A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Faust Unborn Visions. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Faust Unborn Visions. Összes bejegyzés megjelenítése

FAUST UNBORN VISIONS




Május 28-án Székesfehérváron mutatjuk be a Prospero Színkörrel közösen készített előadást, melyet Marlowe és Goethe drámái inspiráltak.

Hogyan próbáljunk gyorsan sokat? Faust, Szfvár

Rázós nap után indult a próba hétfőn, sűrű hétvége, koránkelés, meló, és két és fél órányi vezetés előzte meg. Szellemileg nem voltam éppenséggel jó kondiban, de azt hiszem, ezt nem kell itt ecsetelnem, akik ezt olvassák, ismerik ezt az állapotot.

A bemelegítést szerencsére jó erősre vettük, örültem neki, hiszen valamivel össze kellett fogni szétszórt figyelmemet. Ilyenkor erre nyugodtan rábízhatom magamat, hiszen ha teljesen nem is tud regenerálni, egy alapfokú koncentráltságot azért eredményez. Javarészt nyújtások voltak, meditatív hangulatban. Attila pedig elcsípte ezt is és ehhez megfelelő zenét kevert alá.

Hadd írjak kicsit Attiláról és munkájáról. Az ő szerepe az előadásban, élőben a jelenetek alá keverni a számokat, együtt élve az előadás tempójával. Nagyon különös érzés egy ilyen érzékeny zenésszel dolgozni, aki ennyire el tudja kapni az uralkodó hangulatot és zeneileg megtámogatni azt: mindig olyan zenét hallasz, amilyen kedved van… de inspirál és vezet is, diktálja a dinamikát, de úgy, hogy tudom, ő meg engem figyel. Kontakt a zenével. Elképesztő. Remélem tudunk majd még együtt dolgozni, hogy mások is kipróbálhassák ezt a munkát akár egy közös tréning alatt is.

Kevés időnk volt mert későn kezdtünk és Sanyinak is sietnie kellett, ezért csak egy dolgot bontottunk ki és beszéltünk meg.
A feladat Faust és Margit szerelmes évődésének lekövetése volt mozdulatokban, helyváltoztatás nélkül , maximum a saját tengelyünk körül elfordulva, de olyan tudatossággal, hogy utána a motivációkat és mozdulatokat pontosan fel lehessen idézni.
Évike és Zoli (Margit és Faust) játéka gyönyörű pillanatokat szerzett Sanyinak (nekem azért nem mert én inkább a dinamikáját kerestem a jelenetnek, nem a szépségét). Hármunk számára, akik követtük őket, a belső történés által vezérelt mozdulatsor kellően intenzív kifejezése volt hangsúlyos. Ugyanis ahogyan aztán S. elmondta, nem az jön le a nézőnek, amit én belül lejátszok és nem is az a fontos, hanem, hogy a mozdulataim olyan intenzívek legyenek, hogy azok nyomot hagyjanak a testemen. Hogy dolgozzon a test, ne csak alibi mozdulatokat végezzen. Egy csepp izzadtság, egy bedurrant bicepsz, egy ziháló mellkas megteszik a magukét.
Ebben a gyakorlatban ezekből nekünk nem sokat sikerült megmutatni, inkább csak ezek hiányát, így mindjárt körül is jártuk a dolgot alaposabban:

Felváltva dolgoztunk Eszterrel, Gergővel forgásban. A lehető legintenzívebb mozdulatsort kellett végrehajtani amire csak képesek voltunk, tökéletes koordináltsággal, folyamatosan fókuszban tartva a mozgást, addig amíg bírjuk szusszal (kerülve a test megőrülését – ez nagyon fontos volt), a végén határozott lezárással. Erre a lezárásra indult a következő. A harmadik kör után éreztem, hogy hánynom kell és lehet összeesek, de azért vártam mikor jövök megint. Beugrott, hogy akár szólhatnék is, hogy álljunk meg, de inkább vártam a soromat, a többiekkel együtt. Aztán Sanyi leállította a feladatot és két perc levezetés után elmondtam Mephistophilis egyik monológját, egyszerűen a színpad elején állva, kétoldalt a többiekkel, akik csak arcjátékban követhették a szöveget.

A lényege a gyakorlatnak nem a fizikai határok elérése volt, hanem az ilyen erősen megdolgoztatott test kifejezőerejét vizsgáltuk. Éreztem, hogy megnőtt az erőtér körülöttünk, azt hiszem sütött, ahogyan ott álltunk mozdulatlanul. Ugyanez a kiállás 10 perccel azelőtt nem mutatott volna semmit.
A fokozatosan adagolt testi feszültség kirobbanó energiát eredményezhet egy alkalmas lezárással a végén. Célunk az előadásban ennek az állapotnak az elérése, testünket végig uralmunk alatt tartva.

Semmihez sem fogható tapasztalás volt, röpke két órás próba alatt.

Faust, Szfvár

A próbára nem tudott mindeki eljönni, ezért nem foglalkoztunk konkrétan az előadással, helyette inkább rávezető gyakorlatokat végeztünk. Az irány maradt végig ugyanaz amerre előzőleg elindultunk, ismeretlen zenére, annak hangulatát átvéve mozgássort szervezni.
Az első gyakorlatban a külső fókuszt kellett megtalálni és e mentén szervezni a mozgást. Kérdésként merült fel, hogy mit értünk külső alatt. Mindent ami a bensőbb énünktől, saját érzelmeinktől külön van. Tehát a fókusznak nem fizikailag kell külsőnek lenni, lehet az egy testrészem, vagy egy mozdulatom is, úgyanúgy ahogyan egy kellék vagy a partner is természetesen.
Sanyi a feladatot aztán a figyelmének kötése vagy oldása szerint értékelte.
Mindenkinek a jelenetében voltak értékelhető dolgok, volt olyan is aki végig hibátlanul dolgozott, ám az esetek többségében a játék kiürült vagy mint pl nálam, nem töltődött fel figyelemreméltó tartalommal. Bármit csináltam is a jelenet első felében, az érdektelen maradt, mert befelé játszottam. Hiába volt a fókuszom külső, azt nem mutattam fel, hanem önző módon megtartottam magamnak. A későbbi gyakorlatokban sikerült ezt korrigálnom, de ez miatt egyéb fontos dolgokból jutott kevesebb. A történtek kielemzése nagyon hasznos lesz számomra
Kiderült, hogy testalkatunk is elvárásokat ébreszt a nézőben és bizony ezt az éhséget csak úgy lehet kielégíteni, ha többet teszünk meg, mint amit ránézésre elbírunk.
Több kört is mentünk szerencsére, mindenkinek volt alkalma javítgatni a játékán.
A következő feladatban megtartottunk mindent csak tetéztük szöveggel. Volt egy hármas, egy páros és egy szóló gyakorlat. Faust és Margit párosában a jól kidolgozott testi jelenlét mégsem töltötte fel a jelenetet a várt erővel.
Sanyi elmondta, ha a feszültség alá helyezett testben nem képződik meg a hang is, hanem beszédünk a hétköznapihoz hasonlóan szólal meg akkor a játék hamissá válik, ezért hangképzésünkben sem szabad mellőzni a szélsőségeket.
Ugyanaz a játék elképesztő többlettel telik meg, ha kellőképpen megdolgozottak a megszólalásaink és összhangban van a szerep testiségével.
Akik a páros után jöttünk, már ezzel a tudással gazdagabban dolgozhattunk és számomra nagy segítséget adott, a beszédnek ez a fajta szabadsága.
Itt aztán már majdnem beszédtechnikába is átcsaptunk de azzal majd a következő próbán fogunk többet foglalkozni.
Nehezek voltak a feladatok, most elmaradt a fagyi. De nem is baj, a múltkor talán el is csaptam vele a hasamat.

Faust-próba, Székesfehérvár

Hosszú ideje készülünk már a produkcióra, tkp. az elmúlt egy év ezzel telt. Fel kellett magunkat hozni egy bizonyos fizikai szintre, hogy egyáltalán meg tudjuk szólaltatni a testünket színpadon. Nem is gondolná az ember, hogy ez milyen aprólékos munkát és sok gyakorlást, odafigyelést igényel. Gyakorlatról gyakorlatra azonban mégis mindig szembesülnünk kell azzal, hogy mi hiányzik még mindig, hogy a jelenlét, a megszólalás, a testtudat, dinamika, viszonyok stb. alárendelődjenek a színpad törvényeinek. Improvizációkból már rögzítettünk jeleneteket, sőt koreográfiák is vannak használható állapotban, a darab elejét és végét már majdnem végleges formájában próbáltuk.
Sanyi a tegnapi próbára tökéletes szövegtudást kért. Gondoltam azért, hogy bármelyik résznek nekieshessünk. Aztán a próbát olyan rögtönzéses jelentekkel kezdtük, melyekben röviden történetet kellett mesélni a rendelkezésünkre álló díszlet és kellékelemekkel, persze szöveg nélkül, kb. 2 percben, zenére. A látottakat S. elemezte és kiemelte a hiányosságokat. Nálam hiányosság volt, hogy nem kerestem meg a kitartott mozdulataim végpontjait és nem fektettem kellő hangsúlyt a játékba kerülő kellékre – itt botok és fatuskók voltak. Ahogyan S. aztán elmondta, a kellékek egyenrangú, sőt! partnereink, kitüntetett figyelmet érdemel a velük való játék. Szinte mindenkinél hiányosságként jött elő a reflexszerű testtartás amit a koncentrált mozgás eredményez. Az a klasszikus rém-kép. Volt aki túl sok mindent szeretett volna belesűríteni a játékába és ezért nem volt igazán hangsúlyos egyik cselekvése sem.
Ezek után fejest ugrottunk a darabba. S. csak annyit kérdezett, hogy a szöveg megy-e. Mondtuk, hogy megy, majd aztán úgyis kiderül. A feladat az volt, hogy az előző gyakorlat hibáiból tanulva álljunk neki a darabnak mindent improvizálva, dobjunk el minden eddig rögzített pontot, csak a szöveg maradt. Tehát kaptunk zenét, azt hiszem Aphex Twin-t és nekiálltunk. A szövegek jöttek ha jöttek, ha nem akkor továbbmentünk, de mindenki olyan fantasztikus összhangban dolgozott, hogy ilyen próbaélményem nagyon régóta nem volt.
A közel teljes egymásra és magunkra figyelés mögött ott sejlett, úgy éreztem mindenkiben, az a világkép és nem több, amiről a darab elemzésekor beszélgettünk. Jó volt eldobni mindent és csak a partnerekre és magamra figyelni játék közben.
Úgy érzem, hogy bekapcsolt egyfajta emlékezet, ami azokat a technikákat fedte fel bennem, amikkel az eddigi tréningek kapcsán találkoztunk és ott voltak a testemben mint felhasználásra váró eszközök. Az „előadásban” persze voltak homályos részek, mert néha nehezen billent át egyik jelenetből a másikba és olyankor erőszakolni kellett rajra kicsit, de valami csoda folytán az egésznek megmaradt a tempója és végül egésszé állt össze. Azt hiszem, hogy az a csoda talán az arányosságban rejlik. Ha az én munkámban minden a kellő keverékben van jelen (vezetés és vezetni hagyás, vagy a mozgásom dinamikája) és minden partnerem is a szerepéhez képest szintén betartja az arányokat, akkor az összképnek is működnie kell. Nemrég Sanyi a játék zenéjéről beszélt. Játsszunk úgy, mintha zenét komponálnánk közben. Akkor ezt nem értettem, de azt hiszem most kicsit közelebb kerültem az értelméhez. Ha a sok hangszer külön-külön már biztosan játssza a szólamát, akkor a nagyzenekar is elemi erővel szólalhat meg. Valami ilyesmi történhetett tegnap. A pontos elemzés még hátra van, szerintem sokat fogunk még beszélni róla. Főleg, hogy a reprodukció szinte lehetetlen.
Volt még egy fontos megfigyelésem. Ez régen téma és alapvető dolognak kellene lennie. A szem. Hogy a néző mindig lássa. Ehhez persze az kell, hogy én láttassam vele, de még külön a szememre is koncentrálni mindig is problémát okozott. Itt azonban kaptam színes kontaktlencsét mint Mephistophilis, abban dolgoztam, tegnap először. Végig éreztem, hogy a szememben van valami amit láttatni kell. Úgy használtam a szememet, mint egy plusz végtagot. S. szerint működött a dolog, de a lencse kedvéért még rásegítünk majd egy kis derítéssel… A lényeg, hogy a szemünkből olvas aki lát, hát tudatosítsuk magunkban, hogy - lencse ide vagy oda - mindig van ott valami amit láttatni érdemes.