Emlékek Őre Jelenet

Mozis Műsor volt a Gesztiben is

Igazán remélem, hogy napjainkban már közhelynek számít a kőszínházak "csárdáskirálynő-világának" elrettentő erejével példálódzni, mégis be kell látnunk, hogy a színházba nem, de kocsmába annál inkább járó emberek nagy részének egy előadás még ma is dobozszínpadot, reflektorfényt és érinthetetlen sztárszínészeket jelent. (Hogy a színházba járókról ne is beszéljünk.) Hiába igyekeznek az avantgarde és posztmodern színházi törekvések csaknem száz éve szakítani a konvenciókkal, az egyszeri ember (nem pejoratív értelemben) ritkán találkozik utcaszínházzal, szobaszínházzal vagy városi happeningekkel.

Pedig a színházi pillanatokban éppen az a nagyszerű, hogy gyakorlatilag bárhol és bármikor előidézhetők, ha megvannak hozzájuk az eszközeink. Nekünk is csupán három játszóra volt szükségünk, hogy beindítsuk kocsmaszínházi előadásainkat, melyek közül talán legszeretettebb gyermekünké Mozis Műsorunk vált az utóbbi másfél évben. Az egymás mögé pakolt filmjelenetek számtalan színházi pillanatot rejtenek magukban, amit mi testközelből - egészen pontosan a sört kortyoló vendégek orra előtt - igyekszünk megteremteni. A visszajelzések alapján többnyire sikerrel. Aki tehát kipróbálná, milyen lehet színházat nézni kocsmaközegben, az figyeljen minket a facebookon és itt, hátha el tud csípni egy előadást a jövőben a Veszprém - Pápa - Fehérvár háromszögben (sőt, talán még azon kívül is).

A bejegyzés legfontosabb apropójáról majdnem megfeledkeztem! :) Íme néhány fotó a csütörtöki előadásról (kattintásra megnőnek):

Mozis Műsor Veszprémben!

Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk január 5-én, csütörtökön a Gesztibe, fölújított kocsmaszínházi előadásunk premierjére. Minden rajta van a plakáton is.

Hamaronsan Emlékek Őre premier Pápán!

Ennek örömére meg is mutatjuk az előadás plakátját! :)

Februárban ismét Zabhegyező!

Veszprémben, a Petőfi Színházban (Latinovits-Bujtor Játékszín) Íme a plakát:

Évzáró (2011) / Évkezdő (2012)

A Teleszterion Színházi Műhely - vagyis annak két tagja, Herczeg Dia és jómagam - felolvasó esttel zárta az évet december 9-én, este 18:00-kor Székesfehérváron, a Zsolt Utcai Könyvtárban. Czinki Ferenc, fehérvári zsurnaliszta és életművész társaságában beültünk egy kávéra a Halesz kocsmába (alapítva 1912-ben), hogy összeolvassuk a közelgő karácsony hangulatához passzoló novellákat.
Az írások jók voltak, felolvasni őket pedig nehéz. Valószínű, hogy minél többet tud meg az ember a színház működéséről, annál nagyobbra értékeli azokat a művészeket, akik képesek jól helyt állni egy olyan minimális gesztikulációval működő műfajban, mint a felolvasás. Gondoljunk csak bele, hány rossz felolvasóesten vettünk már részt azért, mert a felolvasók elmulasztották a próbát, az elmélyülést, az érzelmi és értelmi viszony kialakítását a szöveggel.
Hát persze, hogy előfordul ez a mulasztás, hiszen a dolog nehéz. Koncentrációt, időt és energiát igényel. Ahhoz hogy valaki jó felolvasó lehessen, minden apró pórusában életre kell kelnie a szövegnek. És ez nem megy csak úgy, hogy fölcsapok itt egy könyvet és ügyesen - de inkább csak tűrhetően - artikulálva fölolvasok. Próbálni kell.
És ezzel most nem mondtam semmi különlegeset, a dolog - hogy az ember önállóan próbálni kezdjen - mégis rettentően nehéz, és a tapasztalat azt mutatja, hogy sokszor nem is történik meg. Az elhivatottságot valami iránt sokan sokféleképpen magyarázzák, recept azonban nincs. Vagy eljut az ember arra a pontra, hogy a robotmeló tízperces cigiszünetében monológot gyakorol az esti előadásra, vagy nem. Ahhoz, hogy megtalálja a motivációit, mindenkinek egyénenként kell kérdéseket és válaszokat megfogalmazni - jelen esetben a színházról -, fontossági sorrendeket felállítani, hogy ne álljon meg egy helyben, haladjon előre a maga útján. A színház is - mint bármelyik művészet - azáltal válik élővé, hogy a művész megpróbál benne válaszolni az őt foglalkoztató kérdésekre.
És itt hadd emeljek ki ezek közül a kérdések közül egyet, amivel meggyőződésem szerint minden alkotó gyakran szembekerül: Miért csinálom én ezt az egészet? Miért játszom márciusban 50-szer a Zabhegyezőt gimnazistáknak, miért alszom néha tornatermekben, hogy reggel 8-kor indulhasson a műsor a gyerekeknek, miért töltöm az egész augusztusomat előadáspróbákkal és miért próbálok hétvégente?
Első körben talán csak annyi a fontos, hogy legyen válasz. Mert ha nincs, akkor hosszú távon biztosan csalódni fogunk magunkban, vagy másokban. Volt ilyen csalódásban is részem 2011-ben, de azért visszatekintve ez eltörpül a tornatermekben alvás, a heti 15 előadás, vagy az augusztusi műhelybemutatók bizsergető érzése mellett. Hogy jó úton haladunk, afelől nincs kétségem, és azt is hiszem, hogy bármennyire nehéz, attól még nem kell letérnünk az útról. Nehéz időkben pont az úton maradás adhat tartást, kedvet, lendületet az embereknek, legyen szó nézőkről vagy játszókról.
Végezetül engedtessék meg, hogy az első bekezdésben említett felolvasó esten általam olvasott novellával kívánjak Boldog Új Évet minden Kedves Blogolvasónak! Innen letölthető, elolvasható. 

Kása Ferenc

A jövőről (Herczeg Diána írása)

A minapi csoportfoglalkozáson véletlenül nekitámaszkodtam a villanykapcsolónak…Onnantól kezdve vaksötétben játszottunk. Kérdezem a gyerekektől, hogy mit jelentsen nekünk ez a tér, mi legyen ez a sötét. Azt mondták, legyen a jövő…hmmm milyen jó gondolat. Sötétben igyekeztünk eljutni A-ból B-be, próbáltuk megkeresni egymást, összegyűjtötték egymást, tűz köré kuporodtak, aztán mindenkinek vissza kellett találnia kiinduló pontjához, különböző hangokkal, zajokkal segítették egymást közlekedni. Tapogatóztak, hiszen semmi nem volt biztos. Volt ugyanis egy külső tényező (én), aki mindig akadályokat helyezett eléjük, hogy ne legyen olyan könnyű. Így már valóban olyan, mint a jövő. Azt mondta az egyik kislány, ez nagyon félelmetes volt, de nagyon izgalmas is egyben. Hát olyan ez, mint a jövő.

Őket nagyon foglalkoztatja ez a dolog. Olyan félelmeik vannak a jövővel kapcsolatban, ami fele részben nem is az övék…a felnőtteké! Nem kellene még azon izgulni, hogy miből teremtenek tökéletes egzisztenciát. Mert hát az minimum saját kertes házat, autót, legmodernebb számítógépet (ha lehet ne csak egyet, mert az komoly vitákat eredményezne), szép ruhákat jelent. Legalábbis egyikőjüknek ezt mondta az anyukája. Ó, jajj!

Ja, és új tantervet is sikerült kidolgozniuk, miszerint történelmet csak időgéppel szeretnének tanulni, hogy élmény legyen, ne pusztán adat áradat. De ha nincs is időgép, jó volna minden csatát, békekötést, puccsot eljátszani…Szituációba hozni. Azt mondják úgy jobban megragadna. Ők beiktatnának az órarendbe mágia órát, ufó nyelvórát, Jedi képző órát és egyéb ilyen izgalmas fakultációkat 