2010.február 03.
Kissé nyúzott állapotban álltunk neki a gyakorlatoknak. A próba végére kiderült, hogy "mindenki egy kicsit önmagán kívül volt" ahogyan a Sanyi fogalmazott. Az egyetem, a suli, a magánélet ott türemkedett a feladatok előtt...és nem sikerült ezt a fajta leterheltséget még a mozgás után sem, levetkőzni. Felszólításra kissé összeszedettebbek lettünk, és jobban ment a feladat. Egy olyan koncentrációs gyakorlat volt, ami páros improvizáció is egyben, de kiélezetten azt a célt szolgálta, hogy lehetetlen legyen ne a partnerből építkezve dolgozni, hogy ne fordulhassanak elő a Sanyi által emlegetett egymás mellett játszások. Szóval az összhang, az egymásra hangoltság kiemelése. Beszéd nélkül, a mozgás ritmusának követésével kellett végrehajtani a gyakorlatot. Azért volt nehéz, mert teljesen rajta kellett lenni a partneren. Tudni, hogy hirtelen fog e mozdulni, hogy milyen ritmusban következik a mozdulat, csak úgy lehetett, ha a tekintet egybe fonódott, és a feszültség ezzel megteremtődött, úgy, hogy a néző sem maradt ki belőle.Az, hogy az ember önmagát figyeli, kontrollálja, annak olyan alap állapotnak kell lennie, ami mindig megvan, rutinból, és mert e nélkül nem lehet létezni egy gyakorlatban sem. És pluszban kell a térre, a nézőre, a hangokra és a partnerre összpontosítani. Ezt az összhangot, ezt a koncentrációt a partnerre, ezt kell még alapállapottá tenni. Mi a partner? Hát a játékban az a társad, akire ha nem hangolódsz rá, és nem engeded, hogy rád hangolódjon(ez szinte nehezebb szerintem, mint a másikra figyelni), akkor üres lesz a jelenet.
Számomra is nehezen ment tegnap, az a 100%-on felüli plusz 10% bevetése a gyakorlatnál. Hova kell ilyenkor nyúlni? Hát egyéni dolog ez. Azt hiszem szeretni kell nagyon, amivel foglalkozunk, és akarni kell tudni. Ha valami nehezen megy, akkor néha hajlamosak vagyunk minuszolni az energiákat, és csüggedni egy kicsit, hogy már megint kudarc. Én ilyenkor próbálom magam teljesen átadni annak, hogy most kellek ahhoz, hogy tapasztaljak, és előrángatom magam abból az állapotból, hogy "csinálgatom, próbálgatom". De ez annyira szubjektív! Ezért nehéz, mert nincs rá recept.
Következő gyakorlat: két ember felüt az asztalra egymás mellé, és, egyszerre ugorjanak le. Anélkül, hogy megbeszélnék, vagy egymásra néznének. Ez a feladat lebuktatott mindenkit, aki önmagába figyelt, egy picit is. Izgalmas volt figyelni, mikor indul a mozdulat, hogyan kezdik egyszerre venni a levegőt, hogyan ágaznak a másik felé az idegszálak!Szerintem az egyik legizgalmasabb feladat volt eddig!
A Teleszterion Színházi Műhely színházi programjainak szellemi műhelye
ÖSSZHANG
Nagyon sokszor találkozom azzal a problémával, hogy egy előadásban alakítások egymásmellettiségével dolgoznak a játszók. Mit jelent ez? Mindenki felépíti a maga szövegeit , vagyis helyesen intonál, jó hangsúlyokat használ, ügyesen mozog, és közben nagyokat érez is. Mégis, valami hiányzik az összhatásból. A megszólaló hangszerek tiszta játéka nem elég ahhoz, hogy a zenemű működjön. Törekedni kell az összhatásra, és ennek megteremtése nem csak a rendező feladata. A színész, ha saját alakítására figyel, irányt vét. Játéka befelé fordul, sajátja lesz, minden erejével azon fog igyekezni, hogy "jó legyen", és ez hosszú távon a személyiség bezáródásához is vezet (pipázó, kalapos, lila sálas, lépcső tetején nagyokat gondoló színjátszókhoz).
Az első és legfontosabb dolog, amit a játszónak meg kell tanítani, az a testhatárok közötti magabiztos testhasználat. Tudjon kifejezővé válni egy egyszerű leülésben, sétában, kávézgatásban, cipőfűzésben, kabát szögre akasztásában, stb. A kifejezés energiája ott kell, hogy legyen minden testrészben - az ujjpercek játéka egyenértékű eleme a karlendítésnek, és ezt nem szokták megfelelően tudatosítani. Az energia nincs ott automatikusan! A testrészek játékára fordított figyelem rendkívül fontos!
MÉGSEM töltheti ki teljesen a játszó figyelmét.
Gondoljunk az autóvezetésre. Ha minden figyelmünket a tolatás részmozdulataira koncentráljuk, és nem veszünk tudomást a környezetünkről, esetleg áttolathatunk a szomszéd macskáján. A mozdulatokat meg kell tanulni, magunkévá kell tenni, sőt, mechanikussá kell tenni, és onnantól fogva megkezdődhet a játék a térrel. Attól a pillanattól kezdve, hogy tolatni kezdünk, már az számít, hogy a külső környezethez képest mit csinálunk, hol tartunk, tehát összehangoljuk a teljes tolatást a világ minden mozgó és mozdulatlan elemével. Ha nem erre koncentrálunk, a szerencse megmenthet minket egy hirtelen mögénk kanyarodó autótól, de erre nem alapozhatunk!
A színésznek is abban kell biztos tudásra szert tennie, hogy a térhez és a tér elemeihez képest tudja meghatározni magát.
Ha túl vagyunk a testtudat megragadhatóvá tételén, érdemes az adott gyakorlatokat végeztetni.
1. Gyakorlat
FELADAT: Páros improvizáció. Egy ember egyetlen mozdulatot és/vagy térben való elmozdulást tesz, majd megvárja a társa válaszreakcióját. A mozdulat/mozgás kivitelezésében szükségesek az alapelvek: a mozdulathoz való lendületvétel, a mozdulat kivitelezése, valamint a mozdulat lezárása. Nem állóképből állóképbe kerülés a cél. Meg kell tartani a természetes viszonyokat, és nem lehet teátrális a játék (kerülni kell a túlzó mozdulatokat, az illusztratív játékmódot). A két ember arra figyel továbbá, hogy "válaszaik" mindig megfelelő ritmusban induljanak el, és megfelelő tempóban történjenek meg, tehát törekedni kell a harmóniára.
TAPASZTALAT: A játszó automatikusan testfegyelemmel dolgozik. Lekerül a figyelme önmagáról, saját "alakításáról", és a másikhoz képesti meghatározottság kezdi uralni játékát.
MEGJEGYZÉS: A játék egyre több szereplő részvételével játszatható.
2. Gyakorlat
FELADAT: Mint az előző, de most egészítsük ki azzal, hogy megszólalásokat is teszünk a játékba, de ugyanezzel a szabályrendszerrel. A lényeg itt is az egymáshoz képestiség, az összhang harmóniája.
TAPASZTALAT: A megszólalások is koncentráltabbak, sűrítettebbek lesznek, magabiztosabbá válnak, hiszen konkrét irányokat szabnak ki a térben.
MEGJEGYZÉS: Nem kell mindig "értelmes" párbeszédnek lennie. Észre fogjuk venni, hogy nem csak azok a szövegek működnek, amelyek a néző számára érthető, lineáris dialógussá válnak, hanem azok is, amelyek mögött "csupán" irányokat, tartalmakat sejtünk, de nem feltétlenül ismerjük a konkrét motivációkat (hogy lehetne máskülönben érdekes egy párbeszéd számokkal, vagy akár egy abszurd szöveg).
3. Gyakorlat
FELADAT: Páros improvizáció. Mindkét fél elkezd mozogni a térben. TILOS táncmozdulatokkal, teátrális mozdulatokkal dolgozni! A legegyszerűbb, tiszta mozdulatokkal/mozgással dolgozzunk. DE mindkét játszó a másik tempóját, ritmusát figyeli, és ahhoz alkalmazkodik. Még a kibillenés az egyensúlyból is a tér részévé válik, tehát a partner véletlenszerű mozdulatait is pontosan le kell követni! Nem tükörjáték, mindenkinek önálló mozgásrendszere van.
TAPASZTALAT: Rendkívül szép, koncentrált, egymásból építkező játékok alakulhatnak ki, és az egymásra odafigyelés rögtön meghatározza a játszók közti viszonyokat (azok mineműsége a figyelem által szinte belerajzolódik a térbe).
MEGJEGYZÉS: Mindig figyelmeztessük a játszókat, ha nem egymásból építkezve dolgoznak.
4. Gyakorlat
FELADAT: Mint az előző, de most a mozdulatok, a lépések, az érintések, stb. zajai egyben sajátos zenét is jelentenek. A játszók így komponáljanak zeneműveket.
TAPASZTALAT: Még erősebb lesz a koncentráció, a figyelem ugyanakkor elkezd a "másik" helyett a teljes összhang felé fordulni, ahol már nem a másik lekövetői vagyunk.
MEGJEGYZÉS: Kerüljük a ritmusjátékot (ki tud alakulni kopogásból, dobogásból, stb.), és mindig figyelmeztessük a játszókat, ha nem "halljuk" a zenét (vizuális értelemben).
5. Gyakorlat
FELADAT: A 4-es számú gyakorlat kiegészítése hangokkal, vagy dialógusokkal.
TAPASZTALAT: A megszólalások is koncentráltabbak lesznek, a mozdulatokhoz és a térhez illeszkedőkké válnak.
MEGJEGYZÉS: Nem kell feltétlenül "értelmes", reális jelenetnek születnie. Lehet, hogy csak hangulatok, érzetek lesznek megfoghatók, de ez az elsődleges cél!
6. Gyakorlat
FELADAT: Válasszunk ki egy dialógust adott drámából, és kezdjük megdolgoztatni a fenti tapasztalatokkal.
TAPASZTALAT: Prózai játékban a játszó főként a megszólalásokra koncentrál, és ez probléma. Azt hisszük, hogy a szöveg értelme automatikusan megmutatkozik a kimondás aktusa során, pedig dehogyis! A szöveg ugyanúgy "kifejezésre vár"! Össze kell hangolódjon a test és a tér munkájával. A fenti technikák segítségével a mondás aktusa kibővül a cselekvés gesztusával.
MEGJEGYZÉS: Ne rendezzük a jelenetet, éreztessük meg a játszóval az összhangot magát! Szóljunk, ha eltérnek tőle, vagy ha nem elég sikeres ez a hangolás. Adott jelenetet indítsunk el sokféle improvizációban, és mindig utólag reagáljunk a játékra, összegző jelleggel!
TAPASZTALAT: A játszó automatikusan testfegyelemmel dolgozik. Lekerül a figyelme önmagáról, saját "alakításáról", és a másikhoz képesti meghatározottság kezdi uralni játékát.
MEGJEGYZÉS: A játék egyre több szereplő részvételével játszatható.
2. Gyakorlat
FELADAT: Mint az előző, de most egészítsük ki azzal, hogy megszólalásokat is teszünk a játékba, de ugyanezzel a szabályrendszerrel. A lényeg itt is az egymáshoz képestiség, az összhang harmóniája.
TAPASZTALAT: A megszólalások is koncentráltabbak, sűrítettebbek lesznek, magabiztosabbá válnak, hiszen konkrét irányokat szabnak ki a térben.
MEGJEGYZÉS: Nem kell mindig "értelmes" párbeszédnek lennie. Észre fogjuk venni, hogy nem csak azok a szövegek működnek, amelyek a néző számára érthető, lineáris dialógussá válnak, hanem azok is, amelyek mögött "csupán" irányokat, tartalmakat sejtünk, de nem feltétlenül ismerjük a konkrét motivációkat (hogy lehetne máskülönben érdekes egy párbeszéd számokkal, vagy akár egy abszurd szöveg).
3. Gyakorlat
FELADAT: Páros improvizáció. Mindkét fél elkezd mozogni a térben. TILOS táncmozdulatokkal, teátrális mozdulatokkal dolgozni! A legegyszerűbb, tiszta mozdulatokkal/mozgással dolgozzunk. DE mindkét játszó a másik tempóját, ritmusát figyeli, és ahhoz alkalmazkodik. Még a kibillenés az egyensúlyból is a tér részévé válik, tehát a partner véletlenszerű mozdulatait is pontosan le kell követni! Nem tükörjáték, mindenkinek önálló mozgásrendszere van.
TAPASZTALAT: Rendkívül szép, koncentrált, egymásból építkező játékok alakulhatnak ki, és az egymásra odafigyelés rögtön meghatározza a játszók közti viszonyokat (azok mineműsége a figyelem által szinte belerajzolódik a térbe).
MEGJEGYZÉS: Mindig figyelmeztessük a játszókat, ha nem egymásból építkezve dolgoznak.
4. Gyakorlat
FELADAT: Mint az előző, de most a mozdulatok, a lépések, az érintések, stb. zajai egyben sajátos zenét is jelentenek. A játszók így komponáljanak zeneműveket.
TAPASZTALAT: Még erősebb lesz a koncentráció, a figyelem ugyanakkor elkezd a "másik" helyett a teljes összhang felé fordulni, ahol már nem a másik lekövetői vagyunk.
MEGJEGYZÉS: Kerüljük a ritmusjátékot (ki tud alakulni kopogásból, dobogásból, stb.), és mindig figyelmeztessük a játszókat, ha nem "halljuk" a zenét (vizuális értelemben).
5. Gyakorlat
FELADAT: A 4-es számú gyakorlat kiegészítése hangokkal, vagy dialógusokkal.
TAPASZTALAT: A megszólalások is koncentráltabbak lesznek, a mozdulatokhoz és a térhez illeszkedőkké válnak.
MEGJEGYZÉS: Nem kell feltétlenül "értelmes", reális jelenetnek születnie. Lehet, hogy csak hangulatok, érzetek lesznek megfoghatók, de ez az elsődleges cél!
6. Gyakorlat
FELADAT: Válasszunk ki egy dialógust adott drámából, és kezdjük megdolgoztatni a fenti tapasztalatokkal.
TAPASZTALAT: Prózai játékban a játszó főként a megszólalásokra koncentrál, és ez probléma. Azt hisszük, hogy a szöveg értelme automatikusan megmutatkozik a kimondás aktusa során, pedig dehogyis! A szöveg ugyanúgy "kifejezésre vár"! Össze kell hangolódjon a test és a tér munkájával. A fenti technikák segítségével a mondás aktusa kibővül a cselekvés gesztusával.
MEGJEGYZÉS: Ne rendezzük a jelenetet, éreztessük meg a játszóval az összhangot magát! Szóljunk, ha eltérnek tőle, vagy ha nem elég sikeres ez a hangolás. Adott jelenetet indítsunk el sokféle improvizációban, és mindig utólag reagáljunk a játékra, összegző jelleggel!
Gyakorlatok a test energiáinak lehetséges leképezéséről
A SZÍNPADI JELENLÉT ÉS AZ ENERGIA
(Barba és Mejerhold elméleti írásainak segítségül hívásával)
A TEST JELENLÉTÉNEK KATEGÓRIÁI
Eugenio Barba a test használatának három fő kategóriáját határozza meg. Az egyik a hétköznapi technika, mely annál funkcionálisabb, minél inkább elveszíti tudatosságát. A másik a virtuóz technika (pl. az akrobatáé), mely leginkább arra hivatott, hogy kiváltsa a szemlélő csodálatát. A köztes átmenet a hétköznapin túli technika, mely mintegy formába önti a testet, központi szerepet játszik kialakításában az információorientáltság, és művisége/művészi mivolta ellenére is „hiteles”.
A színészi test használatba vételéhez első és legfontosabb dolog a különbségtétel a hétköznapi test és a színpadon megmunkálandó színészi test között.
A hétköznapi mozdulatok leginkább tettenérhető fajtája a funkcióval bíró mozdulatok köre. Tulajdonképpen minden „haszonelvű” mozdulat idetartozik. Legfőbb motivációjuk: maximális eredmény elérése minimális erőráfordítással. Ilyenek a mindennapos, ismétlődő mozdulataink (öltözködés, tisztálkodás, evés).
Hogy a hétköznapi technikából hétköznapin túli technika váljék, elengedhetetlen a testhasználat tudatossá tétele (olyan mozdulatokban is, melyek reflexszerűek, vagy hétköznapi funkcióval bírnak). A színjátszók nagyon sokszor nem tudnak mit kezdeni „üresjárataikkal”, olyankor jellemzzük jelenlétüket a „civil” jelzővel, de feladatuk végzése közben is kialakulhat efféle „civilség”, amennyiben energiáikat nem megfelelő ponton összpontosítják.
Ezt legkönnyebben a „ruhatűrögetés” klasszikus példájával szemléltethetjük, ami egyértelműen pótcselekvés, pszichológiai reakció, de ami egyben a legteljesebb mértékben a hétköznapi test sajátja (ilyen a vakarózás és a hajtűrögetés is). Gyermekeknél ezeket a mozdulatokat határozott tiltással kell szabályozni, ám a tiltás csak akkor nem jár mechanikus szabálybetartással, ha közben megtanítjuk a figyelem lényeges dolgokra történő irányítását, valamint rávezetjük a gyereket saját energiáinak oldott használatára, másba való kivetítésére.
A kivetítés coheni lényege, hogy a figyelem mindig a végbemenő aktus területén kívülre koncentrálódik (így nem lesz öncélú a mozdulat, és nem lesz zavarbaejtő a feladat). Példája:
A. Mutasd meg, milyen focista vagy!
B. Hogyan rúgta el Ronaldo a labdát a tegnapi meccsen? (De sőt: Hogyan rúgsz el egy labdát 11-esnél?)
A. Sétálj úgy, hogy tetszeni akarj!
B. Mutasd meg, hogyan sétál egy modell. (Itt is: mutasd meg, hogyan sétálnál, ha tetszeni akarnál.)
Itt igazából (A „B” instrukciók esetében) az utánzás, a másolás technikájával állunk szemben, de elfogadhatjuk, hogy legtisztább megjelenési formája a kivetítésnek az utánzás, ahol sem a mozdulatot végrehajtó személy, sem pedig a mozdulat maga nem önazonos.
(Színészi munkánál már fontos, hogy a színpadi mozgásrendszer végig tudatos „önelkerüléssel” szerveződjön.)
Minden gyakorlatsort általános bemelegítéssel, teljes testre kiterjedő lazítással kezdjünk!
GYAKORLATOK, melyeket tetszőlegesen bővíthetünk, kombinálhatunk, alakíthatunk saját igényeink és ötleteink mentén.
1. MOZDULATOK FIGYELÉSE REFLEXIÓKKAL
¨ Hétköznapi mozdulatsor végzése.
¨ Ezt követően ugyanannak a mozgássornak a gyorsítása, lassítása.
¨ Kívülálló tényező akadályoz a mozdulatsor elvégzésében (sürget az idő, egyik kezünkben szendvics van, telefonálunk, zuhog az eső, viszket a szemünk, játszani akar a kutya, stb.)
¨ Hunyjuk be a szemünket, és gondolatban ismételjük meg a mozdulatsort. Próbáljuk tettenérni a gondolataink közben a mozdulatot végrehajtó test energiáit (néha olyan, mintha valóban mozdulnának az ujjaink, vagy valóban hajolna a gerincünk.
FONTOS!!!
Nyugodtan csodálkozzunk rá az energiák meglévőségére, mert pontosan úgy működik mindez, mint a relaxáció – ha megengedjük magunknak, hogy érezzük az ellazulás pillanatait, akkor azok valóban megtörténtté lesznek.
2. ÖNMEGFIGYELÉS
¨ Kérjük meg a játszót, hogy álljon fel.
¨ Kérjük meg, hogy idézze föl pontosan, milyen testrészei vettek részt a mozgásban.
¨ Kérjük meg, hogy ismételje meg a mozdulatsort úgy, hogy a legapróbb elemekre bontja a mozgást.
¨ Beszélje el, most mi mindenre emlékszik.
¨ A csoport egyik tagja bontson le elemeire egy mozdulatsort. Elemenként mondja, a többiek próbálják meg végrehajtani az instrukciókat. (Nem mindig olyan egyszerű rájönni az instruált mozdulatsorra.)
¨ Tanuljunk meg ily módon egy 7-8 elemből álló mozdulatsort. A csoport tagjai azonos pozícióból indulnak, tapsra, fáziseltolással végzik a mozdulatsort (mintha kánonban lennének).
FONTOS!!!
Ne koreográfia legyen, hanem valóban apró elemekre lebontott egyszerű mozdulatsor.
3. JÁRÁSGYAKORLATOK
¨ Sétálj a térben.
¨ Lassítsd, gyorsítsd.
¨ Külső tényező akadályoz.
¨ Klasszikus „közegjátékok”.
¨ Sétálj úgy, mint (koldus, király, vadász, lepkegyűjtő, űrhajós, búvár, stb.)… nem szerepjáték!!!
¨ Figyeld a másik járását, utánozd.
¨ Párba állva vegyétek át a másik járását, és beszélgessetek hétköznapi dolgokról.
¨ Az egész csoport egy járást másoljon.
¨ Mutasd be a legfurcsább járást, amit eddig láttál.
Még mindig a hétköznapi mozdulatok körébe tartoznak, de már más haszonelv mentén működő mozdulataink a reflexszerű mozdulatok. Ezek jelentősége, hogy egyrészt egy hirtelen inger hatására keletkeznek (pl. el kell kapnom a kezemből kiejtett tárgyat), másrészt váratlanságukból kifolyólag nagyobb, összpontosítottabb energiamozgást feltételeznek, mint hétköznapi mozdulataink.
GYAKORLATOK, melyeket tetszőlegesen bővíthetünk, kombinálhatunk, alakíthatunk saját igényeink és ötleteink mentén.
1. ÖNMEGFIGYELÉS, A TÁRS ENERGIÁINAK MEGFIGYELÉSE
¨ Hajtsunk végre hirtelen mozdulatot úgy, hogy mielőtt a mozdulat kivitelezése megtörténne, merevedjünk ki (csípjük el az energiát!).
¨ Ismételjük meg az előző gyakorlatot, és az elcsípett energiát próbáljuk meg végiggörgetni a testen (ez inkább gyakorlottabb csoportnál működik).
¨ Párba rendeződve késztessük hirtelen mozdulat végzésére a másikat (a lehetőségek száma korlátlan). A párok ismételjék vissza a másiknak a látottakat (minél pontosabb legyen).
¨ Startoljunk tapsra (futás, kúszás, fekvőtámaszverseny, stb).
¨ Bontassuk elemeire a páros egyik tagjával a másik hirtelen mozdulatait. Hajtassa végre azt egy harmadik féllel.
2. AKCIÓ ÉS REAKCIÓ
¨ A páros egyik tagja improvizáljon egy olyan mozdulatot, mellyel hirtelen reakcióra kényszeríti a másikat. Figyeljék meg saját testi jelenlétüket a gyakorlat végzése során.
¨ Ismételjék, gyorsítsák és lassítsák a mozgássort, úgy, hogy megfigyelik közben a test kiindulási pontjait (a hirtelen megképződő energiatöbbletet).
¨ Egyszerű labdajátékok utánzása, akció-reakció szinten, minél pontosabb reakciókkal (ütés/dobás/rúgás erejétől, irányától, stb. függően).
¨ Labdatámadás – felváltva dobálják egymást a játszók képzeletbeli teniszlabdával (gyakorlottabb csoportoknál csapatban is játszható).
¨ Szóban közvetítsenek akciókat, a másik szóban reagál (gondolatmeccs).
ÚTON A HÉTKÖZNAPIN TÚLI TECHNIKA FELÉ
Energia szavunk általános, megragadhatatlan érvényű fogalmat jelöl, miközben a színpadi jelenlét során igen konkrét, gyakorlati szempontból megragadható dologként kell realizálódnia.
Olyasfajta fogalomról van szó, aminek a használata hasonló testműködést ír elő, mint a „fegyelem”, a „koncentráció”, az „intenzitás”, a „feszültség”, vagy a „tartás”. Azért kell mégis energiaként aposztrofálni a vizsgált dolgot, mert a test lendületbe hozásához bizonyos erő kifejtésére, összpontosítására van szükség, valamire, aminek segítségével a mozdulatlant mozgóvá tesszük.
A mozdulat következmény, oka van, eredője, amit meg kell tanulnunk használni. Ahhoz azonban, hogy használni tudjuk, meg kell ismerni, megragadhatóvá kell tenni. Az energia sokféle formában lehet jelen a testben, azonos felépítésű és intenzitású gyakorlat más-más testben más-más érzetként realizálódik. Az érzet (ki mit érez bizonyos technika használata során) már következmény, az energia lesz az, ami közös alapot biztosít számunkra. Mondhatnánk úgy is, hogy az energia az, amit mindenki használ, és mindenki másképpen érez/él meg.
Az energia megragadásához nyújtógyakorlatok és izometrikus gyakorlatok révén is eljuthatunk, alábbi gyakorlatok a gerincoszlop, a hátizomzat szélsőséges helyzeteinek megtalálásával juttatnak el egy felfokozottabb testműködés állapotába.
1. Fordulás közbeni testkoncentráció- és egyensúlygyakorlatok
¨ kezek nyújtva, összekulcsolva, testfacsarás; koncentrált
¨ kezek nyújtva, összekulcsolva, fúrótorony; intenzív
¨ talpak rögzítve, fej indít, aztán váll, derék, medence rásegít; koncentrált
¨ talpak és fej előre néz, test fordul jobbra-balra; intenzív
¨ sarok rögzítve, fej balra, váll jobbra, medence és csípő balra, lábak (comb, térd, lábszár) jobbra, majd fordítva; koncentrált
¨ lábujjak rögzítve, guggolás közben fordulás végpontja balra, majd jobbra; koncentrált, fokozottan intenzív
¨ láb összezárva, keresztez, guggolva átfordul, mindkét irányba; folyamatos, növekvő intenzitás
¨ jobb sarok, bal lábujjak rögzítve, csípőlendülettel 180°-os fordulás, egyenes háttal, majd ugyanez fordítva; koncentrált
¨ testforgás lendületből egy lábon (mindenki találja meg, mely testrészeivel dolgozik a legkönnyebben.
Az Impulzusgyakorlatok
Alább ismertetett alapgyakorlatok lényege, hogy a test megtanulja artikulálni a legkülönfélébb külső (vagy akár képzeletbeli) impulzusok hatására támadt reakciókat. Minden mozdulatunknak van valamiféle lendülete, ami átadódva lendületet vált ki a megérintett dologból. A lendület olyan erő, aminek hatására mozgásba jön egy másik test, vagy legalábbis megváltozik energiáinak áramlása. E fizikai jelenség során mindig van egy mozgásenergiát eredendően létrehozó alany, akit Adónak nevezünk, illetve egy másik, aki az érintkezés következtében saját energiáinak áramlását megváltoztatva reagál az Adóra – ez lesz a Vevő. A lendület mozgásenergiává alakítása minden esetben megtörténik (rögzített tárgyak esetében is, csak olyankor a Vevő reakciója az Adó testében összpontosul). Emberi testek érintkezése során megfigyelhető az állandó reakció (ha megfigyeljük például a tülekedés klasszikus jelenségét), ahol az adott és fogadott lendület egymásra hatása függ a testek felkészültségétől, illetve a lendület intenzitásától. A lendület megfigyelhető energia. Az ismertetett gyakorlatok lehetővé teszik ennek az energiának a tudatos koordinálását, és hozzásegítenek a mozdulatok teátrális szépségének fejlesztéséhez.
1. Egyéni gyakorlatok, megfigyelések:
¨ Képzeljük el, hogy valaki hasbavág minket, és játsszuk el a reakciót. A has behúzása, összerántása elsőként automatikusan azzal jár, hogy kifújunk a mozdulattal minden levegőt. Ismételjük meg úgy a gyakorlatot, hogy a has berántásakor egy kis levegőt is vegyünk. A mozdulat is lelassul, és a levegővételnek köszönhetően az történik, hogy a mozdulat vége (a fej lehanyatlása) nyújtottabbá válik, az elképzelt lendület lassan adódik ki a testből.
¨ Képzeljük el, hogy ütés éri a vállunkat előlről. Ilyenkor szinte automatikusan gerincből történik a test fordulása, a mozdulat a gerincből, a hátizomzat mozgásba hozásából indul el. Ez nyilvánvalóan hamis reakció, hiszen ha váratlanul ér minket egy ilyen ütés, a hátgerinc csak utólag reagál, mintegy kompenzálja a lendületet az egyensúly megtartása érdekében. Próbáljuk meg ennek fényében ismételni a gyakorlatot.
¨ Ismételjük a gyakorlatot, pontos megfigyelésekkel, a test minden tájékán végigvizsgált impulzusokkal.
¨ Ismételjük fenti gyakorlatokat úgy, hogy egyszerre több ponton éri impulzus a testet.
¨ Saját magunk adjunk egy testrésszel lendületet a test többi részének (pl. dobjuk ki a csípőt, figyeljük meg, milyen mozgásokat eredményez úgy, hogy nem feltétlenül érintkezik közvetlenül a mozgásba hozott testrészekkel – közel is kerülünk az egyensúly fogalmához).
2. Egyéni és páros gyakorlatok
¨ Kéz előre kinyújtva, tenyerek középen összeérnek, jobb kéz lendül oldalirányba, a testtel 90°-os szögig, majd visszalendül, érintéssel (de taps nélkül) átadja a lendületet a másik kéznek, amelyik folytatja ugyanígy
¨ Hasonló az előzőhöz, de párban csináljuk. Egymással szemben, egyikünk jobb keze, másikunk bal keze nyújtva, tenyerek összeérnek
¨ Kéz lendül, a test egy pontjához értve átadja lendületét az adott testrésznek, ami továbbviszi azt, majd kiengedi egy végponton (variálva bármely testrészre alkalmazható, akár többre is egyszerre)
¨ Ugyanaz, mint az előző, csak a test visszarendeződik
¨ Ugyanaz, mint a 3-as gyakorlat, de a Vevő folyamatos mozgásban van
¨ A páros mindkét tagja Adó és Vevő is egyben, nincs irányító, minden impulzust testben artikulált reakció követ
3. Csoportos gyakorlatok
¨ Adók és Vevők egy szűk térben mozognak, minden impulzusra reagálni kell.
¨ Testek a térben arra törekszenek, hogy lendületet adjanak a többi testnek, egy vagy több irányítónak az a feladata, hogy a testek ne érintsék egymást – ezt állandó, a testeket egymás útjából eltérítő lendületadással tehetik meg.
JÁTÉKOK A HÉTKÖZNAPIN TÚLI TECHNIKA TERÜLETÉRŐL
- Testszobrászat
- Kontakt-gyakorlatok
- Játékok tárgyakkal:
- Nézz ki egy tárgyat, mondd ki, mit fogsz vele csinálni, majd hajtsd végre
- Ugyanaz, csak most mielőtt megérinted a tárgyat, állj meg, gondolatban cselekszel
- alakíts ki viszonyt a tárgyaddal, mozogj vele együtt
- ragadd meg a tárgy lényegét, mozogj úgy, mint a tárgy
- találkozz más „tárgyakkal”
- Stop-játék a zene irányításával
- Visszafogott játékok mókás helyzetekkel, pl:
- részeg katonák a seregszemlén
- hercegnők a hangyabolyon
- a szerelmes biztonsági őrök
- hasmenéses modellek fotózáson, stb.
- Érzetjátékok (meditatív hangvételű, egy játék tíz percet is igényel)
- stop hőségben, nagy porban
- ázás a buszmegállóban
- súlytalanság
- a kőszikla viharban
- Csoportos mozgás
- mozdulat-gép
- alvó űrhajósok a térben
- mátrix-bunyó
- labdajáték a la slow-motion
- Mimika-edzés
- grimasztükör
- maszk-transz
- arc a savban
Mini tábor:)
Az elmúlt négy napban olyasmivel foglalkoztunk egy kis "mini tábor" keretében, amivel eddig még ilyen intenzíven, nem. Sławomir Mrożek novelláiból készítünk egy előadást. Egy-egy novella, egy-egy jelenet. Tizennégyen vagyunk rá. A nehézsége abban rejlik, ami a kihívás mindenki számára, hogy abszurd írásokat kell színpadra állítani, úgy, hogy az érthető legyen azok számára is akik nem ismerik a novellákat. Az abszurditásából fakadó humora maradjon meg és a mély tartalmakat tudjuk megmutatni.
A négy napos (január 24-27.)próbaidő alatt eljutottunk néhány jelenet vázlatáig és ami a legfontosabb, mindenki megkapta azt a technikai alapot , ami ahhoz kell, hogy a színpadon működtetni tudja a testét, a teret, az irányokat, és a játék ritmusát jól használja és működtesse.
Erősítő gyakorlatokkal kezdtük vasárnap, majd a Sanyi által folyamatosan írt szövegkönyvet is megismertük, aminek kapcsán beszélgettünk az abszurd és groteszk fogalmáról.
Olyan improvizációs játékokat játszottunk, ami a jelenet ütemének milyenjére irányította a figyelmünk. A megszólalás, a mozdulat iránya, a tekintet iránya és az egymásra odafigyelés, az egymás játékából való építkezés került előtérbe. Meghatároztuk azokat a fogalmakat, amikre mindenképpen szükség van ahhoz, hogy a játék találjon el a nézőig. Ezek: expresszív játék, a fókusz meghatározása a játékon belül, a tér megmozgatása az irányok pontos használatával, a megszólalás és mozdulat pontos ritmusban megtörténése, a játszók egymásra és a nézőre hangolódása. Kiindultunk egy-egy improvizációs vagy stopjátékból, és eljutottunk a fogalom tisztázásához. Például a játék ütemének meghatározását egy asztal, néhány konzervdoboz és a két vagy több játszó improvizálásából határoztuk meg. A feladat az volt, hogy várjuk meg, amíg elhangzik egy megszólalás egy mozdulattal, majd arra jó ritmusban reagáljunk, hogy a jelenet mint egy megkomponált mű, úgy keljen életre. Ehhez az kell, hogy úgy használjuk egymást, a kellékeket és a teret, mint egy hangszert.Azokon a pontokon nevettünk, vagy hökkentünk meg, tehát ott volt hatás, ahol ez a ritmus helyesen összeállt.
Beszéltünk arról is, mennyire fontos a reflexió. Arra nézve is hol tartunk személy szerint, milyen a saját munkánk és fejlődésünk, és a közösség szempontjából is. Az önmagunkkal való biztos tisztában lét (határaink ismerete, önreflexió)nagyon fontos ahhoz, hogy közösségben tudjunk dolgozni, pláne ilyen intenzíven.
Egyszerre több mindenre kellett a játék során figyelni, és ez nehéz. Meghatározni a saját figurát, összhangban lenni a másikkal, rajta lenni minden megszólalásán és rezdülésén, figyelni a tér rezonanciáit és az eszközökét, és persze a néző fókuszát irányítani. Borzasztóan nehéz volt, de a jelenetek kezdenek alakulni. A tegnap éjféli pakolás és elköszönés a fáradsági szint csúcsán történt meg, de remek négy tevékeny napot töltöttünk együtt!:)2010. 01. 28.
A négy napos (január 24-27.)próbaidő alatt eljutottunk néhány jelenet vázlatáig és ami a legfontosabb, mindenki megkapta azt a technikai alapot , ami ahhoz kell, hogy a színpadon működtetni tudja a testét, a teret, az irányokat, és a játék ritmusát jól használja és működtesse.
Erősítő gyakorlatokkal kezdtük vasárnap, majd a Sanyi által folyamatosan írt szövegkönyvet is megismertük, aminek kapcsán beszélgettünk az abszurd és groteszk fogalmáról.
Olyan improvizációs játékokat játszottunk, ami a jelenet ütemének milyenjére irányította a figyelmünk. A megszólalás, a mozdulat iránya, a tekintet iránya és az egymásra odafigyelés, az egymás játékából való építkezés került előtérbe. Meghatároztuk azokat a fogalmakat, amikre mindenképpen szükség van ahhoz, hogy a játék találjon el a nézőig. Ezek: expresszív játék, a fókusz meghatározása a játékon belül, a tér megmozgatása az irányok pontos használatával, a megszólalás és mozdulat pontos ritmusban megtörténése, a játszók egymásra és a nézőre hangolódása. Kiindultunk egy-egy improvizációs vagy stopjátékból, és eljutottunk a fogalom tisztázásához. Például a játék ütemének meghatározását egy asztal, néhány konzervdoboz és a két vagy több játszó improvizálásából határoztuk meg. A feladat az volt, hogy várjuk meg, amíg elhangzik egy megszólalás egy mozdulattal, majd arra jó ritmusban reagáljunk, hogy a jelenet mint egy megkomponált mű, úgy keljen életre. Ehhez az kell, hogy úgy használjuk egymást, a kellékeket és a teret, mint egy hangszert.Azokon a pontokon nevettünk, vagy hökkentünk meg, tehát ott volt hatás, ahol ez a ritmus helyesen összeállt.
Beszéltünk arról is, mennyire fontos a reflexió. Arra nézve is hol tartunk személy szerint, milyen a saját munkánk és fejlődésünk, és a közösség szempontjából is. Az önmagunkkal való biztos tisztában lét (határaink ismerete, önreflexió)nagyon fontos ahhoz, hogy közösségben tudjunk dolgozni, pláne ilyen intenzíven.
Egyszerre több mindenre kellett a játék során figyelni, és ez nehéz. Meghatározni a saját figurát, összhangban lenni a másikkal, rajta lenni minden megszólalásán és rezdülésén, figyelni a tér rezonanciáit és az eszközökét, és persze a néző fókuszát irányítani. Borzasztóan nehéz volt, de a jelenetek kezdenek alakulni. A tegnap éjféli pakolás és elköszönés a fáradsági szint csúcsán történt meg, de remek négy tevékeny napot töltöttünk együtt!:)2010. 01. 28.
ÚJ BEMUTATÓNK
KEDVES BARÁTAINK!
ÖRÖMMEL JELENTJÜK BE, HOGY ELKÉSZÜLT A TELESZTERION SZÍNHÁZI MŰHELY EDDIGI LEGNAGYOBB SZÍNHÁZI VÁLLALKOZÁSÁNAK ELSŐ DARABJA.
BABÓ ÉS BIGYÓ
GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI SZÍNHÁZI ELŐADÁS
BEN RICE AZONOS CÍMŰ MESÉJE ALAPJÁN
PREMIERÜNK: JANUÁR 22-ÉN MAGYARPOLÁNYBAN 17.00 ÉS 19.00 ÓRAI KEZDETTEL
TOVÁBBI ELŐADÁSOK
JANUÁR 23-ÁN MAGYARPOLÁNYBAN 10.00 ÉS 14.00 ÓRAI KEZDETTEL
VESZPRÉMI ELŐADÁSOK
FEBRUÁR 08, 09, 10, 12-ÉN 19.00 ÓRAI KEZDETTEL, AZ EGYETEMI SZÍNHÁZ ÉPÜLETÉBEN.
(Pannon Egyetem, felső kampusz-M épület felől-, MUNKAÜGYI KÖZPONT KÖZVETLEN SZOMSZÉDSÁGÁBAN)
AZ ELŐADÁS SPECIÁLIS, 25 FŐT BEFOGADÓ TÉRBEN JÁTSZÓDIK.
ELŐZETES JELENTKEZÉS, HELYFOGLALÁS AZ ELŐADÁSRA: +36/70-6023543 illetve teleszterionszm@gmail.com
BELÉPŐ: 300 FT
TELESZTERION CSIGAHÁZ, avagy házhoz megy a színház
BABÓ ÉS BIGYÓ
GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI SZÍNHÁZI ELŐADÁS
BEN RICE AZONOS CÍMŰ MESÉJE ALAPJÁN
PREMIERÜNK: JANUÁR 22-ÉN MAGYARPOLÁNYBAN 17.00 ÉS 19.00 ÓRAI KEZDETTEL
TOVÁBBI ELŐADÁSOK
JANUÁR 23-ÁN MAGYARPOLÁNYBAN 10.00 ÉS 14.00 ÓRAI KEZDETTEL
VESZPRÉMI ELŐADÁSOK
FEBRUÁR 08, 09, 10, 12-ÉN 19.00 ÓRAI KEZDETTEL, AZ EGYETEMI SZÍNHÁZ ÉPÜLETÉBEN.
(Pannon Egyetem, felső kampusz-M épület felől-, MUNKAÜGYI KÖZPONT KÖZVETLEN SZOMSZÉDSÁGÁBAN)
AZ ELŐADÁS SPECIÁLIS, 25 FŐT BEFOGADÓ TÉRBEN JÁTSZÓDIK.
ELŐZETES JELENTKEZÉS, HELYFOGLALÁS AZ ELŐADÁSRA: +36/70-6023543 illetve teleszterionszm@gmail.com
BELÉPŐ: 300 FT
TELESZTERION CSIGAHÁZ, avagy házhoz megy a színház
A gyermekek színházi nevelésében a kisebb térben zajló előadások fontosabbak, mint a látványprodukciók, hiszen az emberi test és az azon keresztül megnyilatkozó érzelmi reakciók csak közvetlenebb színházi formában mutatkoznak meg igazán. Az érzelmi intelligencia fejlődéséhez nagymértékben hozzájárulhat a színház, ami az egyedüli művészeti forma, amely a fizikai testet teszi meg az emóciók elsődleges hordozójává.
Elkészíttettünk egy variálható elemrendszert, mely különböző méretű keretvázakból tevődik össze. Ezek tetszőleges térformában egymáshoz kapcsolhatók, az így összeállított mobil tér fedését pedig szintén variálható drapériarendszer biztosítja. Ezekből az elemekből tetszőleges méretben bárhol felállítható egy amolyan színházi „doboz”, amely kb. 30-40 fő befogadására alkalmas színházi teret tud biztosítani.
Az elemek könnyűszerkezetű vázrendszert alkotnak, az egész tér felépítése maximum 180 percet vesz igénybe, egy utánfutóval szállítható, és bárhol (tornateremben, vagy megfelelő időjárásviszonyok mellett akár szabadtéren is) felállítható.
Ezen a rendszeren belül olyan előadások mutatkoznak be, melyek kevés eszközzel, mégis látványos színházi megoldásokkal dolgoznak, és ezzel maximális mértékben hozzájárulnak a stúdiószínházi forma népszerűsítéséhez, illetve az újonnan felnövő generáció színházesztétikai neveléséhez.
Színházi terünket a partnerintézménnyel kötött megállapodás alapján „házhoz szállítjuk”, és egy egész iskolai napot tölt el ott, változatos színházi/drámapedagógiai programokat kínálva az iskola tanulóinak. Ez azért fontos, mert az iskola mentesül a külön színházi út szervezésének nehézségei alól, a pedagógusok pedig saját szervezésű eseményként kezelve programjainkat lefedhetik a kötelező drámapedagógiai foglalkozások jelentős részét.
Elkészíttettünk egy variálható elemrendszert, mely különböző méretű keretvázakból tevődik össze. Ezek tetszőleges térformában egymáshoz kapcsolhatók, az így összeállított mobil tér fedését pedig szintén variálható drapériarendszer biztosítja. Ezekből az elemekből tetszőleges méretben bárhol felállítható egy amolyan színházi „doboz”, amely kb. 30-40 fő befogadására alkalmas színházi teret tud biztosítani.
Az elemek könnyűszerkezetű vázrendszert alkotnak, az egész tér felépítése maximum 180 percet vesz igénybe, egy utánfutóval szállítható, és bárhol (tornateremben, vagy megfelelő időjárásviszonyok mellett akár szabadtéren is) felállítható.
Ezen a rendszeren belül olyan előadások mutatkoznak be, melyek kevés eszközzel, mégis látványos színházi megoldásokkal dolgoznak, és ezzel maximális mértékben hozzájárulnak a stúdiószínházi forma népszerűsítéséhez, illetve az újonnan felnövő generáció színházesztétikai neveléséhez.
Színházi terünket a partnerintézménnyel kötött megállapodás alapján „házhoz szállítjuk”, és egy egész iskolai napot tölt el ott, változatos színházi/drámapedagógiai programokat kínálva az iskola tanulóinak. Ez azért fontos, mert az iskola mentesül a külön színházi út szervezésének nehézségei alól, a pedagógusok pedig saját szervezésű eseményként kezelve programjainkat lefedhetik a kötelező drámapedagógiai foglalkozások jelentős részét.
Próbanapló 2010.01.10.
Az erősítés és átmozgatás után párosával vagy kisebb csoportokban kezdtünk el dolgozni. A Sanyi az egyensúly fejlesztését nagyon fontosnak tartja ebben a félévben. Ezért a koordinációs és az egyensúly gyakorlatokat kell rendszeressé tenni.
A testünk határaival tisztába kell legyünk a színpadi jelenléthez, és meg kell értenünk a testünk működését minden helyzetben. A kontrollált test energiái sokkal tisztábban mozgathatók. Ahhoz, hogy intenzív jelenlét jöhessen létre, nem kell más, mint a test kontrolláltsága, a megfelelő koncentráció és a test energiáinak tudatos használata. Ezek mind a test összeszedettségén múlnak. Vegyük például a pénteki tornatermi kézenállás és szaltó tanulás gyakorlatait. Nem azért szeretnénk ezeket a torna gyakorlatokat elsajátítani, hogy ezentúl szaltóval színesítsük a párbeszédeket, hanem azért, hogy a testünkben legyen a kézenállás és a szaltózás lehetősége. Extrém helyzetekbe kell hozni a testet, hogy megtanulhassuk mit jelent irányítani az izmainkat, és nem reflexből vagy spontán használni.
Emeléses gyakorlatokat csináltunk, amelyek arról szóltak, hogyan tudunk együtt dolgozni úgy, a testünk megterhelés alatt állt, és közben egymásra is kellett figyelnünk és a saját testünk működésére is.
Ezek után improvizációs gyakorlatokat kaptunk. Egy kisebb, "intimebb" térben dolgoztunk, ahol Sanyi a stúdió színház lényegéről beszélt. Egy intim térben a nézővel nem szabad megbontani azt az egyensúlyt ami ahhoz fontos, hogy a néző és a színész is biztonságban érezze magát. Ezért is fontos fokozottan a koordináltság. Lehet hihetetlenül intenzív a mozgás, mert ha a néző érzi, hogy a színész kontrolláltan mozog, akkor nem lehet baj. A hatás eléréséhez a testi jelenlétet hangsúlyozta. Szöveg nélküli improvizációs gyakorlatokat kaptunk, zenére, megadott szituációval. Az egyik feladat a táncos elemek beépítése volt, ami azért okozott néhányunknak gondot, mivel valamelyik testrészünk még nem elég oldott. Kiderült, hogy a test egészének oldott használata nem is olyan egyszerű. Szóval, felkészülés kb. 20 másodperc...ötletekben nem volt hiány, de a feladatokat nem mindig sikerült megadott instrukciók alapján végezni. Viszont az egy évvel ezelőtti hasonló gyakorlatokhoz képest a Sanyi szerint mindenki hatalmasat fejlődött. Ezt mi magunk is éreztük egymáson is. Azért lehetséges ez, mert az elmúlt egy év arról szólt, hogy tanuljuk meg a testünket energiák mentén mozgatni. Például ilyen gyakorlatok segítették a fejlődést: a test kap egy impulzust, és mi történik annak következtében, vagy az irányokról szóló gyakorlatok, amik megtanítottak arra, hogy mit jelent a színpadi irányok használata akkor, ha ki akarok fejezni valamit. Legyen az koreográfia vagy próza.
A végén összegzésként a Sanyi külön-külön reflektált mindenki munkájára. Lényeges pontja a próbának, mert kell, hogy mi magunk is a próba után (akár másnap, akár utána egész héten)gondoljuk át mit tapasztaltunk, és értékeljük, és ehhez kell a külső szemlélő összegzése is. E lépés nélkül nincs fejlődés.
A testünk határaival tisztába kell legyünk a színpadi jelenléthez, és meg kell értenünk a testünk működését minden helyzetben. A kontrollált test energiái sokkal tisztábban mozgathatók. Ahhoz, hogy intenzív jelenlét jöhessen létre, nem kell más, mint a test kontrolláltsága, a megfelelő koncentráció és a test energiáinak tudatos használata. Ezek mind a test összeszedettségén múlnak. Vegyük például a pénteki tornatermi kézenállás és szaltó tanulás gyakorlatait. Nem azért szeretnénk ezeket a torna gyakorlatokat elsajátítani, hogy ezentúl szaltóval színesítsük a párbeszédeket, hanem azért, hogy a testünkben legyen a kézenállás és a szaltózás lehetősége. Extrém helyzetekbe kell hozni a testet, hogy megtanulhassuk mit jelent irányítani az izmainkat, és nem reflexből vagy spontán használni.
Emeléses gyakorlatokat csináltunk, amelyek arról szóltak, hogyan tudunk együtt dolgozni úgy, a testünk megterhelés alatt állt, és közben egymásra is kellett figyelnünk és a saját testünk működésére is.
Ezek után improvizációs gyakorlatokat kaptunk. Egy kisebb, "intimebb" térben dolgoztunk, ahol Sanyi a stúdió színház lényegéről beszélt. Egy intim térben a nézővel nem szabad megbontani azt az egyensúlyt ami ahhoz fontos, hogy a néző és a színész is biztonságban érezze magát. Ezért is fontos fokozottan a koordináltság. Lehet hihetetlenül intenzív a mozgás, mert ha a néző érzi, hogy a színész kontrolláltan mozog, akkor nem lehet baj. A hatás eléréséhez a testi jelenlétet hangsúlyozta. Szöveg nélküli improvizációs gyakorlatokat kaptunk, zenére, megadott szituációval. Az egyik feladat a táncos elemek beépítése volt, ami azért okozott néhányunknak gondot, mivel valamelyik testrészünk még nem elég oldott. Kiderült, hogy a test egészének oldott használata nem is olyan egyszerű. Szóval, felkészülés kb. 20 másodperc...ötletekben nem volt hiány, de a feladatokat nem mindig sikerült megadott instrukciók alapján végezni. Viszont az egy évvel ezelőtti hasonló gyakorlatokhoz képest a Sanyi szerint mindenki hatalmasat fejlődött. Ezt mi magunk is éreztük egymáson is. Azért lehetséges ez, mert az elmúlt egy év arról szólt, hogy tanuljuk meg a testünket energiák mentén mozgatni. Például ilyen gyakorlatok segítették a fejlődést: a test kap egy impulzust, és mi történik annak következtében, vagy az irányokról szóló gyakorlatok, amik megtanítottak arra, hogy mit jelent a színpadi irányok használata akkor, ha ki akarok fejezni valamit. Legyen az koreográfia vagy próza.
A végén összegzésként a Sanyi külön-külön reflektált mindenki munkájára. Lényeges pontja a próbának, mert kell, hogy mi magunk is a próba után (akár másnap, akár utána egész héten)gondoljuk át mit tapasztaltunk, és értékeljük, és ehhez kell a külső szemlélő összegzése is. E lépés nélkül nincs fejlődés.
Próbanapló 2009. november 08. vasárnap
A vasárnap reggel ködös és nehéz volt. Ezzel nem is lenne baj, hiszen ősz van. De a próbaterembe is beszivárgott egy kis köd, amit egy bő, kétórás tisztázó-beszélgetés hivatott feloldani. Tisztázottá vált, hogy kérdezni nem csak, hogy lehet, de kell is. Mindenki másképp működik alapon, bármikor merülhetnek fel kétségek, kérdések, elégedetlenség valami felé vagy pusztán az információk hiánya okoz kavarodást a lélekben, elmében. A tréningek időpontjával és menetével kapcsolatban merültek fel kérdések, hát kaptunk választ: a tréningek időpontja rugalmas, ahogy az már sokszor elhangzott, két nap a héten szabaddá kell legyen téve, s hogy ki mikor kell részt vegyen, időben értesül. A menetével az a probléma jelentkezett, hogy a Szélkötő Kalamona próbafolyamat fonala le lett téve, nincs konkrét próbája a darabnak így lehetetlen tudni, mikor lesz produktum, tehát a játszók között bizonytalanság alakult ki. A válasz itt is tisztán érkezett: az elmúlt hetek alapozó tréningei addig folytatódnak, míg nem lesz megfelelő közös alap a munka folytatásához. Sanyi megfogalmazta a meglátásait: a munkafolyamat elkezdéséhez olyan közös alapokra lesz szükség, ami gördülékennyé, simává teheti a próbafolyamatot, a rendező és játszó oldaláról egyaránt. A közös kommunikációs alap, a játékmód elsajátítása (jelen esetben a realista játék természetes volta, de ezt mindjárt tisztázom) kell ahhoz, hogy a munka elkezdődhessen. Rendezhető alapok kellenek.
Ezért kapunk olyan tréningeket, amelyek fejlesztik a színpadon való létezés természetességét, magát a létezés lényegét boncolgatjuk, az érzetek megragadását és megtartását, a színházi hatásmechanizmust, mint olyat, tisztázzuk. A gyakorlatokat azután vissza kellene tudni értékelni, reflektálni a játszónak a saját munkáját, létezését a feladatban. Azt hiszem egy fárasztó nap után ez a legnehezebb, viszont csak így kaphat formát az anyag. A hosszú beszélgetés után aktivizáltuk magunkat egy pörgős mozgástréninggel. Mindenkit sikerült feldobni, a ködnek nyoma veszett.
Sanyi összefoglalta, hogy ezek a fogalmak lebegjenek a mai tréningen a szemünk előtt: játszás, eljátszás, rájátszás, fantázia, érzet, természetesség. Mi pedig bólogattunk, hogy rajta leszünk!
Első gyakorlat: Sanyi kér öt embert öt székkel a térbe. Többiek a nézők. Feladat: három pontban foglalom össze, amit a játszók egy-egy végrehajtása után kaptak instrukcióként: kezdj el dolgozni a székkel, úgy, hogy teljesen átlagos, hétköznapi mozdulatokkal dolgozz. Következő instrukció: a nézőknek csináld. Majd: próbáld megnevettetni a nézőket. Ezt a három instrukciót végrehajtották. Elkezdtünk beszélgetni, kire milyen hatást gyakorolt a játék. Egyáltalán sikerült e megnevettetni valakit? Némajátékról van szó, csak a szék és a játszó. És a néző, aki ebben az esetben azt is tudja: a természetességre, eljátszottságra, játékra kell figyelnie. Egy-egy név elhangzott, kit milyennek ítéltek. Ilyesmik: volt néhány természetes pillanat, de egyébként nem kötött le annyira, mert nem volt vicces; vicces volt de olyan bohóc karakter, eljátszott volt, vagy túljátszott; nem váltott ki hatást, mert nem történt változás az instrukciókhoz pépest, vagy annyira kicsi, hogy nem lehetett érzékelni. Felmerült kérdések: akkor hogyan lehet természetes játékkal nevettetni helyzetkomikum vagy szituáció nélkül, pusztán a testi jelenléttel? Lehet eljátszott karakter nélkül humort kelteni?
Második gyakorlat: A Sanyi kért újabb négy vagy öt embert; ők hülye gyerekek a térben és nem tudják miért vannak ott, de nem akarnak ott lenni. Az elhangzottak tudatában tessék megmutatni ezt. Az történt, hogy elhittük, hogy ők hülye gyerekek a térben. Következő instrukció hangzott el: elhitették veletek, hogy varázserőtök van, és ezt meg is mutatjátok a nézőknek. Majd: el is kell varázsolnotok a nézőket tapsra, addig viszont energiát kell gyűjtenetek. Majd: varázsoltatok tapsra, de észreveszitek, hogy nem történt változás. A feladatok egymásután teljesültek, végül reflektáltunk: kinél éreztük a varázslást megtörténtnek. Volt, akinél azt érzékeltük, hogy természetesnek hat néhány túljátszott pillanattal, volt aki olyan reakciót váltott ki, hogy teljesen természetesnek hatott és emellett a jelző mellet a játszás fogalom kapcsolódott hozzá, volt aki eljátszást és nem természetes jelzőt kapott. Hogyan érhető el az, hogy ezt vagy azt a reakciót váltsuk ki a nézőből? Ilyen válaszok születtek: a civil testet nem szabad éreznie a nézőnek, a túlzó gesztus és túlzó mozdulatok hiteltelenné teszik a játékot.
A következő gyakorlat ugyanez volt, annyi különbséggel, hogy az adott négy vagy öt embernek a hangjával kellett játszania, hogy varázsolni képes. Nagyjából ugyanezek a problémák merültek fel, és jött a hanggal még kettő: a hangnak iránya és ereje is van. Kell, hogy legyen.
A következő három ember azt az instrukciót kapta, hogy kiderül, nem sikerült a varázslás de ők nem adják fel. Erős, összehangolt játék született. Kevés civil mozdulat. Milyen eszközökkel sikerült elérni ezt? Mindenképpen a testi jelenlét, a következetesen végigvitt karakter körül kell keresni a választ. Egy olyan belső érzetet kell elcsípni, amit később újra és újra elő kell tudni hívni, ami a színész testét segíti olyan állapotba kerülni, hogy jelen legyen az adott karakterben. Ennek a folyamata egyéni, de mindenképpen fantázia és érzékenység szükséges hozzá.
A következő feladatblokkban két-két ember játszott a térben. Feladat: találkozik két ember és addig kell eljussanak, hogy összeverekednek. Felmerült problémák: fokozás, civil test, a színpadi hang hangos és érthető, de mégis természetes kell legyen. A harmadik játékban hárman vettek részt, és miután a civil testek jelenléte miatt nevetésbe fordult a játék, instrukciót kaptak: odáig fokozzák, hogy gyilkosság legyen belőle. Ennek az improvizációnak a kapcsán kaptuk a következő feladatokat: négy 3-4 fős csapat, minden tag kapott adott szerepet, (áldozat vagy elkövető, mert a gyilkosság téma maradt) és fél órát kaptak a csoportok a felkészülésre.
Megnéztük a játékokat. Újra előkerültek a nap folyamán már említett alap problémák, de érezni lehetett, hogy a játszók felhasználták a próba folyamán tapasztaltakat. Előkerült még néhány fontos kérdés: egy hatásos belépés vagy színpadi jelenlét után lehet e hagyni „eltűnni” a testet? Hatásos fokozás után szabad e kiengedni a játékot? Ha ott a civil én a játékban, de következetesen felépített a karakter, akkor hogyan tehetjük mégis természetessé a játékot?
A próba végére értünk. Sanyi megkérdezte tisztább- e a kép, vannak e esetleg kérdések, kétségek. Nem voltak, valószínű érnek még a következő próbáig.
Ezért kapunk olyan tréningeket, amelyek fejlesztik a színpadon való létezés természetességét, magát a létezés lényegét boncolgatjuk, az érzetek megragadását és megtartását, a színházi hatásmechanizmust, mint olyat, tisztázzuk. A gyakorlatokat azután vissza kellene tudni értékelni, reflektálni a játszónak a saját munkáját, létezését a feladatban. Azt hiszem egy fárasztó nap után ez a legnehezebb, viszont csak így kaphat formát az anyag. A hosszú beszélgetés után aktivizáltuk magunkat egy pörgős mozgástréninggel. Mindenkit sikerült feldobni, a ködnek nyoma veszett.
Sanyi összefoglalta, hogy ezek a fogalmak lebegjenek a mai tréningen a szemünk előtt: játszás, eljátszás, rájátszás, fantázia, érzet, természetesség. Mi pedig bólogattunk, hogy rajta leszünk!
Első gyakorlat: Sanyi kér öt embert öt székkel a térbe. Többiek a nézők. Feladat: három pontban foglalom össze, amit a játszók egy-egy végrehajtása után kaptak instrukcióként: kezdj el dolgozni a székkel, úgy, hogy teljesen átlagos, hétköznapi mozdulatokkal dolgozz. Következő instrukció: a nézőknek csináld. Majd: próbáld megnevettetni a nézőket. Ezt a három instrukciót végrehajtották. Elkezdtünk beszélgetni, kire milyen hatást gyakorolt a játék. Egyáltalán sikerült e megnevettetni valakit? Némajátékról van szó, csak a szék és a játszó. És a néző, aki ebben az esetben azt is tudja: a természetességre, eljátszottságra, játékra kell figyelnie. Egy-egy név elhangzott, kit milyennek ítéltek. Ilyesmik: volt néhány természetes pillanat, de egyébként nem kötött le annyira, mert nem volt vicces; vicces volt de olyan bohóc karakter, eljátszott volt, vagy túljátszott; nem váltott ki hatást, mert nem történt változás az instrukciókhoz pépest, vagy annyira kicsi, hogy nem lehetett érzékelni. Felmerült kérdések: akkor hogyan lehet természetes játékkal nevettetni helyzetkomikum vagy szituáció nélkül, pusztán a testi jelenléttel? Lehet eljátszott karakter nélkül humort kelteni?
Második gyakorlat: A Sanyi kért újabb négy vagy öt embert; ők hülye gyerekek a térben és nem tudják miért vannak ott, de nem akarnak ott lenni. Az elhangzottak tudatában tessék megmutatni ezt. Az történt, hogy elhittük, hogy ők hülye gyerekek a térben. Következő instrukció hangzott el: elhitették veletek, hogy varázserőtök van, és ezt meg is mutatjátok a nézőknek. Majd: el is kell varázsolnotok a nézőket tapsra, addig viszont energiát kell gyűjtenetek. Majd: varázsoltatok tapsra, de észreveszitek, hogy nem történt változás. A feladatok egymásután teljesültek, végül reflektáltunk: kinél éreztük a varázslást megtörténtnek. Volt, akinél azt érzékeltük, hogy természetesnek hat néhány túljátszott pillanattal, volt aki olyan reakciót váltott ki, hogy teljesen természetesnek hatott és emellett a jelző mellet a játszás fogalom kapcsolódott hozzá, volt aki eljátszást és nem természetes jelzőt kapott. Hogyan érhető el az, hogy ezt vagy azt a reakciót váltsuk ki a nézőből? Ilyen válaszok születtek: a civil testet nem szabad éreznie a nézőnek, a túlzó gesztus és túlzó mozdulatok hiteltelenné teszik a játékot.
A következő gyakorlat ugyanez volt, annyi különbséggel, hogy az adott négy vagy öt embernek a hangjával kellett játszania, hogy varázsolni képes. Nagyjából ugyanezek a problémák merültek fel, és jött a hanggal még kettő: a hangnak iránya és ereje is van. Kell, hogy legyen.
A következő három ember azt az instrukciót kapta, hogy kiderül, nem sikerült a varázslás de ők nem adják fel. Erős, összehangolt játék született. Kevés civil mozdulat. Milyen eszközökkel sikerült elérni ezt? Mindenképpen a testi jelenlét, a következetesen végigvitt karakter körül kell keresni a választ. Egy olyan belső érzetet kell elcsípni, amit később újra és újra elő kell tudni hívni, ami a színész testét segíti olyan állapotba kerülni, hogy jelen legyen az adott karakterben. Ennek a folyamata egyéni, de mindenképpen fantázia és érzékenység szükséges hozzá.
A következő feladatblokkban két-két ember játszott a térben. Feladat: találkozik két ember és addig kell eljussanak, hogy összeverekednek. Felmerült problémák: fokozás, civil test, a színpadi hang hangos és érthető, de mégis természetes kell legyen. A harmadik játékban hárman vettek részt, és miután a civil testek jelenléte miatt nevetésbe fordult a játék, instrukciót kaptak: odáig fokozzák, hogy gyilkosság legyen belőle. Ennek az improvizációnak a kapcsán kaptuk a következő feladatokat: négy 3-4 fős csapat, minden tag kapott adott szerepet, (áldozat vagy elkövető, mert a gyilkosság téma maradt) és fél órát kaptak a csoportok a felkészülésre.
Megnéztük a játékokat. Újra előkerültek a nap folyamán már említett alap problémák, de érezni lehetett, hogy a játszók felhasználták a próba folyamán tapasztaltakat. Előkerült még néhány fontos kérdés: egy hatásos belépés vagy színpadi jelenlét után lehet e hagyni „eltűnni” a testet? Hatásos fokozás után szabad e kiengedni a játékot? Ha ott a civil én a játékban, de következetesen felépített a karakter, akkor hogyan tehetjük mégis természetessé a játékot?
A próba végére értünk. Sanyi megkérdezte tisztább- e a kép, vannak e esetleg kérdések, kétségek. Nem voltak, valószínű érnek még a következő próbáig.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)