Mini tábor:)

Az elmúlt négy napban olyasmivel foglalkoztunk egy kis "mini tábor" keretében, amivel eddig még ilyen intenzíven, nem. Sławomir Mrożek novelláiból készítünk egy előadást. Egy-egy novella, egy-egy jelenet. Tizennégyen vagyunk rá. A nehézsége abban rejlik, ami a kihívás mindenki számára, hogy abszurd írásokat kell színpadra állítani, úgy, hogy az érthető legyen azok számára is akik nem ismerik a novellákat. Az abszurditásából fakadó humora maradjon meg és a mély tartalmakat tudjuk megmutatni.
A négy napos (január 24-27.)próbaidő alatt eljutottunk néhány jelenet vázlatáig és ami a legfontosabb, mindenki megkapta azt a technikai alapot , ami ahhoz kell, hogy a színpadon működtetni tudja a testét, a teret, az irányokat, és a játék ritmusát jól használja és működtesse.
Erősítő gyakorlatokkal kezdtük vasárnap, majd a Sanyi által folyamatosan írt szövegkönyvet is megismertük, aminek kapcsán beszélgettünk az abszurd és groteszk fogalmáról.
Olyan improvizációs játékokat játszottunk, ami a jelenet ütemének milyenjére irányította a figyelmünk. A megszólalás, a mozdulat iránya, a tekintet iránya és az egymásra odafigyelés, az egymás játékából való építkezés került előtérbe. Meghatároztuk azokat a fogalmakat, amikre mindenképpen szükség van ahhoz, hogy a játék találjon el a nézőig. Ezek: expresszív játék, a fókusz meghatározása a játékon belül, a tér megmozgatása az irányok pontos használatával, a megszólalás és mozdulat pontos ritmusban megtörténése, a játszók egymásra és a nézőre hangolódása. Kiindultunk egy-egy improvizációs vagy stopjátékból, és eljutottunk a fogalom tisztázásához. Például a játék ütemének meghatározását egy asztal, néhány konzervdoboz és a két vagy több játszó improvizálásából határoztuk meg. A feladat az volt, hogy várjuk meg, amíg elhangzik egy megszólalás egy mozdulattal, majd arra jó ritmusban reagáljunk, hogy a jelenet mint egy megkomponált mű, úgy keljen életre. Ehhez az kell, hogy úgy használjuk egymást, a kellékeket és a teret, mint egy hangszert.Azokon a pontokon nevettünk, vagy hökkentünk meg, tehát ott volt hatás, ahol ez a ritmus helyesen összeállt.
Beszéltünk arról is, mennyire fontos a reflexió. Arra nézve is hol tartunk személy szerint, milyen a saját munkánk és fejlődésünk, és a közösség szempontjából is. Az önmagunkkal való biztos tisztában lét (határaink ismerete, önreflexió)nagyon fontos ahhoz, hogy közösségben tudjunk dolgozni, pláne ilyen intenzíven.
Egyszerre több mindenre kellett a játék során figyelni, és ez nehéz. Meghatározni a saját figurát, összhangban lenni a másikkal, rajta lenni minden megszólalásán és rezdülésén, figyelni a tér rezonanciáit és az eszközökét, és persze a néző fókuszát irányítani. Borzasztóan nehéz volt, de a jelenetek kezdenek alakulni. A tegnap éjféli pakolás és elköszönés a fáradsági szint csúcsán történt meg, de remek négy tevékeny napot töltöttünk együtt!:)2010. 01. 28.