2010. február 14. ÖSSZEGZÉS 1.

NAGY ÖSSZEGZÉST tartottunk a vasárnapi próbán. Az elmúlt félév gyakorlatait beszéltük át oly módon, hogy mindenki készített egy listát magának gyakorlatokról, amire emlékezett, és ezeket közösen a gyakorlatok felelevenítésével néztük át.

A fizikai jelenlét mibenlétére, és a szöveg megszólaltatásának módjaira is hoztunk példákat.

A szöveg információkat közöl, és a test feladata feltölteni azzal a többlettel, ami izgalmassá teszi a jelenetet, és kialakítja az akció-reakció folyamatát a néző és játszó között.
Ha megvan a játszó fókusza, akkor mi a következő lépés a jelenet felépítésében? A cselekvés motiváltságát kell meghatározni. A cselekvésnek kell legyen ritmusa és fokozása. Ha váratlan fordulatokkal dolgozik a játszó, akkor a pontos ritmus kiemelten fontos.
Egy improvizációs feladatot adott ki a Sanyi az előbbiek érzékeltetésére. Két játszó, szituációban: két alak várja a buszt, az egyik észreveszi a másik karkötőjét, és azt meg akarja szerezni. Tapasztalat: a cselekvés nem történt meg, mert a játék kiürült a motiváció és a fokozás hiányában. Pedig a párbeszédek jó ritmusban történtek, ami hiányzott az a taktika. Majd a taktika vagyis az ötletek bekerültek, több játék alakult ki és így a fokozás is eljuttatta odáig a játékot, hogy sokkal izgalmasabb volt nézni, mint az első variációt. Ez az improvizáció adott okot arra is, hogy újra beszéljünk a partner kérdésről. Az improvizációban a játszónak egyszerre kell aktívnak lenni, mint motiváló fél és egyszerre kell aktívnak lenni , mint elfogadó fél.

SZEKVENCIA:latin sequentia 'követés, kíséret' Ha belép egy játszó a térbe és mond két mondatot, akkor az a két mondat akkor lesz ELMONDVA ha megfelelő helyen tagolt, megfelelő időben kísért egy mozdulattal, és a váltások jó ritmusban történnek. Volt egy gyakorlat, amikor egy verset pusztán hangokkal kellett előadni. Ott fokozottan részekre kellett osztani a mondanivalót, mert az artikulált szavak hiányában a tartalom úgy kellett megszülessen, hogy a megfelelő szünetek és váltások adják azt meg. Tehát ennek kapcsán eljutottunk odáig, hogy ha szöveggel kezdünk el foglalkozni akkor: megismerjük a szöveget, szekvenciákra bontjuk, meghatározzuk a szándékot, majd formát adunk neki, tehát előadjuk a szöveget. A játszó szándéka egy belső küzdés eredménye, az rejlik benne, amire a játszó törekszik. Az alapinformációt hordozza a szöveg, a szándék pedig feltölti tartalommal. Ennek gyakorlására még nagyon jó az a játék, amikor a tartalmat meghatározva, számokból álló párbeszédet kell improvizálni. Csak számok lehet kimondani, de a szünetek, az intonáció, a mozdulatok hordozzák a tartalmat amit a játszó szándéka meghatároz. Akkor jó az improvizáció, ha egy olyan néző is meg tudja határozni az eredeti adott instrukciót, aki azt nem hallotta előtte.

KÜLSŐ FÓKUSZ: mindenki hozott egy verset, és néhányan kaptunk egy-egy tárgyat. A tárgy adott volt, (ásványvizes flakon, mankó, pulóver)és a verset szavalni kellett úgy, hogy közben a tárgyra fókuszálva interakciót kellett kialakítani a szöveg és a tárgy között. Fontos volt a nyitott tekintet iránya, és a cselekvés, a mozdulatsor intenzitása. Akciónak történnie kell. Most a tárgy a partner, de a dialógusnak akkor sem szabad egy oldalúnak lennie, ha a szöveg a vers, és a partner a tárgy. A kellő koncentráció nem elég. Akkor az pusztán illusztráció marad csak, ahogyan a szavaló "csak úgy" mozog. A láthatatlan szálnak ki kell alakulni a játszó és a tárgy között, és annak a segítségével viszonyt kell rajzolni. A tapasztalat az volt ennél a feladatnál, hogy aki meg is tudta teremteni a viszonyt, az hamar kizökkent, akinek ez nem sikerül, annak az volt az oka, hogy a fókusz a játszón belül maradt. Egyéni kérdés is lehet, kinél hogyan működik ez a feladat, de sok gyakorlatra van szükség, az biztos.

Végül koreográfiát is készítettünk, és ezt 21.-én is folytatjuk,de arról a jövőhéten bővebben:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése