ÚJ BEMUTATÓNK

KEDVES BARÁTAINK!

ÖRÖMMEL JELENTJÜK BE, HOGY ELKÉSZÜLT A TELESZTERION SZÍNHÁZI MŰHELY EDDIGI LEGNAGYOBB SZÍNHÁZI VÁLLALKOZÁSÁNAK ELSŐ DARABJA.

BABÓ ÉS BIGYÓ
GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI SZÍNHÁZI ELŐADÁS
BEN RICE AZONOS CÍMŰ MESÉJE ALAPJÁN


PREMIERÜNK: JANUÁR 22-ÉN MAGYARPOLÁNYBAN 17.00 ÉS 19.00 ÓRAI KEZDETTEL
TOVÁBBI ELŐADÁSOK
JANUÁR 23-ÁN MAGYARPOLÁNYBAN 10.00 ÉS 14.00 ÓRAI KEZDETTEL

VESZPRÉMI ELŐADÁSOK
FEBRUÁR 08, 09, 10, 12-ÉN 19.00 ÓRAI KEZDETTEL, AZ EGYETEMI SZÍNHÁZ ÉPÜLETÉBEN.
(Pannon Egyetem, felső kampusz-M épület felől-, MUNKAÜGYI KÖZPONT KÖZVETLEN SZOMSZÉDSÁGÁBAN)

AZ ELŐADÁS SPECIÁLIS, 25 FŐT BEFOGADÓ TÉRBEN JÁTSZÓDIK.
ELŐZETES JELENTKEZÉS, HELYFOGLALÁS AZ ELŐADÁSRA: +36/70-6023543 illetve teleszterionszm@gmail.com

BELÉPŐ: 300 FT




TELESZTERION CSIGAHÁZ, avagy házhoz megy a színház

A gyermekek színházi nevelésében a kisebb térben zajló előadások fontosabbak, mint a látványprodukciók, hiszen az emberi test és az azon keresztül megnyilatkozó érzelmi reakciók csak közvetlenebb színházi formában mutatkoznak meg igazán. Az érzelmi intelligencia fejlődéséhez nagymértékben hozzájárulhat a színház, ami az egyedüli művészeti forma, amely a fizikai testet teszi meg az emóciók elsődleges hordozójává.

Elkészíttettünk egy variálható elemrendszert, mely különböző méretű keretvázakból tevődik össze. Ezek tetszőleges térformában egymáshoz kapcsolhatók, az így összeállított mobil tér fedését pedig szintén variálható drapériarendszer biztosítja. Ezekből az elemekből tetszőleges méretben bárhol felállítható egy amolyan színházi „doboz”, amely kb. 30-40 fő befogadására alkalmas színházi teret tud biztosítani.

Az elemek könnyűszerkezetű vázrendszert alkotnak, az egész tér felépítése maximum 180 percet vesz igénybe, egy utánfutóval szállítható, és bárhol (tornateremben, vagy megfelelő időjárásviszonyok mellett akár szabadtéren is) felállítható.

Ezen a rendszeren belül olyan előadások mutatkoznak be, melyek kevés eszközzel, mégis látványos színházi megoldásokkal dolgoznak, és ezzel maximális mértékben hozzájárulnak a stúdiószínházi forma népszerűsítéséhez, illetve az újonnan felnövő generáció színházesztétikai neveléséhez.

Színházi terünket a partnerintézménnyel kötött megállapodás alapján „házhoz szállítjuk”, és egy egész iskolai napot tölt el ott, változatos színházi/drámapedagógiai programokat kínálva az iskola tanulóinak. Ez azért fontos, mert az iskola mentesül a külön színházi út szervezésének nehézségei alól, a pedagógusok pedig saját szervezésű eseményként kezelve programjainkat lefedhetik a kötelező drámapedagógiai foglalkozások jelentős részét.

Próbanapló 2010.01.10.

Az erősítés és átmozgatás után párosával vagy kisebb csoportokban kezdtünk el dolgozni. A Sanyi az egyensúly fejlesztését nagyon fontosnak tartja ebben a félévben. Ezért a koordinációs és az egyensúly gyakorlatokat kell rendszeressé tenni.

A testünk határaival tisztába kell legyünk a színpadi jelenléthez, és meg kell értenünk a testünk működését minden helyzetben. A kontrollált test energiái sokkal tisztábban mozgathatók. Ahhoz, hogy intenzív jelenlét jöhessen létre, nem kell más, mint a test kontrolláltsága, a megfelelő koncentráció és a test energiáinak tudatos használata. Ezek mind a test összeszedettségén múlnak. Vegyük például a pénteki tornatermi kézenállás és szaltó tanulás gyakorlatait. Nem azért szeretnénk ezeket a torna gyakorlatokat elsajátítani, hogy ezentúl szaltóval színesítsük a párbeszédeket, hanem azért, hogy a testünkben legyen a kézenállás és a szaltózás lehetősége. Extrém helyzetekbe kell hozni a testet, hogy megtanulhassuk mit jelent irányítani az izmainkat, és nem reflexből vagy spontán használni.

Emeléses gyakorlatokat csináltunk, amelyek arról szóltak, hogyan tudunk együtt dolgozni úgy, a testünk megterhelés alatt állt, és közben egymásra is kellett figyelnünk és a saját testünk működésére is.

Ezek után improvizációs gyakorlatokat kaptunk. Egy kisebb, "intimebb" térben dolgoztunk, ahol Sanyi a stúdió színház lényegéről beszélt. Egy intim térben a nézővel nem szabad megbontani azt az egyensúlyt ami ahhoz fontos, hogy a néző és a színész is biztonságban érezze magát. Ezért is fontos fokozottan a koordináltság. Lehet hihetetlenül intenzív a mozgás, mert ha a néző érzi, hogy a színész kontrolláltan mozog, akkor nem lehet baj. A hatás eléréséhez a testi jelenlétet hangsúlyozta. Szöveg nélküli improvizációs gyakorlatokat kaptunk, zenére, megadott szituációval. Az egyik feladat a táncos elemek beépítése volt, ami azért okozott néhányunknak gondot, mivel valamelyik testrészünk még nem elég oldott. Kiderült, hogy a test egészének oldott használata nem is olyan egyszerű. Szóval, felkészülés kb. 20 másodperc...ötletekben nem volt hiány, de a feladatokat nem mindig sikerült megadott instrukciók alapján végezni. Viszont az egy évvel ezelőtti hasonló gyakorlatokhoz képest a Sanyi szerint mindenki hatalmasat fejlődött. Ezt mi magunk is éreztük egymáson is. Azért lehetséges ez, mert az elmúlt egy év arról szólt, hogy tanuljuk meg a testünket energiák mentén mozgatni. Például ilyen gyakorlatok segítették a fejlődést: a test kap egy impulzust, és mi történik annak következtében, vagy az irányokról szóló gyakorlatok, amik megtanítottak arra, hogy mit jelent a színpadi irányok használata akkor, ha ki akarok fejezni valamit. Legyen az koreográfia vagy próza.
A végén összegzésként a Sanyi külön-külön reflektált mindenki munkájára. Lényeges pontja a próbának, mert kell, hogy mi magunk is a próba után (akár másnap, akár utána egész héten)gondoljuk át mit tapasztaltunk, és értékeljük, és ehhez kell a külső szemlélő összegzése is. E lépés nélkül nincs fejlődés.

Próbanapló 2009. november 08. vasárnap

A vasárnap reggel ködös és nehéz volt. Ezzel nem is lenne baj, hiszen ősz van. De a próbaterembe is beszivárgott egy kis köd, amit egy bő, kétórás tisztázó-beszélgetés hivatott feloldani. Tisztázottá vált, hogy kérdezni nem csak, hogy lehet, de kell is. Mindenki másképp működik alapon, bármikor merülhetnek fel kétségek, kérdések, elégedetlenség valami felé vagy pusztán az információk hiánya okoz kavarodást a lélekben, elmében. A tréningek időpontjával és menetével kapcsolatban merültek fel kérdések, hát kaptunk választ: a tréningek időpontja rugalmas, ahogy az már sokszor elhangzott, két nap a héten szabaddá kell legyen téve, s hogy ki mikor kell részt vegyen, időben értesül. A menetével az a probléma jelentkezett, hogy a Szélkötő Kalamona próbafolyamat fonala le lett téve, nincs konkrét próbája a darabnak így lehetetlen tudni, mikor lesz produktum, tehát a játszók között bizonytalanság alakult ki. A válasz itt is tisztán érkezett: az elmúlt hetek alapozó tréningei addig folytatódnak, míg nem lesz megfelelő közös alap a munka folytatásához. Sanyi megfogalmazta a meglátásait: a munkafolyamat elkezdéséhez olyan közös alapokra lesz szükség, ami gördülékennyé, simává teheti a próbafolyamatot, a rendező és játszó oldaláról egyaránt. A közös kommunikációs alap, a játékmód elsajátítása (jelen esetben a realista játék természetes volta, de ezt mindjárt tisztázom) kell ahhoz, hogy a munka elkezdődhessen. Rendezhető alapok kellenek.
Ezért kapunk olyan tréningeket, amelyek fejlesztik a színpadon való létezés természetességét, magát a létezés lényegét boncolgatjuk, az érzetek megragadását és megtartását, a színházi hatásmechanizmust, mint olyat, tisztázzuk. A gyakorlatokat azután vissza kellene tudni értékelni, reflektálni a játszónak a saját munkáját, létezését a feladatban. Azt hiszem egy fárasztó nap után ez a legnehezebb, viszont csak így kaphat formát az anyag. A hosszú beszélgetés után aktivizáltuk magunkat egy pörgős mozgástréninggel. Mindenkit sikerült feldobni, a ködnek nyoma veszett.
Sanyi összefoglalta, hogy ezek a fogalmak lebegjenek a mai tréningen a szemünk előtt: játszás, eljátszás, rájátszás, fantázia, érzet, természetesség. Mi pedig bólogattunk, hogy rajta leszünk!
Első gyakorlat: Sanyi kér öt embert öt székkel a térbe. Többiek a nézők. Feladat: három pontban foglalom össze, amit a játszók egy-egy végrehajtása után kaptak instrukcióként: kezdj el dolgozni a székkel, úgy, hogy teljesen átlagos, hétköznapi mozdulatokkal dolgozz. Következő instrukció: a nézőknek csináld. Majd: próbáld megnevettetni a nézőket. Ezt a három instrukciót végrehajtották. Elkezdtünk beszélgetni, kire milyen hatást gyakorolt a játék. Egyáltalán sikerült e megnevettetni valakit? Némajátékról van szó, csak a szék és a játszó. És a néző, aki ebben az esetben azt is tudja: a természetességre, eljátszottságra, játékra kell figyelnie. Egy-egy név elhangzott, kit milyennek ítéltek. Ilyesmik: volt néhány természetes pillanat, de egyébként nem kötött le annyira, mert nem volt vicces; vicces volt de olyan bohóc karakter, eljátszott volt, vagy túljátszott; nem váltott ki hatást, mert nem történt változás az instrukciókhoz pépest, vagy annyira kicsi, hogy nem lehetett érzékelni. Felmerült kérdések: akkor hogyan lehet természetes játékkal nevettetni helyzetkomikum vagy szituáció nélkül, pusztán a testi jelenléttel? Lehet eljátszott karakter nélkül humort kelteni?
Második gyakorlat: A Sanyi kért újabb négy vagy öt embert; ők hülye gyerekek a térben és nem tudják miért vannak ott, de nem akarnak ott lenni. Az elhangzottak tudatában tessék megmutatni ezt. Az történt, hogy elhittük, hogy ők hülye gyerekek a térben. Következő instrukció hangzott el: elhitették veletek, hogy varázserőtök van, és ezt meg is mutatjátok a nézőknek. Majd: el is kell varázsolnotok a nézőket tapsra, addig viszont energiát kell gyűjtenetek. Majd: varázsoltatok tapsra, de észreveszitek, hogy nem történt változás. A feladatok egymásután teljesültek, végül reflektáltunk: kinél éreztük a varázslást megtörténtnek. Volt, akinél azt érzékeltük, hogy természetesnek hat néhány túljátszott pillanattal, volt aki olyan reakciót váltott ki, hogy teljesen természetesnek hatott és emellett a jelző mellet a játszás fogalom kapcsolódott hozzá, volt aki eljátszást és nem természetes jelzőt kapott. Hogyan érhető el az, hogy ezt vagy azt a reakciót váltsuk ki a nézőből? Ilyen válaszok születtek: a civil testet nem szabad éreznie a nézőnek, a túlzó gesztus és túlzó mozdulatok hiteltelenné teszik a játékot.
A következő gyakorlat ugyanez volt, annyi különbséggel, hogy az adott négy vagy öt embernek a hangjával kellett játszania, hogy varázsolni képes. Nagyjából ugyanezek a problémák merültek fel, és jött a hanggal még kettő: a hangnak iránya és ereje is van. Kell, hogy legyen.
A következő három ember azt az instrukciót kapta, hogy kiderül, nem sikerült a varázslás de ők nem adják fel. Erős, összehangolt játék született. Kevés civil mozdulat. Milyen eszközökkel sikerült elérni ezt? Mindenképpen a testi jelenlét, a következetesen végigvitt karakter körül kell keresni a választ. Egy olyan belső érzetet kell elcsípni, amit később újra és újra elő kell tudni hívni, ami a színész testét segíti olyan állapotba kerülni, hogy jelen legyen az adott karakterben. Ennek a folyamata egyéni, de mindenképpen fantázia és érzékenység szükséges hozzá.
A következő feladatblokkban két-két ember játszott a térben. Feladat: találkozik két ember és addig kell eljussanak, hogy összeverekednek. Felmerült problémák: fokozás, civil test, a színpadi hang hangos és érthető, de mégis természetes kell legyen. A harmadik játékban hárman vettek részt, és miután a civil testek jelenléte miatt nevetésbe fordult a játék, instrukciót kaptak: odáig fokozzák, hogy gyilkosság legyen belőle. Ennek az improvizációnak a kapcsán kaptuk a következő feladatokat: négy 3-4 fős csapat, minden tag kapott adott szerepet, (áldozat vagy elkövető, mert a gyilkosság téma maradt) és fél órát kaptak a csoportok a felkészülésre.
Megnéztük a játékokat. Újra előkerültek a nap folyamán már említett alap problémák, de érezni lehetett, hogy a játszók felhasználták a próba folyamán tapasztaltakat. Előkerült még néhány fontos kérdés: egy hatásos belépés vagy színpadi jelenlét után lehet e hagyni „eltűnni” a testet? Hatásos fokozás után szabad e kiengedni a játékot? Ha ott a civil én a játékban, de következetesen felépített a karakter, akkor hogyan tehetjük mégis természetessé a játékot?
A próba végére értünk. Sanyi megkérdezte tisztább- e a kép, vannak e esetleg kérdések, kétségek. Nem voltak, valószínű érnek még a következő próbáig.

A TELESZTERION CSIGAHÁZ ELSŐ UTAZÁSA

A Teleszterion Csigaház (névadás előtt Dobozszínházként emlegettük) első produkciója a Ben Rice Babó és Bigyó című meséjéből készülő, azonos című adaptáció. Az előadás első szériája a pápai JMK-val közös programban, 2010. márciusától lesz látható Pápán és környékén.

Bozsik Yvette Társulat: Traviata

A színpadtér egyszerű, de rendkívül izgalmas játékot engedett kibontakozni. A fekete paravánokon bevágások voltak, amiket csak akkor láthattunk, ha éppen kibújik vagy bebújik rajta valaki. Ez érdekessé tette a ki és belépéseket. Emellett használtak fekete hungarocell téglalapokat amikkel a különböző helyszíneket, tereket rajzolták meg. Például az egyik jelenetben cirkuszi térré alakult a színpad, a férfiak a porondon kívül, és a nőalak a porondon, mint egy mutatvány, mint egy bámulni és hergelni való nőstényoroszlán, akivel nem tud mit kezdeni a cirkusz néző közönsége. Ahogy a férfiak megbújtak az elemek mögött azzal a tipikus férfi vagyok, meg nem is arckifejezéssel, az nagyon jó humorú dologgá tette a jelenetet. Az eszközöket pontosan, következetesen használták végig. A fekete anyag rései a különböző jelenetekben más-más jelentést kaphattak, ha volt ideje a befogadónak a pontos és igényes tánc mellett figyelni erre is. Egykét alkalommal lehetett lehetősége, mert két- három helyen megtört az előadás amikor a tánc csupán rendkívül pontos és megkoreografált mozdulatsor volt. Viszont váltás után újra magával bírt ragadni. Féltem, hogy a prostituáltak világát erőszakosan és didaktikusan , túlzásokkal fogom látni. De nem ez történt: igényes, árnyék játékokkal játszó, finom erotikát sugárzó, kiégett erotikát sugárzó, szerelem éhséget felvillantó képeket kaptam. Ami zavaró volt még, az a civil mozdulatok, amik kizökkentettek. A haj elsimítása (ami akár bele is férhetne, ha jó helyen és időben történne), a ruha megigazítása. A kosztümök is a díszlet visszafogottságával együtt hatottak, akárcsak a zene. A svájci zeneszerző (Philippe Heritier) hozzáadott Verdi zenéjéhez, és nem hatott idegenül.
Nem egy olyan előadás volt, ami teljesen feltölt és bizserget, de kellemes élmény volt látni a tehetséges táncosokat egy helyesen felépített darabban.

Zéró Balett: "avagy semmit "

Amikor a néző elkezd azon gondolkozni: kár, hogy nem kényelmesebb a szék, mert akkor pihenhetne egyet, akkor ott valami nem működik helyesen a színpadon. Nagyon szerettem volna "mintanéző" lenni. Teljes odafigyeléssel fordultam az izgalmasnak ígérkező előadás felé. Nyitókép: egy kamerával vették egymás testét a játszók és mögöttük megjelentek a test-részletek a hatalmas vásznon. A hatás nem maradt el: beindult az asszociációs lánc: láttam a testek helyett víz alatti lényeket, torzszülötteket, földönkívüli lényeket. A probléma csak az volt: láttam a táncos testeket "nagyító"alatt (tényleg, minden apró ráncot, minden szőr szálat) és olyan érzés támadt bennem: nem akarom látni, kiknek a részleteit láttam. Egész előadás alatt nem bírtam elvonatkoztatni ettől. Civil nőket, civil testeket láttam. Nem karaktereket akik a nőiségről s annak gyönyöreiről, szenvedéseiről, küzdelmeiről beszélnek hozzám, hanem civil testeket akik használnak néha-néha elég következetlenül egy kamerát, és végtelenül szomorúak. Sajnálni kezdtem őket. Tényleg nem akartam rosszalkodni, de elkezdtem figyelni a nézőket. A játszók adtak rá lehetőséget, mert az ismétlések, a kitartások, a váltások rosszkor történtek. Szóval szundikáló, ásítást el-elnyomó, köhécselő, fészkelődő nézők. Láttam figyelő tekinteteket is. Mert a mozdulatok szépek voltak testben, csak éppen nem történt meg. Mozdulat sorként elég jó volt. Hát figyeltem tovább én is. A francia dalnál és az állati hangokkal játszott közösülési jelenetnél azonban feladtam. Baj, ha a néző elszégyelli magát. És nem azért, mert prűd. Azért, mert valami nem egészséges energiát érez mozogni a színpadon.
A kosztümök inkább férfiasak voltak, nem értettem miért a nőiség a téma, ha férfias alakokat látok. Zavarosnak, nem eléggé átgondoltnak éreztem az előadást.

A mai nap legizgalmasabb előadása számomra a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház tunde@csongor.hu című darabja volt. Az elején kicsit vonakodtam, és féltem, hogy sokkal hosszabb lesz, mint a valós ideje. Szerencsére tévedtem.
10 perc után rá kellett döbbenjek, hogy nem az előadással van baj, hanem én vagyok bezárva. Ahogy nyitottam, úgy ragadott magával a darab.
Fiatal táncosok fiatalos lendülettel és elsöprő humorral.
Mozgás, szöveg, vizualitás egyenrangúak, és mindhárom ugyanakkora erővel él meg a színpadon. A három ügynök hajaz egy kicsit a Men in Black-re, egy kicsit a Feketeországból jól ismert balfék magyar "terrorista" trióra. A darab felénél már csak meg kell jelenniük a színen, és a nézőtéren végigfut a derű. És erre a derűre fejelnek rá mozgásaikkal, szövegeikkel. :)
Tündérvilág helyett cybervilágba kerülünk, ahol a tündérkirálylány helyett Barbie várja a hősszerelmest. Az alakításról mindent elmond azt hiszem, hogy nyíltszini tapsot kapott... :)

Voltak az előadásban apró hibák, bakik, de azt vettem észre magamon, hogy ezeket egyszerűen kizárom a befogadásból. És azt hiszem, egy olyan darabból, ami ekkora élményt nyújt ki is kell.
Csak gratulálni tudok, és örülni, hogy láthattam!