2012. július 30-án elkezdődött Pápán a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központban alkotótáborunk. A tábor július 10-ig tart, s ez idő alatt Janne Teller Semmi című regényével foglalkozunk, mely egy műhelybemutatóval fog zárulni.
Ez a nap a gyülekezésről, kollégium elfoglalásról, búcsúzkodásról, pakolásról na és persze a szövegkönyv első közös felolvasásáról és sok-sok beszélgetésről szólt.
Kovács Mónika
2. NAP - kedd
Izgatottan vártam a tábort. Igazából elképzelésem sem volt róla, de kellemesen csalódtam.
A fekvőtámasz része annyira nem szimpatikus, de rengeteg nagyon izgalmas és érdekes feladatot csináltunk, mind párosan, mind csapatokra bontva és természetesen egyénileg is. Ezek segítségével egyre jobban kovácsolódik össze a csapat.
Mivel nem vettem még részt hasonló színházi akcióban, így meglepődtem, hogy ebbe mennyi minden beletartozik. Nem gondoltam volna, hogy jól fog esni egy verekedés, ami természetesen harag nélkül játszódott. Csak a lendület és a partner...
Egy szó, mint száz élvezem, és úgy érzem, hogy fejlődik a testem, illetve a lelkem egyaránt.
Köszönöm a lehetőséget!
Szekér Alexandra
3. NAP - szerda
A mai napunk felolvasással kezdődött. Sanyi Umberto Ecotól idézett, az ellenségekről volt szó.
Amilyen témákat feldolgozunk a próbákon nagyon tanulságosak tudnak lenni az életre nézve. Ezért is imádok ezzel a csapattal dolgozni, mert mindegyikünk nyitott és jó meglátásuk van a dolgokra nézve. Amikor befejeztük a téme kielemzését, kezdődött a tréning.
Sanyi nem kíméli a csapatot, de nem is panaszkodunk, hisz mindez a mi érdekünket szolgálja. Ma is sok "bizalomra" alapuló játékot csináltunk. Egy kis félelem szerintem mindegyikünkben van, de mégis merünk a társunkra hagyatkozni, ami nagyon jó.
A délelőtti órák hamar elszállnak, bár az ebédszünetet mindenki várja. Én a csajokkal sétáltam egyet, bevásároltunk pár kakaóscsigát, még nevetgéltünk egy kicsit és el is jött a két óra. Meg akartuk viccelni a Sanyit, így az egész csapat elbújt és lestük a reakcióit. Ő nem zavartatta magát, eltáncolgatott a színpadon. Úgyhogy hamar elő is jöttünk, nevettünk egyet, majd folytattuk is a kemény edzést.
A mai napi kedvenc gyakorlatom nagyon különleges volt. Párba kellett állnunk és zenére csak az arcmimikánkat használhattuk. Én két emberrel is gyakoroltam, mind a kétszer sikerült elérnem a hatást, amit szerettem volna.
Összefoglalva: imádtam ezt a napot is, mint az összes többit.
Sarah Lina Mortada
4. NAP - csütörtök
Csütörtöki "kiképzés"
Reggel korábban keltem, mert még átnéztem a szövegemet. Nem tanultam meg időben, mint még páran rajtam kívül. Büntit is kaptunk... lesz, aki gazol, és lesz, aki főzőcskézik majd. Szerencsére én az utóbbiba tartozom.
Szóval... egész délelőtt tréningeztünk. Nagyon sokat futottunk, eléggé megdolgoztattuk a lábainkat. A hasizom erősítő gyakorlatoknak külön örültem, de nincs gond, legalább éreztem, hogy ég a zsír. Rengeteget nevettünk annak ellenére, hogy az izomláz fájdalmaitól gyakran véremberekre hasonlítottunk. Sanyi felsorolta nekünk az összes szuperhőst, és angolul dumált nekünk, oldva a feszültséget.
Ebédszünetben szétszéledtünk kicsit, de időben visszatértünk, és újult erővel, teli pocakkal ismét belevetettük magunkat a munkába. Már több napja foglalkozunk a zene dinamikájával, intenzitásával, hangulataival, és a bennünk megfogalmazódó érzelmekkel. Ma már eszközöket, jelen esetben székeket is használtunk. Sokat nevettem, de azt hiszem mindenki így volt ezzel. Ritmusgyakorlatokkal is próbálkoztunk több-kevesebb sikerrel. Aztán vitatkoztunk párosával, és a testi atrocitást is bele kellett vinni a veszekedésbe. Én Ferivel dolgoztam együtt, és mély nyomot hagyott bennem a közös munka... Egészen önkívületi állapotba kerültem, jelenet közben úgy beleéltem magam a szerepbe, sírtam is. Megdöbbentett a többiek vitája, verekedése, mivel olyan komoly és hiteles volt mind, hogy szinte tapintani lehetett volna a feszültséget. Ez a gyakorlat mindannyiunkat próbára tette lelkileg, ezért egy kis lazítás után belekezdtünk a Semmi 1. jelenetébe. Izgatott lettem, hogy végre ez is elérkezett. Komoly fizikai munka kellett ehhez a részhez, de szerintem hatásos lesz a végeredmény.
A próbát egy kis beszélgetéssel zártuk. Kíváncsian várom a többi napokat, és elszántan állok a kihívások elébe.
A nap termései befejezésképp: kék-zöld foltok, fáradtság, folyamatos izomláz, megrázó, de elképesztő jelenetek, rengetek nevetés (garantált a has izomláza), sok-sok tanulság, és remélem, hogy Sanyi örömére, IMÁDOM AZ EGÉSZET! :)
Bércy Maja
Csütörtök
Az előző napok után ez volt az eddigi legkeményebb napunk, mind fizikailag, mind lelkileg.
Napirendünk a szokásos délelőtti tréninggel indult Batman közbenjárásával, ugyanis hősünk (Sanyi) buzdított minket, miközben izomcsoportjaink a végkimerülés láthatatlan szakadékának szélén inogtak. Természetesen rekeszizmainkat sem hanyagolta napra kész humorbonbonjaival. A délelőtti szakaszt játékkal zártuk levezetésképp.
Aztán ebédszünet néven 2 órás regenerálódás következett.
A délutáni foglalkozás mozgással indult, majd Chaplin borbélykodásáról néztünk videót a Magyar Táncok zenéjére, illetve az Óceánjáró zongorista zenekomponálásáról gyűjtöttünk információkat.
Tehát zenére való mozgás alapja: ritmus, intenzitás!
Ennek példájára székekkel dolgoztunk a térben zenére, improvizált szöveggel.
Ezek után párokban dolgoztunk, az előző napok feladatait kombinálva. Egy veszekedős jelenetet kellett improvizálni fizikai atrocitással fokozva. Zsófival váltakozó érzelemvilággal csináltuk meg a feladatot. Minden egyes jelenet után beszélgettünk, ami jót tett, hiszen kicsit segített túllépni azon az ürességen, azon a fura állapoton, amiben a veszekedések után voltunk. Komoly témák merültek fel. Érdekes volt. A kérdés az, hogy a színész lehet-e jelenet közben önmaga, vagy csak az adott karaktere jelenhet meg? Igazából teljesen kizárni nem lehet, mert mindenképpen talál a színész valami közös tulajdonságot karakterével, de ezzel erősíteni is lehet azt, sajnos gyengíteni is. Meg kell találni a megfelelő módszert, hogy ezt fel lehessen használni.
Este, a próba utolsó óráiban a Semmi című darabunk nyitóképével kísérletezgettünk, majd Csongor, a Pierre Anthon verése utáni, groteszk képet próbáltuk megformálni. A nap tetőpontja mégis a zárófeladatunk volt: karaktereink sérelmeit kiadva egymásnak estünk és egy hatalmas verekedésbe fogtunk... Egyfajta tömeghisztibe... Beleéléssel, de fáradtan csináltuk, ezért is tűnhetett brutálisnak a verekedés utáni kacagásunk külső szemmel. Habár karaktereink nem, mi rettenetesen élveztük, s jó volt egy kiadós "verekedés" utáni nevetéssel kiadni a fáradtságot.
Így vidáman zárult a napunk.
Pápai Fruzsina
5. NAP - péntek
A mai egy újabb nap volt a Teleszterion Színházi Műhely Semmi című előadásának alkotótáborában, mely az eddigi legérdekesebb élményt nyújtotta számomra.
A reggelt most is a szokásos bemelegítő gyakorlatokkal indítottuk. Majd a körülbelül egy órás, folyamatos mozgás után egy improvizációs feladattal kellett megbirkóznunk. Különféle komolyzenék ritmusára mutattunk be cselekvéssorozatokat egy szék segítségével. Ezután hosszas beszélgetésbe kezdtünk a darabról, s annak legmélyebb mondanivalójáról. Ezekben a beszélgetésekben az a legnagyszerűbb, hogy az iskolai normáktól eltérően mindenkit kivétel nélkül meghallgatunk és egyáltalán nem létezik rossz válasz. Így igazán őszintén és nyíltan mondhatjuk el a véleményünket. Rövid szünet után egy újabb kihívás várt ránk. Egyesével adtunk elő groteszk monológokat, amik olykor megnevettettek, máskor a teljes borzongást váltottak ki az egész társaságból. Természetesen minden egyes előadást részletesen megbeszéltünk, így lehetőséget kaptunk, hogy szavakba öntsük gondolatainkat.
A legizgalmasabb és egyben leghátborzongatóbb feladat a két órás szünet és a változatos ritmusgyakorlatok után következett. A térben felállítottunk néhány széket és az előadáshoz szükséges más díszlettárgyakat. Az volt a dolgunk, hogy a darabból kiindulva néma improvizációs játékot mutassunk be, a lehető legtöbb egymás közötti viszonyrendszert körülírva. Eleinte a karakterem általam elképzelt szándékai szerint cselekedtem, s lassan, mereven haladtam a tárgyak és emberek között. Idővel azonban a többiekből előtörtek a saját szerepüknek megfelelő érzések. Ordításokra, sikításokra és zokogás hangjaira lettem figyelmes. Ez a leírhatatlan hangulat engem is magával ragadott, s onnantól kezdve nem volt megállás. Az egyik pillanatban kétségbeesetten vertem a saját fejem, a következőben őrült üvöltésben törtem ki. Olykor próbálkoztam szétválasztani a verekedő személyeket, máskor én estem neki valakinek. A legijesztőbb az volt az egészben, hogy a gyakorlat felénél már azt sem tudtam, ki vagyok. Már rég elkanyarodtam attól, hogy tudatosan formáljam meg a karakterem, de abban is száz százalékosan biztos voltam, hogy ez a tomboló, labilis, állatias lény nem én vagyok. Egy másik, alternatív világba csöppentem, és csak homályosan érzékeltem a körülöttem forgó őrületet azokon a személyeken kívül, akikkel éppen abban a pillanatban kapcsolatba kerültem. A gyakorlat befejeztével szörnyen nehéz volt visszatérni és megbeszélni a történteket. Ugyanakkor hatalmas megkönnyebbülést jelentett megosztani egymással a gondolatainkat és érzéseinket.
A hét során rengeteg, nagyszerű, új dologban volt részem, de ezt a néhány percet érzem a leginkább meghatározónak. Imádom ezt a tábort, hiszen egy hihetetlenül jó társulat tagja lehetek és soha nem tudhatom, mi lesz a következő váratlan, izgalmas meglepetés.
A reggelt most is a szokásos bemelegítő gyakorlatokkal indítottuk. Majd a körülbelül egy órás, folyamatos mozgás után egy improvizációs feladattal kellett megbirkóznunk. Különféle komolyzenék ritmusára mutattunk be cselekvéssorozatokat egy szék segítségével. Ezután hosszas beszélgetésbe kezdtünk a darabról, s annak legmélyebb mondanivalójáról. Ezekben a beszélgetésekben az a legnagyszerűbb, hogy az iskolai normáktól eltérően mindenkit kivétel nélkül meghallgatunk és egyáltalán nem létezik rossz válasz. Így igazán őszintén és nyíltan mondhatjuk el a véleményünket. Rövid szünet után egy újabb kihívás várt ránk. Egyesével adtunk elő groteszk monológokat, amik olykor megnevettettek, máskor a teljes borzongást váltottak ki az egész társaságból. Természetesen minden egyes előadást részletesen megbeszéltünk, így lehetőséget kaptunk, hogy szavakba öntsük gondolatainkat.
A legizgalmasabb és egyben leghátborzongatóbb feladat a két órás szünet és a változatos ritmusgyakorlatok után következett. A térben felállítottunk néhány széket és az előadáshoz szükséges más díszlettárgyakat. Az volt a dolgunk, hogy a darabból kiindulva néma improvizációs játékot mutassunk be, a lehető legtöbb egymás közötti viszonyrendszert körülírva. Eleinte a karakterem általam elképzelt szándékai szerint cselekedtem, s lassan, mereven haladtam a tárgyak és emberek között. Idővel azonban a többiekből előtörtek a saját szerepüknek megfelelő érzések. Ordításokra, sikításokra és zokogás hangjaira lettem figyelmes. Ez a leírhatatlan hangulat engem is magával ragadott, s onnantól kezdve nem volt megállás. Az egyik pillanatban kétségbeesetten vertem a saját fejem, a következőben őrült üvöltésben törtem ki. Olykor próbálkoztam szétválasztani a verekedő személyeket, máskor én estem neki valakinek. A legijesztőbb az volt az egészben, hogy a gyakorlat felénél már azt sem tudtam, ki vagyok. Már rég elkanyarodtam attól, hogy tudatosan formáljam meg a karakterem, de abban is száz százalékosan biztos voltam, hogy ez a tomboló, labilis, állatias lény nem én vagyok. Egy másik, alternatív világba csöppentem, és csak homályosan érzékeltem a körülöttem forgó őrületet azokon a személyeken kívül, akikkel éppen abban a pillanatban kapcsolatba kerültem. A gyakorlat befejeztével szörnyen nehéz volt visszatérni és megbeszélni a történteket. Ugyanakkor hatalmas megkönnyebbülést jelentett megosztani egymással a gondolatainkat és érzéseinket.
A hét során rengeteg, nagyszerű, új dologban volt részem, de ezt a néhány percet érzem a leginkább meghatározónak. Imádom ezt a tábort, hiszen egy hihetetlenül jó társulat tagja lehetek és soha nem tudhatom, mi lesz a következő váratlan, izgalmas meglepetés.
Kovács Viktória
Elfáradtam a mai napon. Nem testileg... Fizikailag egyre kevésbé megterhelőek a délelőtti tréningek, jól esik reggel átmozgatni magam.
Szellemileg volt megterhelő a mai nap.
Az a fura kérdés fogalmazódott meg bennem, hogy létezik-e, egy minden emberre együttszületett ősi érzékelés, az egyébként minden emberen előbb-utóbb átvonuló érzelmek ősi ősi kódolása? Amit, ha nagyon mélyre megyünk, és hajlandóak vagyunk ezt az utat megtenni, felhozható. Még a konkrét megtapasztalás előtt is. A diákok ugyanis, olyan megdöbbentően elemi erővel képesek közvetíteni az emberben rejlő bonyolult érzelmeket, hogy gyakran minden másodpercen teljesen hitelesek a színpadon. Eddig úgy képzeltem, hogy erre még nem igazán lehetne eszközük, szavuk, tapasztalatuk. De van!
Groteszket kellett színpadra vinnünk, hogy miben is rejlik a groteszkség szerintünk?!
Máté következett. Szégyelltem magam, hogy bámulok egy embert, aki szenved és küzd valamivel. Elképesztő karaktert formált meg. Ritka, hogy egy alakítás ilyen kemény, erős és megfellebbezhetetlen, színpadon történő pillanatokat hozzon létre. Bennem és minden jelenlévőben megtörténtté váljon. Nagyon fiatal, de minden gondolata és érzése mély, nyoma sincs a felszínességnek. Hogy honnan merített nem tudom, de megkérdőjelezhetetlenül ott van benne. De bárkit hozhattam volna példának a csoportból. Ebben a feladatban, színészi tapasztalataim, élményeim, eltörpültek, a nézőként ért hatások mellett.
Aztán a záró improvizáció! Instrukciót csak annyit kaptunk, hogy a magunkkal hozott székeket, és előre elkészített díszletelemeket helyezzük el a térben, és a történet szereplőiként térjünk vissza a fűrészmalomhoz.
15 percnek tűnt, 38 volt. Nehéz erről írni, főként frissen az élmény után. Beszélni is az volt, de hasznos volt, hogy átbeszéltük közösen a történteket.
Ismét rengeteg kérdésem merült fel. Miért van az, hogy a történet szereplőit alakító gyerekek, tehát a Fontos Dolgok Halmát építő gyerekek, leginkább a felnőttekkel keresték a kapcsolatot?
Szülőkre, felnőttekre, segítségre lett volna szükségük? Miért nem kapják meg? Miért kell minden simogatás után megütnie, és minden ütés után megsimogatnia egy anyának a gyerekét? A jelenlétem mindvégig kizökkenthetetlen maradt. A legfontosabb, legerősebb kapocs, viszony, Elise volt számomra, hiszen az ő anyját kell megformálnom.
Rengeteg sok kérdés... Vannak lehetséges válaszaim, de közösen szeretnék keresgetni a csoporttal ezekkel kapcsolatban. Hogy mi kellett volna ahhoz, hogy ezek a gyerekek leálljanak a Fontos Dolgok Halmának építésével, és ne történjen tragédia? Még keressük a választ.
A színház nagy utazás... nehéz mélyre utazni, nehéz feldolgozni az ott látottakat, de érdemes ellátogatni oda. Ez a csoport hajlandó mélyre utazni, mert mesélni akar a világról, embereket szeretne megindítani ezzel a mesével.
Gyertek emberek, hagyjuk a felszínt!
Herczeg Diána
Szellemileg volt megterhelő a mai nap.
Az a fura kérdés fogalmazódott meg bennem, hogy létezik-e, egy minden emberre együttszületett ősi érzékelés, az egyébként minden emberen előbb-utóbb átvonuló érzelmek ősi ősi kódolása? Amit, ha nagyon mélyre megyünk, és hajlandóak vagyunk ezt az utat megtenni, felhozható. Még a konkrét megtapasztalás előtt is. A diákok ugyanis, olyan megdöbbentően elemi erővel képesek közvetíteni az emberben rejlő bonyolult érzelmeket, hogy gyakran minden másodpercen teljesen hitelesek a színpadon. Eddig úgy képzeltem, hogy erre még nem igazán lehetne eszközük, szavuk, tapasztalatuk. De van!
Groteszket kellett színpadra vinnünk, hogy miben is rejlik a groteszkség szerintünk?!
Máté következett. Szégyelltem magam, hogy bámulok egy embert, aki szenved és küzd valamivel. Elképesztő karaktert formált meg. Ritka, hogy egy alakítás ilyen kemény, erős és megfellebbezhetetlen, színpadon történő pillanatokat hozzon létre. Bennem és minden jelenlévőben megtörténtté váljon. Nagyon fiatal, de minden gondolata és érzése mély, nyoma sincs a felszínességnek. Hogy honnan merített nem tudom, de megkérdőjelezhetetlenül ott van benne. De bárkit hozhattam volna példának a csoportból. Ebben a feladatban, színészi tapasztalataim, élményeim, eltörpültek, a nézőként ért hatások mellett.
Aztán a záró improvizáció! Instrukciót csak annyit kaptunk, hogy a magunkkal hozott székeket, és előre elkészített díszletelemeket helyezzük el a térben, és a történet szereplőiként térjünk vissza a fűrészmalomhoz.
15 percnek tűnt, 38 volt. Nehéz erről írni, főként frissen az élmény után. Beszélni is az volt, de hasznos volt, hogy átbeszéltük közösen a történteket.
Ismét rengeteg kérdésem merült fel. Miért van az, hogy a történet szereplőit alakító gyerekek, tehát a Fontos Dolgok Halmát építő gyerekek, leginkább a felnőttekkel keresték a kapcsolatot?
Szülőkre, felnőttekre, segítségre lett volna szükségük? Miért nem kapják meg? Miért kell minden simogatás után megütnie, és minden ütés után megsimogatnia egy anyának a gyerekét? A jelenlétem mindvégig kizökkenthetetlen maradt. A legfontosabb, legerősebb kapocs, viszony, Elise volt számomra, hiszen az ő anyját kell megformálnom.
Rengeteg sok kérdés... Vannak lehetséges válaszaim, de közösen szeretnék keresgetni a csoporttal ezekkel kapcsolatban. Hogy mi kellett volna ahhoz, hogy ezek a gyerekek leálljanak a Fontos Dolgok Halmának építésével, és ne történjen tragédia? Még keressük a választ.
A színház nagy utazás... nehéz mélyre utazni, nehéz feldolgozni az ott látottakat, de érdemes ellátogatni oda. Ez a csoport hajlandó mélyre utazni, mert mesélni akar a világról, embereket szeretne megindítani ezzel a mesével.
Gyertek emberek, hagyjuk a felszínt!
Herczeg Diána
6. NAP - szombat
Öt nap telt el. Mindenki elfáradt és teljesen a "Semmi" hatása alá került. A hatodik napra egy kisebb kikapcsolódás volt tervezve. Páran korán felkerekedtek, hogy Sanyinak segítsenek előkészíteni a házat a mozizásra, valamint az azt követő főzőcskézés alapanyagait is felszelték. A kis csapat örült, hogy a megfeszített munka után egy könnyedebb nap következik.
Megnéztük a Kísérlet című német filmet, amely miatt nem mondhatjuk, hogy sokkal könnyedebb nap lett, mint a többi. A történet szereplőit egy kísérlet céljából bezárják egy börtönnek kialakított helyiségbe. A többség a pénzösszeg miatt vállalta az elején még nem sejtett borzalmat. A vállalkozók egyik fele foglárként, a másik fele rabként lett bezárva. A projekt két hét hosszúságúra volt tervezve, de az emberek talán a a vártnál előbb felejtették el öntudatukat. A bezártság, a foglárok kezében lévő hatalomtudat az elméjüket megtámadva elállatiasította őket. Épp mint a Semmiben. Annyira magukkal a játéknak nem nevezhető interakció. Félelmetes szembesülni vele, hogy egy zárt közösségben a társadalom által elfogadott civilizációnak nevezett fogalom milyen hamar megszűnik. Érdekes volt figyelni a színészi játékot is, hisz ez a film a darabban szereplőknek nagyon hasznos esettanulmány volt. El lehet játszani nagyon hitelesen az erőszakot, a haldoklást és a szenvedést. Színházba azért szeretek járni, mert ott az emberek sokkal igazibbak, mint egy falra kivetített képen. A filmben azt nézed, amit az operatőr megmutat. A színházban, ha kedved tartja, csak a hátul állót figyelem. Nem lehetnek üresjáratok. Nincs két jelenet között kévászünet. Nem hónapokig forgatnak, hanem két órán keresztül a karaktered vagy. A film alatt én is azt éreztem, hogy be vagyok oda zárva, teljes empátiát és utálatot érezve szereplők iránt. Érezni lehetett a feszültséget a szobában, épp úgy, mint napokig a színházban a táborunkat nézve.
A film megnézése után még percekig a hatása alatt voltunk. Ezután kellemes főzőcskézés következett. Többen hazamentek erre a félnapos szünetre, hogy kicsit kiszakadjanak a "semmi" atmoszférájából.
Deli Kitti
7. NAP - vasárnap
A vasárnap nagyon nehéz volt. Délután egy órakor kezdtünk. Próbálkoztunk ritmusgyakorlatokkal több-kevesebb sikerrel, de ez mindig így megy.
Nagyon nehéz volt a kis szünet után újra dolgozni, és ez mindenkin látszott. Fruzsi ráadásul előtte este lakodalomban volt, ezért ő még fáradtabb volt, mint mi. Próbálkoztunk a második és harmadik jelenettel, de nagyon rosszul sikerült. Harag helyett mindenki mosolygott, senki sem tudott koncentrálni.
Estére kis konfliktusok is lettek sajnos, de hamar megbeszéltük és tudtuk, hogy csak a fáradtság miatt volt. A nap fő mondatává vált a "Fürdés, alvás!", hogy másnap reggelre mindenki kipihenten és frissen folytathassa a munkát.
Funtek Martin
Nagyon nehéz volt a kis szünet után újra dolgozni, és ez mindenkin látszott. Fruzsi ráadásul előtte este lakodalomban volt, ezért ő még fáradtabb volt, mint mi. Próbálkoztunk a második és harmadik jelenettel, de nagyon rosszul sikerült. Harag helyett mindenki mosolygott, senki sem tudott koncentrálni.
Estére kis konfliktusok is lettek sajnos, de hamar megbeszéltük és tudtuk, hogy csak a fáradtság miatt volt. A nap fő mondatává vált a "Fürdés, alvás!", hogy másnap reggelre mindenki kipihenten és frissen folytathassa a munkát.
Funtek Martin
8. NAP - hétfő
Ma felkeltünk kb. 8-kor, reggeliztünk és szöveget tanultunk. Vidáman és frissen indult a nap, legalábbis számomra.
10-kor kezdődött a tréning. Izzasztó és fárasztó volt, de jól eső fáradtság. Aztán picit belementünk a darabba, utána pedig ebédszünet és székfestés volt. Jól sikerült az összes szék.
Mikor vége lett a szünetnek, újabb tréning fogadott minket. Leizzadtunk jó pár kalóriát ott is és újból a darabbal foglalkoztunk. Fárasztó és egyben izgalmas volt. A szövegek is kezdenek összeállni és jól működik együtt a társaság is.
A próba után egy 45 perces szünet következett. Mindenki leült a lépcsőre és beszélgettünk. Miután letelt a szünet, felmentünk a színpadra és énekeltünk és megcsináltunk két jelenetet. Utána megmutattuk a Sanyinak és folytattuk tovább a darabot.
Fáradtan és kimerülten jöttünk vissza a koleszba. Vacsiztunk, zuhanyoztunk és kis idő múlva lefeküdtünk.
Csabai Csongor
10-kor kezdődött a tréning. Izzasztó és fárasztó volt, de jól eső fáradtság. Aztán picit belementünk a darabba, utána pedig ebédszünet és székfestés volt. Jól sikerült az összes szék.
Mikor vége lett a szünetnek, újabb tréning fogadott minket. Leizzadtunk jó pár kalóriát ott is és újból a darabbal foglalkoztunk. Fárasztó és egyben izgalmas volt. A szövegek is kezdenek összeállni és jól működik együtt a társaság is.
A próba után egy 45 perces szünet következett. Mindenki leült a lépcsőre és beszélgettünk. Miután letelt a szünet, felmentünk a színpadra és énekeltünk és megcsináltunk két jelenetet. Utána megmutattuk a Sanyinak és folytattuk tovább a darabot.
Fáradtan és kimerülten jöttünk vissza a koleszba. Vacsiztunk, zuhanyoztunk és kis idő múlva lefeküdtünk.
Csabai Csongor
9. NAP - kedd
A mai tréninget Dani tartotta. Nagyon tetszett, mert főként bizalmi "játékokat" csináltunk, és egymásra hagyatkozhattunk. Aztán amikor megérkezett Sanyi is, akkor belekezdtünk a próbába.
Nagyon izgalmasan telt a próba és mindenki "ásításvisszatartó" fejjel figyelte Sanyit. Később aztán énekeltünk is. Vacsoraszünetben Marci szülei hoztak isteni pörköltöt vacsorára. Aztán folytatódott a próba. Nagyon megviselt, hiszen az én karakterem egy fogyatékos lány, akitől még a mankóját is elveszik, pedig tudják, hogy anélkül mozogni sem tud.
A mai napra az egész csapat nagyon elfáradt, és mindenki csak takarékon égett, pedig most kéne csak igazán fokozni a dolgokat. Engem testileg is eléggé megviselt ez a nap. Nem elég, hogy a bokám is fáj, még hasgörcsöt, hátfájást és hányingert is kaptam. Remélem holnapra sikerül regenerálódnom, és újult erővel tudom folytatni a feladatot.
Réfi Dorina
Minden nap nehezen indul be és kezdődik el. De már mindenkinek kialakult a napi rutinja.
10 órára megérkeztünk a Színpadra, ahol most a Király Dániel tartott nekünk traininget. A bizalomról, az érzékelésről és a koncentrációról szólt a délelőtt Dani vezetésével. Volt egy feladat, amelyben lehetősége volt a csapatnak az egyéni, valamint a csapatban betöltött helye szerint viselkedni. Sőt ennek a két lehetőségnek a láthatatlan kapcsolatát érzékelni. Jó érzés volt együtt működni a többiekkel egy testként. Csukott szemmel csak az érzékeinkre hagyatkozhatunk. Mindenki összeért mindenkivel, nem számított, hogy fiút, vagy lányt érintesz meg. Figyelnünk kellett a zene dinamikájára is, valamint arra is, hogy ne okozz sérülést másnak. Majd megérkezett Sanyi és a darabot elkezdtük próbálni, addig amíg megvolt. Sokat tisztáztunk, néhol meg-megálltunk. Majd jött is az ebédszünet. Kellemesen telt.
A délutánt egy nagyobb beszélgetéssel kezdtük, mert a csapaton lehetett érezni a fáradtság jeleit. Jó, ha tudatosítják bennünk azt kívülről, hogy igen, most látom nem működik minden. Egy idő után könnyen válik az ember robottá és kicsit érzéketlenné a többiekkel szemben, vagy épp túl érzékennyé. És jó, ha ilyenkor megszólal a külső kontroll, a vészvillogó. Azt hiszem mindenki értette és elfogadta. Ezután gördülékenyebben ment a munka, mintha mindenkiről egy mázsás zsák esett volna le. De még mindig nem volt az igazi. És aztán eljött egy pont. Azt nem tudom, hogy Martin szüleinek pörköltje segített ebben, vagy Sanyi egy nagyon érzékletes példája, a darab és az energiák továbblendítésében. És a probléma pont ebben volt eddig. A felszínen maradtunk, talán féltünk elkezdeni mélyebben érezni. Nem szabad félni érezni. Határátlépni kell. Csak bátran :)
Benkó Zsófia Anna
Nagyon izgalmasan telt a próba és mindenki "ásításvisszatartó" fejjel figyelte Sanyit. Később aztán énekeltünk is. Vacsoraszünetben Marci szülei hoztak isteni pörköltöt vacsorára. Aztán folytatódott a próba. Nagyon megviselt, hiszen az én karakterem egy fogyatékos lány, akitől még a mankóját is elveszik, pedig tudják, hogy anélkül mozogni sem tud.
A mai napra az egész csapat nagyon elfáradt, és mindenki csak takarékon égett, pedig most kéne csak igazán fokozni a dolgokat. Engem testileg is eléggé megviselt ez a nap. Nem elég, hogy a bokám is fáj, még hasgörcsöt, hátfájást és hányingert is kaptam. Remélem holnapra sikerül regenerálódnom, és újult erővel tudom folytatni a feladatot.
Réfi Dorina
Minden nap nehezen indul be és kezdődik el. De már mindenkinek kialakult a napi rutinja.
10 órára megérkeztünk a Színpadra, ahol most a Király Dániel tartott nekünk traininget. A bizalomról, az érzékelésről és a koncentrációról szólt a délelőtt Dani vezetésével. Volt egy feladat, amelyben lehetősége volt a csapatnak az egyéni, valamint a csapatban betöltött helye szerint viselkedni. Sőt ennek a két lehetőségnek a láthatatlan kapcsolatát érzékelni. Jó érzés volt együtt működni a többiekkel egy testként. Csukott szemmel csak az érzékeinkre hagyatkozhatunk. Mindenki összeért mindenkivel, nem számított, hogy fiút, vagy lányt érintesz meg. Figyelnünk kellett a zene dinamikájára is, valamint arra is, hogy ne okozz sérülést másnak. Majd megérkezett Sanyi és a darabot elkezdtük próbálni, addig amíg megvolt. Sokat tisztáztunk, néhol meg-megálltunk. Majd jött is az ebédszünet. Kellemesen telt.
A délutánt egy nagyobb beszélgetéssel kezdtük, mert a csapaton lehetett érezni a fáradtság jeleit. Jó, ha tudatosítják bennünk azt kívülről, hogy igen, most látom nem működik minden. Egy idő után könnyen válik az ember robottá és kicsit érzéketlenné a többiekkel szemben, vagy épp túl érzékennyé. És jó, ha ilyenkor megszólal a külső kontroll, a vészvillogó. Azt hiszem mindenki értette és elfogadta. Ezután gördülékenyebben ment a munka, mintha mindenkiről egy mázsás zsák esett volna le. De még mindig nem volt az igazi. És aztán eljött egy pont. Azt nem tudom, hogy Martin szüleinek pörköltje segített ebben, vagy Sanyi egy nagyon érzékletes példája, a darab és az energiák továbblendítésében. És a probléma pont ebben volt eddig. A felszínen maradtunk, talán féltünk elkezdeni mélyebben érezni. Nem szabad félni érezni. Határátlépni kell. Csak bátran :)
Benkó Zsófia Anna
Egyre gyorsabban telnek a napok. Alig vettük észre, és máris elment egy hét.
Mikor reggel kényelmesen leültem az öltöző egyik párnázott székére, az első mondat, amit hallottam:,,Meg fogunk dögleni!’’ Akkor még nem értettem, hogy mindez a reggeli tréningre vonatkozik, és szoros összefüggésben van Dani megérkezésével. A félelmeink beigazolódtak, Dani tartotta a reggeli foglalkozást. Az első feladat- melyet erős ,,üümmmmm’’ követett –a fekvőtámasz piramis volt. Ezek után egészen ,,lájtos’’ feladatok következtek, a harangnyelv játék, és egyéb mozgós feladatok. Érdekes volt azt érezni, ahogyan egy szörnyként lélegzik az egész csapat.
Aztán Sanyi is befutott, és végigpörgettük az egész darabot, helyenként rendezői instrukciókkal.
A két órás ebédszünetben mindenki magába tömte azt, amit a táskájából elő tudott kaparni, és 2 órakor -nem éppen nagy lendülettel- folytatódott a második kurzus. 5 perces szünetekkel tűzdelve végigértünk pár jeleneten, és mivel Martin szülei egy kis pörkölttel készültek nekünk, a vacsora szünet sem maradhatott el. Jó hangulatú kis kajálás volt, bár teli hassal, de folytatni kellet a munkát. A rendező bácsi nem volt túl elégedett, mert hiányzott belőlünk az az intenzitás, amire már számos alkalommal gyakorlatokat csináltunk. Mivel Sanyi érti a dolgát, elmondta mit vár el tőlünk, milyen hangulatot kéne felidéznünk. A beszélgetést követően –szerintem- helyre tudtunk rázódni.
A nap végére már Kai sem menekülhetett Ingrid akarata elől, ugyanis be kellett adnia a keresztet.
A záró beszélgetést követően szétszéledtünk az öltözőkbe, majd ki-ki a koleszba, vagy haza vette az irányt.
A nap eleji jóslat bebizonyosodott, tényleg megdöglöttünk.
Aztán Sanyi is befutott, és végigpörgettük az egész darabot, helyenként rendezői instrukciókkal.
A két órás ebédszünetben mindenki magába tömte azt, amit a táskájából elő tudott kaparni, és 2 órakor -nem éppen nagy lendülettel- folytatódott a második kurzus. 5 perces szünetekkel tűzdelve végigértünk pár jeleneten, és mivel Martin szülei egy kis pörkölttel készültek nekünk, a vacsora szünet sem maradhatott el. Jó hangulatú kis kajálás volt, bár teli hassal, de folytatni kellet a munkát. A rendező bácsi nem volt túl elégedett, mert hiányzott belőlünk az az intenzitás, amire már számos alkalommal gyakorlatokat csináltunk. Mivel Sanyi érti a dolgát, elmondta mit vár el tőlünk, milyen hangulatot kéne felidéznünk. A beszélgetést követően –szerintem- helyre tudtunk rázódni.
A nap végére már Kai sem menekülhetett Ingrid akarata elől, ugyanis be kellett adnia a keresztet.
A záró beszélgetést követően szétszéledtünk az öltözőkbe, majd ki-ki a koleszba, vagy haza vette az irányt.
A nap eleji jóslat bebizonyosodott, tényleg megdöglöttünk.
Tegyi Kornél
10. NAP - szerda
Az egyik legsűrűbb, legváltozatosabb, legeredményesebb és egyben legelgondolkodtatóbb napon vagyunk túl.
Reggel Király Dani segített felpörögni, majd egy szokatlanul nehéz és komplex ritmusgyakorlattal rukkolt elő, mely olyasfajta koncentrációra késztette a csapatot, mely emberpróbálónak bizonyult mindenki számára. Késődélelőtt megpróbáltuk felvenni a darab tegnap este elengedett fonalát, mely nem sikeredett túl fényesen, melyért meg is kaptuk jótékony hatású fejmosásunkat Sanyitól.
A délután egy negatív "szenzációval" kezdődött, de egy jóleső beszélgetés után a csapat /ha könnyen nem is/ de megpróbált túllendülni a történteken.
A nap fénypontja egészen a késő esti órákig váratta magát, mikor is, a csapat minden tagja kapott egy "isteni löketet" és végre elkezdtünk tényleg létrehozni valamit. Ezt tetőzte, hogy elértünk az első, igazán megrázó jelenethez, mely tovább spanolt a nap végére mindenkit.
Jó itt lenni és csinálni mindezt.
Móczár Bence
Reggel Király Dani tartott tréninget, főleg ritmusgyakorlatok terén (több-kevesebb sikerrel :D) Egy rövid szünet után Juli összeszedelőzködve odaállt elénk és elmondta, hogy elmegy. Ez mindenkiből más-más reakciót váltott ki, én személy szerint nagyon meglepődtem. Meg sem fordult a fejemben egy ilyen helyzet, hogy valaki csak úgy elmegy, úgyhogy eléggé meglepődtem és lesokkolódtam. Ez a helyzet gyors szerepátosztásokat és szövegcseréket jelentett számunkra. A nap folyamán Sanyitól többször fejmosást kaptunk, hogy nagyon le vannak ülve a jelenetek és hogy az aktivitásunk minimális és jobban pörgessük az egészet. De a nap minden negatívuma ellenére sikerült eljutnunk majdnem a szövegkönyv végére. Már csak napok voltak hátra és egyre jobban fáradtunk, de mindenki kitartott, mert pár nap múlva premierképes darabot kellett összekovácsolnunk.
Reggel Király Dani segített felpörögni, majd egy szokatlanul nehéz és komplex ritmusgyakorlattal rukkolt elő, mely olyasfajta koncentrációra késztette a csapatot, mely emberpróbálónak bizonyult mindenki számára. Késődélelőtt megpróbáltuk felvenni a darab tegnap este elengedett fonalát, mely nem sikeredett túl fényesen, melyért meg is kaptuk jótékony hatású fejmosásunkat Sanyitól.
A délután egy negatív "szenzációval" kezdődött, de egy jóleső beszélgetés után a csapat /ha könnyen nem is/ de megpróbált túllendülni a történteken.
A nap fénypontja egészen a késő esti órákig váratta magát, mikor is, a csapat minden tagja kapott egy "isteni löketet" és végre elkezdtünk tényleg létrehozni valamit. Ezt tetőzte, hogy elértünk az első, igazán megrázó jelenethez, mely tovább spanolt a nap végére mindenkit.
Jó itt lenni és csinálni mindezt.
Móczár Bence
Reggel Király Dani tartott tréninget, főleg ritmusgyakorlatok terén (több-kevesebb sikerrel :D) Egy rövid szünet után Juli összeszedelőzködve odaállt elénk és elmondta, hogy elmegy. Ez mindenkiből más-más reakciót váltott ki, én személy szerint nagyon meglepődtem. Meg sem fordult a fejemben egy ilyen helyzet, hogy valaki csak úgy elmegy, úgyhogy eléggé meglepődtem és lesokkolódtam. Ez a helyzet gyors szerepátosztásokat és szövegcseréket jelentett számunkra. A nap folyamán Sanyitól többször fejmosást kaptunk, hogy nagyon le vannak ülve a jelenetek és hogy az aktivitásunk minimális és jobban pörgessük az egészet. De a nap minden negatívuma ellenére sikerült eljutnunk majdnem a szövegkönyv végére. Már csak napok voltak hátra és egyre jobban fáradtunk, de mindenki kitartott, mert pár nap múlva premierképes darabot kellett összekovácsolnunk.
Horváth Máté
11. NAP - csütörtök
Nehéz visszaemlékezni, de annyi biztos, hogy már csak egy nap volt vissza a táborból. Az is biztos, hogy vagy Király Dániel vagy Komáromi Sándor tartotta a délelőtti tréninget. Majdnem biztos, hogy nem tartott sokáig - mármint a tréning - , hiszen még egyáltalán nem volt bemutatóképes a Semmi. Ez biztos. A szövegünket már biztosan tudtuk. De ebben nem vagyok annyira biztos. Abban már annál inkább, hogy izgultunk. És a fárasztó nap végén, amikor már úgy-ahogy átvettünk minden jelenetet, mindenki azzal a kissé melankolikus gondolattal feküdt le ágyába, hogy ebben az ágyban, ahol annyit álmodtunk az előadás képeivel, hogy csak na, szóval ebben az ágyban nem fog többet aludni. Na de a legbiztosabb érzésünk mégiscsak a várakozás volt.
Kása Ferenc
12. NAP - péntek
És ím: eljött ennek a tábornak az utolsó napja.
Reggel már mindenki nagy nyüzsgésben volt - mindenki igyekezett az utolsó darabokat is a bőröndbe csomagolni.
A délelőtt folyamán az utolsó jeleneteket tisztogattuk még, majd "gyorsan", nagy vonalakban átfutottuk az egész darabot. A délelőttöt ezzel le is zártuk, mivel ebédre hivatalosak voltunk Julcsiékhoz lángospartira :)
Ebéd után elvégeztük még az utolsó simításokat - mind a játéktéren, mind pedig a nézőtéren -, s már csak a türelmesen várakozás maradt. 15:00-kor elkezdődött a műhelybemutató. Ez volt az első alkalom, hogy egybe lement a darab. Fantasztikus hangulatok és képek születtek.
Az előadást követő beszélgetés nagyon nehezen indult, hisz a nézőket sokkolta a darab. Ezt Király Dániel is megerősítette: "Ez az első olyan teleszterionos darab, amelynek a végén semmiféle feloldozást nem kap a néző." Ezért volt az a nagy csend az előadás végén. Persze pár perc múlva kialakult a beszélgetés. Szó esett magáról a darabról, a könyvről, a hatásáról, a gyerekekről és természetesen a mindennapokról.
A bemutató után némi pakolás és búcsúzkodás maradt csak, hisz mindenki ment haza, ki-ki a maga vackába.
Ez a két hét meglehetősen erős és fárasztó volt. Adódtak kisebb nehézségek, de úgy gondolom, enélkül nem lenne tábor egy tábor. Nagyon sokat tanulhattunk magunkról és egymásról is, és hiszem, hogy mindenki sok új dologgal gazdagodott a két hét alatt.
A munka persze nem áll meg... Kis idő múlva ismét elővesszük a darabot és dolgozunk vele, de addig is együtt töltünk még egy hetet Bakonyszentivánon egy workshop-tábor erejéig, ahol tüzes eszközök használatát fogjuk elsajátítani.
Reggel már mindenki nagy nyüzsgésben volt - mindenki igyekezett az utolsó darabokat is a bőröndbe csomagolni.
A délelőtt folyamán az utolsó jeleneteket tisztogattuk még, majd "gyorsan", nagy vonalakban átfutottuk az egész darabot. A délelőttöt ezzel le is zártuk, mivel ebédre hivatalosak voltunk Julcsiékhoz lángospartira :)
Ebéd után elvégeztük még az utolsó simításokat - mind a játéktéren, mind pedig a nézőtéren -, s már csak a türelmesen várakozás maradt. 15:00-kor elkezdődött a műhelybemutató. Ez volt az első alkalom, hogy egybe lement a darab. Fantasztikus hangulatok és képek születtek.
Az előadást követő beszélgetés nagyon nehezen indult, hisz a nézőket sokkolta a darab. Ezt Király Dániel is megerősítette: "Ez az első olyan teleszterionos darab, amelynek a végén semmiféle feloldozást nem kap a néző." Ezért volt az a nagy csend az előadás végén. Persze pár perc múlva kialakult a beszélgetés. Szó esett magáról a darabról, a könyvről, a hatásáról, a gyerekekről és természetesen a mindennapokról.
A bemutató után némi pakolás és búcsúzkodás maradt csak, hisz mindenki ment haza, ki-ki a maga vackába.
Ez a két hét meglehetősen erős és fárasztó volt. Adódtak kisebb nehézségek, de úgy gondolom, enélkül nem lenne tábor egy tábor. Nagyon sokat tanulhattunk magunkról és egymásról is, és hiszem, hogy mindenki sok új dologgal gazdagodott a két hét alatt.
A munka persze nem áll meg... Kis idő múlva ismét elővesszük a darabot és dolgozunk vele, de addig is együtt töltünk még egy hetet Bakonyszentivánon egy workshop-tábor erejéig, ahol tüzes eszközök használatát fogjuk elsajátítani.
Kovács Mónika
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése