ÉVADZÁRÓ ELŐADÁS PÁPÁN!

2012. május 29-én Pápán a Weöres Iskolában az idei évad utolsó előadását nézhették meg az iskola tanulói. 

Az Emlékek Őre egy egészen új környezetbe, új körülmények közé lett bedobva. Az eddigi színpadi előadások után, most egy pici drámaterembe (osztályterembe) került a darab. Ez sok apró változtatással járt. :) Például az eddigi 6 dobogó helyett, most csak egyetlen egy dobogót használhattak a játszók, s emellett takarás sem volt. A térbe székek kerültek be, s végig mindenki "színpadon" volt, még a bábok is :) Ők sem úszták meg :)

Az előadás remek hangulatban ment le, az újítások fokozott figyelmet és összpontosítást kívánt meg a színészektől, de tökéletesen vették az újdonságokat. Ez már a második olyan előadásunk volt, amikor gyökeres változások történetek a darab során (főként a tér adta lehetőségek miatt), de mindkét alkalommal kizárólag pozitív irányba lendült ezáltal a darab. Izgalmas volt megmártani új térben (Székesfehérváron a Kortárs Összművészeti Fesztiválon egy kör alakú aulában került bemutatásra a darab), új technikai igényekkel az előadást.

 Ezzel a 2011/2012-es évadot lezártuk, de a munka nem marad el továbbra sem! :D:D:D A nyáron egymást érik a táborok, mind gyerekek, mind pedig felnőttek számára! A táborok helyszíne Bakonyszentiván és Pápa. A táborok alatt többek között egy új ifjúsági darab is elkészül! :) A bakonyszentiváni táborról bővebben (most új kedvezményekkel): http://starttabor.blogspot.com/

A következő évadtól pedig ismét beindul (mármint folytatódik a pörgés:)): elindul Pápán egy hatalmas Barokk program, amiben az egész város részt vesz, folytatódnak a csoportos drámafoglalkozások különböző településeken (pl. Pápa, Csót, Székesfehérvár, Noszlop stb.), az Emlékek Őre a veszprémi Petőfi Színház ifjúsági bérletében is szerepel, lesz tantermi színház, s ezen kívül Pápán is lesznek előadások.

Sok szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!
A Bakonyszentiváni nyári táborra lehet jelentkezni!
Szép nyarat mindenkinek!

Kovács Mónika 



Ui.: jah és néhány kép az előadásról :)






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése