivalót, mert az artikulált szavak hiányában a tartalom úgy kellett megszülessen, hogy a megfelelő szünetek és váltások adják azt meg. Tehát ennek kapcsán eljutottunk odáig, hogy ha szöveggel kezdünk el foglalkozni akkor: megismerjük a szöveget, szekvenciákra bontjuk, meghatározzuk a szándékot, majd formát adunk neki, tehát előadjuk a szöveget. A játszó szándéka egy belső küzdés eredménye, az rejlik benne, amire a játszó törekszik. Az alapinformációt hordozza a szöveg, a szándék pedig feltölti tartalommal. Ennek gyakorlására még nagyon jó az a játék, amikor a tartalmat meghatározva, számokból álló párbeszédet kell improvizálni. Csak számok lehet kimondani, de a szünetek, az intonáció, a mozdulatok hordozzák a tartalmat amit a játszó szándéka meghatároz. Akkor jó az improvizáció, ha egy olyan néző is meg tudja határozni az eredeti adott instrukciót, aki azt nem hallotta előtte.
KÜLSŐ FÓKUSZ: mindenki hozott egy verset, és néhányan kaptunk egy-egy tárgyat. A tárgy adott volt, (ásványvizes flakon, mankó, pulóver)és a verset szavalni kellett úgy, hogy közben a tárgyra fókuszálva interakciót kellett kialakítani a szöveg és a tárgy között. Fontos volt a nyitott tekintet iránya, és a cselekvés, a mozdulatsor intenzitása. Akciónak történnie kell. Most a tárgy a partner, de a dialógusnak akkor sem szabad egy oldalúnak lennie, ha a szöveg a vers, és a partner a tárgy. A kellő koncentráció nem elég. Akkor az pusztán illusztráció marad csak, ahogyan a szavaló "csak úgy" mozog. A láthatatlan szálnak ki kell alakulni a játszó és a tárgy között, és annak a segítségével viszonyt kell rajzolni. A tapasztalat az volt ennél a feladatnál, hogy aki meg is tudta teremteni a viszonyt, az hamar kizökkent, akinek ez nem sikerül, annak az volt az oka, hogy a fókusz a játszón belül maradt. Egyéni kérdés is lehet, kinél hogyan működik ez a feladat, de sok gyakorlatra van szükség, az biztos.
Végül koreográfiát is készítettünk, és ezt 21.-én is folytatjuk,de arról a jövőhéten bővebben:)
Faust-próba, Székesfehérvár
Hosszú ideje készülünk már a produkcióra, tkp. az elmúlt egy év ezzel telt. Fel kellett magunkat hozni egy bizonyos fizikai szintre, hogy egyáltalán meg tudjuk szólaltatni a testünket színpadon. Nem is gondolná az ember, hogy ez milyen aprólékos munkát és sok gyakorlást, odafigyelést igényel. Gyakorlatról gyakorlatra azonban mégis mindig szembesülnünk kell azzal, hogy mi hiányzik még mindig, hogy a jelenlét, a megszólalás, a testtudat, dinamika, viszonyok stb. alárendelődjenek a színpad törvényeinek. Improvizációkból már rögzítettünk jeleneteket, sőt koreográfiák is vannak használható állapotban, a darab elejét és végét már majdnem végleges formájában próbáltuk.
Sanyi a tegnapi próbára tökéletes szövegtudást kért. Gondoltam azért, hogy bármelyik résznek nekieshessünk. Aztán a próbát olyan rögtönzéses jelentekkel kezdtük, melyekben röviden történetet kellett mesélni a rendelkezésünkre álló díszlet és kellékelemekkel, persze szöveg nélkül, kb. 2 percben, zenére. A látottakat S. elemezte és kiemelte a hiányosságokat. Nálam hiányosság volt, hogy nem kerestem meg a kitartott mozdulataim végpontjait és nem fektettem kellő hangsúlyt a játékba kerülő kellékre – itt botok és fatuskók voltak. Ahogyan S. aztán elmondta, a kellékek egyenrangú, sőt! partnereink, kitüntetett figyelmet érdemel a velük való játék. Szinte mindenkinél hiányosságként jött elő a reflexszerű testtartás amit a koncentrált mozgás eredményez. Az a klasszikus rém-kép. Volt aki túl sok mindent szeretett volna belesűríteni a játékába és ezért nem volt igazán hangsúlyos egyik cselekvése sem.
Ezek után fejest ugrottunk a darabba. S. csak annyit kérdezett, hogy a szöveg megy-e. Mondtuk, hogy megy, majd aztán úgyis kiderül. A feladat az volt, hogy az előző gyakorlat hibáiból tanulva álljunk neki a darabnak mindent improvizálva, dobjunk el minden eddig rögzített pontot, csak a szöveg maradt. Tehát kaptunk zenét, azt hiszem Aphex Twin-t és nekiálltunk. A szövegek jöttek ha jöttek, ha nem akkor továbbmentünk, de mindenki olyan fantasztikus összhangban dolgozott, hogy ilyen próbaélményem nagyon régóta nem volt.
A közel teljes egymásra és magunkra figyelés mögött ott sejlett, úgy éreztem mindenkiben, az a világkép és nem több, amiről a darab elemzésekor beszélgettünk. Jó volt eldobni mindent és csak a partnerekre és magamra figyelni játék közben.
Úgy érzem, hogy bekapcsolt egyfajta emlékezet, ami azokat a technikákat fedte fel bennem, amikkel az eddigi tréningek kapcsán találkoztunk és ott voltak a testemben mint felhasználásra váró eszközök. Az „előadásban” persze voltak homályos részek, mert néha nehezen billent át egyik jelenetből a másikba és olyankor erőszakolni kellett rajra kicsit, de valami csoda folytán az egésznek megmaradt a tempója és végül egésszé állt össze. Azt hiszem, hogy az a csoda talán az arányosságban rejlik. Ha az én munkámban minden a kellő keverékben van jelen (vezetés és vezetni hagyás, vagy a mozgásom dinamikája) és minden partnerem is a szerepéhez képest szintén betartja az arányokat, akkor az összképnek is működnie kell. Nemrég Sanyi a játék zenéjéről beszélt. Játsszunk úgy, mintha zenét komponálnánk közben. Akkor ezt nem értettem, de azt hiszem most kicsit közelebb kerültem az értelméhez. Ha a sok hangszer külön-külön már biztosan játssza a szólamát, akkor a nagyzenekar is elemi erővel szólalhat meg. Valami ilyesmi történhetett tegnap. A pontos elemzés még hátra van, szerintem sokat fogunk még beszélni róla. Főleg, hogy a reprodukció szinte lehetetlen.
Volt még egy fontos megfigyelésem. Ez régen téma és alapvető dolognak kellene lennie. A szem. Hogy a néző mindig lássa. Ehhez persze az kell, hogy én láttassam vele, de még külön a szememre is koncentrálni mindig is problémát okozott. Itt azonban kaptam színes kontaktlencsét mint Mephistophilis, abban dolgoztam, tegnap először. Végig éreztem, hogy a szememben van valami amit láttatni kell. Úgy használtam a szememet, mint egy plusz végtagot. S. szerint működött a dolog, de a lencse kedvéért még rásegítünk majd egy kis derítéssel… A lényeg, hogy a szemünkből olvas aki lát, hát tudatosítsuk magunkban, hogy - lencse ide vagy oda - mindig van ott valami amit láttatni érdemes.
Sanyi a tegnapi próbára tökéletes szövegtudást kért. Gondoltam azért, hogy bármelyik résznek nekieshessünk. Aztán a próbát olyan rögtönzéses jelentekkel kezdtük, melyekben röviden történetet kellett mesélni a rendelkezésünkre álló díszlet és kellékelemekkel, persze szöveg nélkül, kb. 2 percben, zenére. A látottakat S. elemezte és kiemelte a hiányosságokat. Nálam hiányosság volt, hogy nem kerestem meg a kitartott mozdulataim végpontjait és nem fektettem kellő hangsúlyt a játékba kerülő kellékre – itt botok és fatuskók voltak. Ahogyan S. aztán elmondta, a kellékek egyenrangú, sőt! partnereink, kitüntetett figyelmet érdemel a velük való játék. Szinte mindenkinél hiányosságként jött elő a reflexszerű testtartás amit a koncentrált mozgás eredményez. Az a klasszikus rém-kép. Volt aki túl sok mindent szeretett volna belesűríteni a játékába és ezért nem volt igazán hangsúlyos egyik cselekvése sem.
Ezek után fejest ugrottunk a darabba. S. csak annyit kérdezett, hogy a szöveg megy-e. Mondtuk, hogy megy, majd aztán úgyis kiderül. A feladat az volt, hogy az előző gyakorlat hibáiból tanulva álljunk neki a darabnak mindent improvizálva, dobjunk el minden eddig rögzített pontot, csak a szöveg maradt. Tehát kaptunk zenét, azt hiszem Aphex Twin-t és nekiálltunk. A szövegek jöttek ha jöttek, ha nem akkor továbbmentünk, de mindenki olyan fantasztikus összhangban dolgozott, hogy ilyen próbaélményem nagyon régóta nem volt.
A közel teljes egymásra és magunkra figyelés mögött ott sejlett, úgy éreztem mindenkiben, az a világkép és nem több, amiről a darab elemzésekor beszélgettünk. Jó volt eldobni mindent és csak a partnerekre és magamra figyelni játék közben.
Úgy érzem, hogy bekapcsolt egyfajta emlékezet, ami azokat a technikákat fedte fel bennem, amikkel az eddigi tréningek kapcsán találkoztunk és ott voltak a testemben mint felhasználásra váró eszközök. Az „előadásban” persze voltak homályos részek, mert néha nehezen billent át egyik jelenetből a másikba és olyankor erőszakolni kellett rajra kicsit, de valami csoda folytán az egésznek megmaradt a tempója és végül egésszé állt össze. Azt hiszem, hogy az a csoda talán az arányosságban rejlik. Ha az én munkámban minden a kellő keverékben van jelen (vezetés és vezetni hagyás, vagy a mozgásom dinamikája) és minden partnerem is a szerepéhez képest szintén betartja az arányokat, akkor az összképnek is működnie kell. Nemrég Sanyi a játék zenéjéről beszélt. Játsszunk úgy, mintha zenét komponálnánk közben. Akkor ezt nem értettem, de azt hiszem most kicsit közelebb kerültem az értelméhez. Ha a sok hangszer külön-külön már biztosan játssza a szólamát, akkor a nagyzenekar is elemi erővel szólalhat meg. Valami ilyesmi történhetett tegnap. A pontos elemzés még hátra van, szerintem sokat fogunk még beszélni róla. Főleg, hogy a reprodukció szinte lehetetlen.
Volt még egy fontos megfigyelésem. Ez régen téma és alapvető dolognak kellene lennie. A szem. Hogy a néző mindig lássa. Ehhez persze az kell, hogy én láttassam vele, de még külön a szememre is koncentrálni mindig is problémát okozott. Itt azonban kaptam színes kontaktlencsét mint Mephistophilis, abban dolgoztam, tegnap először. Végig éreztem, hogy a szememben van valami amit láttatni kell. Úgy használtam a szememet, mint egy plusz végtagot. S. szerint működött a dolog, de a lencse kedvéért még rásegítünk majd egy kis derítéssel… A lényeg, hogy a szemünkből olvas aki lát, hát tudatosítsuk magunkban, hogy - lencse ide vagy oda - mindig van ott valami amit láttatni érdemes.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)